Búvárinfó

A közel múltban jelent meg az a hír, hogy több száz metrókocsit küldött az Atlanti-óceán mélyére a New York-i közlekedési társaság, ezzel új mesterséges zátonyt (zátonyokat) hoznak létre. A mesterséges zátonyokat – általában – olyan helyen hozzák létre, ahol a tengerfenék „jellegtelen” és ezekkel az emberkéz alkotta létesítményekkel a víz alatti élővilág megtelepedését, sokasodását is segíteni akarják. Természetesen ezek a mesterséges zátonyok a kedvtelési célú búvárkodás lehetőségeinek szélesedését is jól szolgálják. A metró kocsik metamorfózisa víz alatti zátonnyá nem teljesen új ötlet, mivel már
2000-ben, majd 2007-ben is az MTA New York City Transit döntése alapján nagyszámú kiszolgált metró szerelvényt süllyesztettek el.

A mesterséges zátonyok története a messzi, távoli időkbe, több ezer évre nyúlnak vissza. Igaz, ezek a létesítmények nem a búvárkodás céljait szolgálták. A perzsák a Tigris folyón a már a Krisztus előtti századokban építettek mesterséges zátonyt, hogy megakadályozzák az indiai kalózok hajós rablótámadásait. Említhető – más példák mellett – a rómaiak által az első pun háború során Szicília kikötőjének zátonnyal történő lezárása, valamint a 17. századi Japán, ahol kő- és sziklatörmeléket süllyesztetek a felszín alá, hogy bőségesebb legyen a moszattermés.

Visszatérve a XX. századba, számtalan mesterséges zátony megalkotásáról hallhattunk. Ezek között voltak „igazi” zátonyok, de ide sorolják az elsüllyedt-elsüllyesztet hajókat is, sőt a különleges építményeket is.

Az, hogy mesterséges zátony „készítés” mennyire sikeres és váltja be a hozzáfűzött reményeket azért nem egyértelmű. A legnagyobb kudarc a floridai Fort Lauderdale-nél még az 1970-es évek elején a mintegy két millió gépjárműabroncsokból épített hatalmas – Osborne Reef néven is ismert – mesterséges zátony volt. A tévedés felismerése óta igyekeznek a tengerfenékről az abroncsokat eltávolítani, de még a munka az egytizedével sem végeztek. Megjegyzésre érdemes, hogy a világ más pontjain (Ausztráliában, Dél-Afrikában, Indonéziában és Malajziában) a hasonlóan abroncsokból épített zátonyok is mind sikertelen vállalkozások voltak.

Mesterséges zátonyokként tekintünk a szolgálatból kivont és elsüllyesztett polgári célú-, vagy hadihajókra is. Ezek közül a legnagyobb a 2006-ban Florida állam partjainál elsüllyesztett, 266 méter hosszú USS Oriskany repülőgép hordozó. Kisebb hajókat a világ szinte minden pontján süllyesztettek el, elsősorban a búvárturizmus fejlesztése, a merülőhelyek számának növelése érdekében. Írtuk, hogy ezeket a roncsokat mesterséges zátonyoknak is nevezik, bár szerintem azok a mélyben, kies, sima homokos fenéken nyugvó egykori hajók maradványai sokkal inkább megérdemelnék a víz alatti oázis nevet.

Ugyancsak hatalmas méretű – mesterségesen elsüllyesztett – roncs a második világháborúban szolgálatot teljesítő, 2009-ben Key Westnél elsüllyesztett 140 méter hosszú csapatszállító USNS Hoyt S. Vandenberg.

A hajók víz alatti roncsokká történő átalakítás nem egyszerű feladat, hiszen először úgy át kell azokat alakítani – magyarul leszerelni -, hogy ne károsítsák az adott környezetet. Fontos feladat és pontos tervezést-felmérést is igényel, hogy hol lesz ezeknek a vízi járműveknek a végső nyughelye. S előfordul, hogy ebbe a tervezésbe valami hiba csúszik, s az új roncs elhelyezkedése a búvárok számára végül is nem a legszerencsésebb lesz. Példaként a Vörös-tengerben Hughada előtt 2004-ben elsüllyesztett Hebbat Allahot említhető, amit eredetileg 30 méteres mélységbe kívántak süllyeszteni, ezzel szemben 46 méter mélyre került.

Víz alatti zátonyként emlegetik sok helyen a különféle építményeket, de ide sorolják Jason deCaires Taylor víz alatti szoborparkját, a The Silent Evolution (Hangtalan fejlődés), ami a mexikói Cancum közelében található.

A számtalan víz alatti építmény-zátony közül mindössze egyet említünk, a Miami előtt lévő, temetkezési helyként szolgáló Neptune Memorial Reef-et.

A víz alatti zátonyok – elméletben és általánosságban – segítik a tengeri élőhelyek térnyerését, s növelik a víz alatti merülőhelyek számát. Ugyanakkor számos ilyen létesítmény – elsősorban a világ több pontján kialakított – autóabroncs zátonyok kudarcotvallottak. Sőt, akár az eredeti céljukkal ellentétben nem a víz alatti élővilág lehetőségeit javították, hanem egyenesen környezetkárosító a hatásuk. Pont ezért az ilyen programokat nagyon körültekintően kell(ene) az arra illetékeseknek megtervezniük és kivitelezniük.