Amikor cikkemnek ezt a címet adtam, sokáig gondolkodtam, vajon nem túlzás-e ez a jelző? Rövid töprengés után rájöttem, egy olyan egyedülálló természeti képződmény, mely Európában, de talán a világon is egyedüli, megérdemli ezt a megtisztelő jelzőt.

Egy kis történelmi visszatekintés

A tó már a római korban ismert volt, fürdőkultúra zajlott a tavon. Erre utalnak azok a különböző római kori leletek, melyeket a kutatások, tisztítások során a víz alatt találtunk: római pénzérmék, cserépedény töredékek, járólap maradványok, és egy oltárkő, melynek feliratmaradványaiból kiolvasható "JUPITER ISTEN" dicsőítése. (Az oltárkő a hévízi fedett fürdő csarnokában megtekinthető.) Az első írásos emléket hévízről egy megsárgult pergamen őrzi az 1328-as esztendőből, az elnevezés HÉUUYZ. A tóról készült legrégibb térkép 1769-es évből származik, tehát 230 éves, a tó alakja eltér a mai alaktól. Az első HIRVERÖ FÜZET Dr. Babotsay József (1795) fürdőorvos nevéhez fűződik. A füzet némi balneológiai-hidroterápiát tartalmaz. A tó 1795. évben Gróf Festetich György tulajdonába került. Az első FEREDÖHÁZAT 1795-ben építette a déli kifolyócsatornához. 1857-ben Gróf Festetich megszerezte a szentandrási parasztoktól és veszprémi püspöktől a tó nyugati, lankás, partoldalát is. Rövid időn belül ezen a lankás területen megépülnek az első gyógypanziók, vendégfogadók, lerakták az alapjait a mai hévízi arculatnak.

A tófürdő épületei 1864 és 1869 között, Hencz Antal keszthelyi építész nevével fémjelzetten kerültek megépítésre. A fürdőépületek elhelyezése céljából a tó több száz pontján mélységi méréseket végzett. A részletes felmérés eredményeképpen kirajzolódott a tó víz alatti fekvése. Az elkészült térképen részletesen vázolja a kráter formáját, s a legnagyobb mélységet 43 m-ben adta meg. Jordán Károly 1907. augusztus havában újabb méréseket végzett a tó több száz pontján. A fenékről, mintavevő készülék segítségével mintákat vett. E tevékenységük során különös esemény zavarja meg munkájukat. Jordán Károly erről így írt: "Mintavevő készülékünk egy alkalommal a fal alá került, s kötele a falhúzásnál közvetlenül a fenék felett elszakadt. A fal alján tehát horizontális, vagy kevéssé hajlott irányú üreg lehet, valószínűleg ezen át ömlik a víz a tóba, amit különben a tölcsér alakulat is megerősít." (Jordán Károly által elvesztett mintavevö szerkezetet az 1980-as években a kráter, illetve a forrásbarlang bejáratának tisztítása során megtaláltuk.) A fürdőbérlőket továbbra is foglalkoztatta a víz fakadási helye, ezért id. Icczy Lajos felkérésére búvárral próbálták megoldani a kérdést. Megkeresték a fiumei magyar királyi tengerészeti hatóságot, hogy vizsgálatok céljából küldjenek búvárokat, és búvárfelszereléseket. Így 1908. január 25-én búvár vizsgálta meg a kráter meredek falát. A sisakos Rouquayrol-Denayrouze nehézbúvár felszerelésbe a búvár nem tudott 22 m-nél mélyebbre merülni. A kísérletet 1908. november 8-án megismételték, 12-18 m mélységig jutottak le. "Megállapították" 12 m-es mélységben a függőleges fal repedéseiből erős vízáramlást észleltek. Ezzel a téves megállapítással zárták le a vizsgálatot, és 1952-ig nem is foglalkoztak a "víz alatti világgal". 1953. április 6-a és 14-e között az Országos Balneológiai Kutató Intézet Hidrogeológiai Osztálya vizsgálatokat szervezett a hévízi tó és kráterének kutatására. A kutatás irányítója Cziráki József az ORFI balneológusa volt.

A víz alatti kutatásra, munkálatokra a Közúti Hídfenntartó Vállalat Búvárcsoportja kapott megbízást. A búvárcsoport vezetője Ugray Károly; búvárok: Kiss Gyula búvármester és Polcz István búvár voltak. A merüléseket Dräger típusú sisakos nehézbúvár felszerelésben hajtották végre. A búvárok 22 alkalommal hajtottak végre merülést, melynek során több alkalommal elérték a kráter 2 - 2,5 m átmérőjű talp pontját. A talp ponton vízfeltörést nem tapasztaltak. A vizsgálatokat azzal zárták - "A búváros vizsgálatokkal a termálvíz eredetét, fakadási pontját eldönteni nem lehet" - Annyit megtudtunk, hogy a forrásvíz nem a fenékről tör fel, hanem a kráter függőleges oldalfalán lévő hasadékokból, repedésből áramlik. A tó így továbbra is megőrizte titkát.

