A SODRÁSBAN egy régi, 1963-ban Gál István és Sára Sándor által készített magyar film címe. A film fiatal diákok önfeledt Tisza-parti nyaralásával kezdődik, gondtalanul napoznak, fürdőznek. A hat fiú egymással versengve merül a folyó 10 méter mélységű aljára, hogy iszapot felhozva bizonyítsak egymásnak – s persze a társaságban lévő két leánynak –, hogy a legmélyebb ponton jártak. A vidám versengésben egyiküknek sem tűnik föl, hogy egyik társuk, Gabi hiányzik. A fiú lemerült, de nem tért vissza a felszínre, vízbefulladt. A váratlan halál, ami közvetlenül érinti a fiatalokat, önvizsgálatra készteti őket: kié a felelősség Gabi halálában, hogyan viszonyulnak egymáshoz és a világhoz…

A sodrás több hasonlóságot mutat az áramlással. A film elképzelt történetéhez hasonlatos helyzeteket a búvárkodás során az élet is előidézhet. A kedvtelési célú búvárok szinte soha nem merülnek sodrásban, viszont tengereken sűrűn előfordul áramlás. Az áramlás lehet gyenge, szinte barátságos, más helyeken viszont erőssége miatt lehetetlen szembe úszni vele, ami tiszteletet parancsol, s bizonyítja, hogy csak az ő akarata érvényesülhet. Az áramlások gyakorta kiszámíthatatlanok, mivel erejük, irányuk egy adott helyen akár órák alatt is megváltozhat. Pont ezért az áramlásmerülés – még ha sokan nem is így gondolják – jelentős kihívás a búvárok számára. Az sem ritka, hogy az áramlásról nem megfelelő információt kap az eligazítás alkalmával a búvár, mivel a még nagy helyismerettel rendelkező, lelkiismeretes merülésvezető is csak korábbi tapasztalataira és nem az adott időpontban lévő viszonyokra hagyatkozhat. Előfordulhat az is, hogy egy búvárszafarin az aznapi harmadik, a késő délutáni órákban megkezdett merülést hajtják végre áramlásban a búvárok. Egy elsodródás esetében, ha jön a szürkület, majd besötétedik, a keresés gyors eredményessége a töredékére csökken. Az áramlásban történő merülés begyakorlása a kedvtelési búvárok számára gyakorlatilag kivitelezhetetlen. S az pedig biztos, hogy könyvből, a karosszékben ülve elméletben erről a merülési formáról sok mindent meg lehet tanulni, de ez nem pótolja a gyakorlatban történő megtapasztalást. Elégtelen információ, kevés gyakorlat, túlzott önbizalom együtteséből könnyen előfordulhat, hogy a könnyűnek és kellemesnek induló merülés kínlódássá, fogcsikorgató erőlködéssé, de akár komoly vészhelyzetté alakul át.

A búvár szaksajtóban gyakorta olvashatunk hírek elsodródott, elveszett búvárokról, hosszú ideig tartó keresésekről, szerencsés menekülésekről. És sajnos olvashatunk olyan esetekről is, amikor az elsodródott búvárok soha nem kerülnek elő. A közelmúltban két - szerencsés kimenetelű - elsodródás történetével ismerkedhettünk meg. Az egyik hír szerint a Vörös-tengeren négy orosz búvár vesztette el az áramlásban társait, majd egyikük, aki elszakadt tőlük 20 (?) kilométer úszás után jutott a partra, míg a többieket egy nappal később mentették ki. A másik hír szerint egy elsodródott búvárt azért találták meg viszonylag gyorsan, bár a keresés során besötétedett, mert volt villogója. Ezeket a történeteket a bennünket, búvárokat érdeklő részletességgel sajnos a hírekből nem ismerjük meg. Azon viszont elgondolkodhatunk, hogy az elsodródás kizárólag az „ellenséges” erős áramlás miatt történt-e. Elgondolkodhatunk, s ha későbbi problémák megelőzésére is gondolunk, hogy esetleg ne kerüljünk a Sodrásban ifjainak helyzetébe, hogy a bajt, a tragédiát közvetlenül kelljen megtapasztalnunk. Az elégtelen információn, a kisebb gyakorlaton, a túlzott magabiztosságon kívül mi vezethet még az elsodródáshoz? Úgy gondoljuk, hogy egy búvárcsoportban – mely merülőpárokból áll (!!!) – nem fordulhat elő, hogy egy búvár elvész, abban az esetben, ha a párok és a csoport is betartja a merülőpári gyakorlatot, illetve rendezett formában merül. A Sodrás ifjai is önfeledten, egymással versengve buktak le a mélybe, s nem figyeltek egymásra. Egy áramlásmerülés esetén, ha a búvárok sodortatják magukat, s a párok, a csoport rendje felbomlik – a rendezett alakzat falkává alakul – akkor nincs társ, aki biztosít, aki figyel, aki észreveszi, illetve akinek jelezni lehet az esetleges problémát. A szétzilálódott nagy létszámú csoport esetében jó, ha a csónakba szállva, de inkább csak a hajón derül ki, hogy hiányoznak búvárok. (Biztos, hogy kiderül? Lehet, hogy csak a hajó indulásakor, egészen szélsőséges esetben a kikötőben, vagy az esti vacsoránál tűnik fel, hogy kevesebben vannak.) A merülőpári rendszer be nem tartása, a csoport szétesése elsősorban az egyes búvárok hibájaként róható fel. Természetesen van a merülésvezetőnek is felelőssége, elvégre ő határozza meg a csoport nagyságát, s neki kell a merülőpárok, a merülési sorrend betartására felhívni a figyelmet, illetve a víz alatt betartatni. Ez utóbbi természetesen nagyon nehéz, főleg, ha a búvárok nem együttműködők, ami sajnos nem ritka eset. A búvárok általában nem tudatosan szegülnek szembe, mondanak ellent az alapvető szabályoknak (persze előfordul ilyen is), hanem olyanok, mint a Sodrás fiataljai, élvezik, hogy uszonymozdulat nélkül repíti őket a víz, versenyre kelnek egymással, érdekes testhelyzeteket vesznek fel: élvezik a merülést, s szinte kizárólag magukkal vannak elfoglalva. Megszűnik számukra a társ, a csoport, a vezető, van maga a búvár és van az áramló víz, mely mintha varázsszőnyegen repíti őket. S itt kell(ene) az önfegyelemnek, a korábban beidegződötteknek figyelmeztető jelt adnia. S jelt adhat(na) a merülésvezető is. Kérdés, hogy kellő időben adja-e a jelet (amennyiben ad), vagy bízik abban, hogy „nem lesz gond, mint ahogyan tegnap sem volt”. A Sodrás ifjai azonban alapvetően különböznek egy merülő búvárcsoporttól, ők egy laza baráti közösséget alkottak, nyaraltak, s kiképzett, hivatalos vezetővel sem rendelkeztek, s természetesen írott fürdőzési szabályok sem álltak rendelkezésükre…

