KIMENTETTEK MINDENKIT!

2018. JÚLIUS 11.

Tisztelet a thai barlangi mentés minden résztvevőjének! Elismerés a gyermekeknek és az edzőjüknek a fegyelmezettségükért és kitartásukért!

A thai haditengerészet mentésben részt vevő különleges egysége kedden, július 10-én megerősítette: a 12 fős focicsapat és az edzőjük is biztonságban kijutott a barlangból. Állítólag az utolsó kimentett gyerek a legfiatalabb, 11 éves fiú volt, ő is jól van. Az ifjúsági focicsapat és 25 éves edzőjük összesen 18 napot töltöttek a mélyben. Három turnusban, három nap alatt hozták ki őket. (Az előző napok történéseiről oldalunkon beszámoltunk. A barlangi környezetről és a mentés körülményeiről az alábbi videó adhat némi ismeretet – Szerk. megjegyzése.)

Narongszak Oszotthanakorn mentésvezető azt is elmondta, hogy kedden jön ki a barlangból egy orvos és a thaiföldi haditengerészeti kommandó három tagja, akik azóta vannak a csoporttal, hogy megtalálták az ifjúsági focicsapatot és edzőjüket múlt hét elején a barlangban. A mentéssel azért akarnak már kedden végezni, mert a monszun időszak miatt a barlang vízszintje bármikor elkezdhet emelkedni.

A kórházba szállított fiúkat elkülönítették a többi betegtől és speciális étekkel táplálják. Egyelőre a szüleiknek is csak üvegfalon keresztül integethettek egymásnak, mert a legyengült szervezetük fogékony lehet betegségekre. „A kimentett fiúk első csoportja 14-16 éves volt, alacsony testhőmérséklettel, kihűlve érkeztek, kettejüknek tüdőgyulladá alakult ki, egyiküknek pedig a bokáján fertőződött el egy seb. A második csoport 12-14 éves fiúkból állt, ők is kihűlve és alacsony pulzussal érkeztek, gyógyszert és speciális ételeket kapnak és szerencsére láza senkinek nincs” – összegzett Jesada Chokdamrongsuk egészségügyi miniszter. (Forrás: HírTV)

Katasztrófaturizmus. A thai kormány illetékese elmondta, hogy különös figyelmet fordítanak a katasztrófaturizmus megelőzésére, illetve biztonságossá tételére, valamint ennek és a hasonló barlangok látogatásának szigorú szabályozására.

Samarn Kunan, az elhunyt búvár. Thaiföld uralkodója, X. Ráma király vállalja a mentés során elhunyt, a thai haditengerészet elit kommandójának, a Víz Alatti Romboló Akciócsoportnak nevezett egységnek egykori tagjának, a 37 éves Samarn Kunan temetésének költségeit. Gunan a mentőakció hírére szabadságot vett ki a munkahelyén és még a múlt héten pedig csatlakozott a mentőcsapathoz a Tham Luang-barlangnál. Halála - aminek oka egyenlőre ismeretlen – még inkább felhívta a figyelmet a barlang veszélyeire és kiszámíthatatlanságára és rámutatott a mentés kockázataira is.

Hollywood máris bejelentkezett. Még ki sem mentették a thaiföldi barlangból az összes bent rekedt gyereket, vannak, akik máris filmben gondolkodnak. A Pure Flix nevű stúdió ugyanis a mentés helyszínére küldött két producert, akik nekiálltak interjúkat készíteni a mentésben résztvevőkkel, amik egy jövőbeli film alapjául szolgálhatnak…


Szerkesztőségi összeállítás