Magyarországon a könnyűbúvárkodás kezdete 1958-ra tehető. A könnyűbúvárok eljutottak hévízre is. Nem kutatás, nem feltárás jelleggel, rendszertelenül hajtottak merüléseket végre a tóban. Egy ilyen merülés alkalmával 1958. december 14-én a búvárok Munder László vezetésével Básta Rezső és Borsodi Ferenc 36 m-es mélységig jutottak le, ennek során a kráter alján megtalálták a víz fakadási helyét.

Az 1970-es években a tónál vízhozam csökkenést tapasztaltak. A Nyugat Dunántúli Vízügyi Igazgatóság felkérésére, és megbízása alapján az OVH Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet búvárcsoportja kapta a feladatot egy víz-hozammérő beépítésére. A munkálatokat 1972. február 7-11. között, valamint 1972. február 28-tól március 31-ig Kovács György búvármester és Plózer István búvár végezték. A jelzett időben 56 alkalommal merültek és 120 órát töltöttek víz alatt. A munkálatok kezdetekor fényképfelvételeket készítettek az eredeti állapotról, 38 m mélységben. Az eredeti állapotot, valamint az elért eredményeket videofelvételen is megörökítették.

Vizsgálatokat végeztek, melynek során megállapították: A függőleges fal aljából, egy aláhajlás alatt 38 m mélységből kristálytiszta 38,8 Celsiusos víz fakadt. A feltörő víz útját kb. 3-4 m3 fa, kőtörmelék és kultúrszemét akadályozta. A szakemberek döntése alapján, a törmeléket eltávolítottuk. Március 16-án lemerülve azt tapasztaltuk, hogy a kitermelt fatörmelék, iszap helyére újabbak csúsztak le. A vízfeltörés bal oldalán határozott keresztmetszett alakult ki. Egymást segítve bepréselődtünk a törmelékek között a kitágult forrásnyílásba és meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a víz egy megközelítőleg vízszintes barlangjáratból lép ki. Bevilágítva a járatba a lámpák fénye sehonnan sem verődött vissza, elnyelte a fényt a nagy víztömeg, ez sejtetni engedte, hogy valami van tovább. A törmelékkel eltorlaszolt nyílás szélessége kb. 2-3 m; magassága 0,6-0,8 m volt. A folyosó lámpáink fénye mellett kb. 10-15 m hosszúságig látszott, de a járat mennyezete megemelkedett, és a folyosó vége a sötétben tűnt el. Innen ismert, hogy 38 m-es mélységgel nincs vége a tó legalsó pontjának, tovább is van valami, de mi? Az ismétlődő iszaplecsúszások miatt a szakemberek veszélyesnek minősítették a további feltárást, és leállították az ISMERETLEN további kutatását.

Az AMPHORA KSC közreműködésével 1975-ben kezdődött a forrásrendszer tervszerű, tudományos feltárása, Böcker Tivadar szakmai irányításával, melyet a VITUKI megbízásából végeztek a búvárok. Ekkor jutottak be először a búvárok az úgynevezett forrásterembe. Plózer István, Ember Sándor, Kovács György, Szilágyi Károly, Nagy János, Köves Béla.

A vízhozam csökkenésének megállapítására - a bauxit-bányakár terhére - nagyarányú munkák indultak be. A munkálatok kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1989-ig tartottak. Ez alatt az idő alatt az AMPHORA KSC 10 - 12 főállású búvára dolgozott a vízhozamcsökkenés megállításán. A végleges megoldást egy bölcs döntés hozta meg a hévízi tó számára 1991-ben, a vízhozamcsökkenést kiváltó okot, a bauxitbányát véglegesen bezárták. Az azóta eltelt időszak alatt a vízhozam mintegy 30 százalékkal növekedett.

A hévízi tó neve ismerősen cseng a hazai, és a külföldi búvárok körében is, kevesen tudják, mit is rejt valójában a tó mélye, mely oly sokáig rejtette, őrizte titkát.