A legkörültekintőbb búvárokkal is előfordulhat, hogy egy nem várt, problémás helyzet következik be. Írásunk elején említettük, az áramlások gyakorta kiszámíthatatlanok, tehát egy előre nem látott helyzet bekövetkezésével számolni kell. Mit jelent ez? Többek között azt, hogy a búvárnak készülnie kell a váratlan helyzetek megoldására. Mit kell ennek érdekében tennie? Hosszan és részletekbe menően sorolhatnánk a feladatokat, melyeket itt és most nem teszünk meg, csak utalunk a legfontosabbakra. A búvárnak megfelelő felszereléssel kell rendelkezni, beleértve a figyelemfelhívásra-jelzésre alkalmas eszközöket. Nem azért kell a merülés jellegének megfelelő felszerelés, mert azt mondják a tapasztaltabbak, vagy mert a szabályok előírják, hanem azért, hogy a búvár, a merülés biztonságát (kényelmét) a legjobban szolgálják. A búvároknak egy problémás helyzet, nevezetesen egy elsodródás esetére kell, hogy legyen egy tervük, melyet ha végrehajtanak, akkor egymást segítve együtt maradnak, s jelzést tudjanak adni a keresőiknek. Egy ilyen terv csak akkor működhet megfelelően, ha nem a sodródás alatt találnak ki valamit a merülők, hanem előzetesen felmérik a kockázatokat, megbeszélik, átgondolják a megoldásokat, s azt következetesen be is tartják. Azért kiemelten fontos ez a kérdés, mert egy elsodródott merülőpár, vagy búvárcsoport, ha együtt marad, akkor sokkal nagyobb esélye van a megtalálásra, a túlélésre, mint annak, aki egyedül lebeg, vagy hánykolódik a tengeren. Természetesen a merülés szervezőjének is számos feladata van. E feladatok közül fontos, hogy a helyi körülményeknek megfelelő és az adott merülés alkalmával fennálló viszonyaihoz igazodó segédeszközöket (pl. bójákat, köteleket, jelzőket, stb.) kell kihelyeznie és motorcsónakot kell biztosítania. Kiemelt feladat az áramlásban merülő búvárok folyamatos figyelemmel kísérése. Úgy gondoljuk, ez a legsebezhetőbb pontja az áramlásmerülés megszervezésének, biztosításának. (A Sodrásban ifjainál sem volt, aki figyelte volna a lemerülőket és felbukkanókat.) Sokan úgy gondolják – helytelenül –, hogy a hajóra történő visszatéréssel fejeződik be a merülés. Tévednek, van még a visszatérés után néhány olyan feladat (gyűjtőnéven ezt merülés utáni tevékenységeknek nevezünk), mely a merüléshez szorosan hozzátartozik. Ezek közül a feladatok közül a jelentkezés a merülésvezetőnél (megbízottjánál) és a merülés - központi - dokumentumainak kitöltése kiemelt fontosságú. Azért különösen fontos e két elem, mert ha valaki hiányzik, akkor nagyon fontos, hogy az mielőbb kiderüljön és megkezdődjön a keresése. Általánosságban úgy tartjuk (tanítjuk), hogy a gyors észlelés az egyszerűbb problémamegoldást segíti. Elsodródott búvárok keresése esetében ez különösen igaz.
Átgondolt, jól szervezett, megfelelő felszereléssel, a szabályok szerint végrehajtott kellemes és biztonságos áramlásmerüléseket kívánunk!

Megjegyzés: T. Olvasóink szíves figyelmébe ajánljuk, hogy lapunk világhálós oldalán egy terjedelmes ÍRÁSUNKBAN foglalkoztunk az áramlásmerülések végrehajtásával.