A tó felülete 47 500 m2, tengerszint felett 109,5 m magasságban fekszik. A tó átlag mélysége 2-5 m között változik, a fenéken finom barna tőzegiszap és tőzegkorpa található, melynek vastagsága a néhány cm-től a több m vastagságig terjed. A melegforrásoknak köszönhetően, melyek a tavat táplálják a tó ún. nyílt vízi része a leghidegebb téli időszakban sem hűl le 24-25 Celsius alá. A vízminőség látás szempontjából a korábbi évtizedekben stabilan 4-5 m volt. Mára ez annyiban változott, hogy kétféle vízminőség figyelhető meg. Egy tiszta periódus, amikor is a látás eléri a 4-5 m-t, máskor egy opálos periódus váltja fel, amikor a látás lecsökken 1-1,5 m-re. Északi irányban egy asszimetrikus féltölcsér alakú kráter található, D-i oldalán K-Ny-i irányban egy függőleges sziklafallal, melynek kráterpereme 9 m mélységben kezdődik. A 9 m-es mélységben a kráterperem átmérője 70-90 m. A D-i oldal függőleges kráterfala 36 m-es szintig közel függőleges, anyaga a felső rétegben pannonmárga, 30 m-nél található a kőzetváltás, ahol a pannonmárgát felváltja a homokkő. A 36 m-es mélység után a kráterfal egy aláhajlással folytatódik egészen 38 m mélységig. Ezután kezdődik a forrásbarlang folyosója, majd a forrásbarlang. A folyosóval, illetve a forrásbarlanggal szemben É-i irányba egy közel 30 fokos iszaplejtő található egészen a felszínig. Ez a tó ún. nyíltvízi része.

Tekintsünk be a folyosóba és a forrásbarlangba.

A 38 m-es szinten, a folyosó kezdetén egy vörösfenyőből készült védőfal van beépítve, egy 60 × 90 cm-es bejárati nyílással. Ennek a védőfalnak a szerepe az, hogy a vele szemben lévő iszaplejtőről lecsúszó laza iszaptörmeléket ne engedje becsúszni a forrásfolyosóba és a forrásbarlangba. A forrásfolyosó 3,5 m hosszú, a forrásbarlang felöli szintje eléri a 41 m-t. Itt egy fémből készült tömített fal van beépítve, szintén 60 × 90 cm-e nyílással, a fal ún. mérőperem, az egyes források és a kilépő vízmennyiség folyamatos kontroll alatt van.

Ez után kezdődik az igazi csoda, a forrásbarlang hévizes gömbfülkéje. A gömbfülke átmérője 16 m. A folyosóban és a forrásbarlangban a víz kristálytiszta, a látás eléri a 16 m-t, mely édesvízi viszonylatban páratlan.

A forrásbarlangot középen kettéosztja egy ún. iszapnyereg. A kettéosztott barlangrész bal oldala a hidegoldali rész, mely onnan kapta a nevét, hogy felfedezésekor egy 17,2 Celsiusos karsztforrás működött, ez a jelenség amikor a hideg, és a melegvíz keveredett pazar látványt nyújtott. A forrásbarlang jobb oldali része a melegoldali rész, ahol a fal tövénél 10 különböző hasadékból különböző hőmérsékletű vizek fakadnak. Jelenleg a leghidegebb 23,4 Celsius, a legmelegebb 41,8 Celsius. Innen a kevert víznek a hőmérséklete, mely kilép a forrásbarlangból, és a tavat táplálja 38,5 Celsius, mennyisége 410 l/sec. A geotermikus gradiens számítása alapján a fakadási mélység 900 m-re tehet. Az egyes forrásoknál jól megfigyelhető a juvinis és a karsztvíz keveredése. Vízkor meghatározás szerint, a karsztvíz kora 8 000 év, a termálvízé 10 000 évre tehető. Normál merüléssel a forrásbarlang legmélyebb pontja 47 m. A kutatások, feltárások során az egyik hasadékban elértük a közel 50 m-t. Jelenleg tovább egyik hasadék sem járható. Merüléstechnikai szempontból a merülések különleges merüléseknek minősülnek. Hogy miért?

Mélység > Zárttér >Melegvíz >Dekompressziós merülés

Ami bonyolítja a problémát még az, hogy a forrásbarlangban eltöltött idő alatt egy magas 38,5 Celsiuson történik a Nitrogén szaturáció és egy relatív alacsonyabb hőmérsékleten 24-25 Celsiuson történik a deszaturáció. Erre egy 9 jellemző szövet alapú program alapján találtuk meg a megoldást. A 9 jellemző szövet Nitrogén leadását, valamint a hőmérséklet különbséget figyelembe véve a következőkben határoztuk meg a dekompressziós mélységeket és időket.

42 m	15'	42 m	30'
		12 m	4'
9 m	5'	9 m	7'
6 m	10'	6 m	13'
3 m	15'	3 m	40'

 

 

Az eltelt időszakban a több száz végrehajtott problémamentes merülés is igazolja a dekompressziós mélységek és idők helyességét.
A kutatási eredményeink, és a sok-sok elvégzett munkákon kívül, amire még kicsit büszkék vagyunk, azaz, hogy 1992 évben az Amphora KSC néhány búvára 10 napig együtt dolgozhatott a francia Cousteau búvárcsoporttal. Az elkészült filmet a közelmúltban műholdas csatornákon bemutatták, és elismeréssel nyilatkoztak az ott végzett kutatásokról, eredményeinkről, végzett munkánkról.