2005. NOVEMBER 20.

A görög eredetű fárosz szó (a görög helyesírás szabályai szerint a szót pharosz-nak írják) napjainkban a magyar nyelvben, hasonlóan sok más nyelvhez világítótornyot jelent. A fárosz, mint a világítótorony általános elnevezése az antik Alexandra kikötője előtt lévő a kis Pharosz-szigeti világítótoronytól, az ókor hetedik csodájától ered. A közelmúltban francia búvárrégészek meghatározták az antik világítótorony pontos helyét.

A Kr. e. 331-ben a Földközi-tenger és a Mareotisz-tó közötti földnyelven a Nagy Sándor alapította és Deniokratész tervei alapján épült Alexandria előtti kis sziget világítótornya egy impozáns és hatalmas építmény volt, amit az antik világ hetedik csodájaként tartunk számon.

(Emlékeztetőül és a világítótorony építészeti jelentőségének összehasonlíthatósága érdekében a további hat "csoda": az egyiptomi piramisok, Szemirámisz függőkertje, az efezoszi Artemisz-templom, Pheidiász Zeusz-szobra, a halokarmasszoszi mauzóleum és a rhodoszi kolosszus.)

Az évtizedek során antik világvárossá fejlődött település és kikötője a tengeröblöt fél karéjban vette körbe. Alexandria az ókor kereskedelmi központjává vált, egyiptomi uralkodók - többek között Kleopátra, a legendás egyiptomi királynő - birodalmi központja volt.

A híres világítótornyot II. Ptolemaiosz Philadelphosz egyiptomi-görög uralkodó építtette a görög Szosztratosz tervei alapján Kr.e. 279-270. között. A fároszi világítótorony - a jelenlegi, régészetileg megalapozott adatok szerint - hármas tagolású, felépítésű, 130-135 (137 ?) méter magas, mintegy 25-30 emeletes épület volt, mely tetején egy hatalmas Zeusz-szobor állt, amit a jelzőtűz megvilágított.

A világítótoronyról a régmúlt időkből különféle leírások, ábrázolások maradtak fent, melyek között azonban jelentős különbségek vannak. Így például antik római pénzérméken hol hasáb, hol henger alakú az épület. Abban viszont az ábrázolások mindegyike megegyezik, hogy az alsó rész - melyhez lépcsök vezettek fel - sokkal robosztusabb, mint a két felső rész, amiket szobrok díszítettek. Az egyik legteljesebb és műszakilag is legjobban használható leírás a világítótoronyról 1165-böl, az arab tudós-költőtől, Juszuf Ib al-Saih-tól származott.

Ókori források szerint a torony fényét már félszáz kilométer távolságból lehetett látni. Az irányfény technikai megoldásának módja egyenlőre még kérdéses, a szakértők egyenlőre csak abban tudtak megállapodni, hogy valószínűleg tükrök segítségével "sugározták szét" a természetes tüz fényét.

Ahogyan elképzelték a fároszi világítótornyot: a két szélső ábra építészetileg lehetséges megoldás, a középső a szabad és szárnyaló fantázia műve...

Alexandria városát az évszázadok során számos földrengés pusztította, kiterjedt területek, az ott lévő hatalmas épületek romjai víz alá kerültek. A világítótorony 1342-ig állt, majd egy hatalmas földrengés során véglegesen összeomlott és hullámsírba merült.

A mai Alexandria előtt sekély tengeröböl régészeti szempontból páratlan leleteket rejt. A "fárosz" egy érdekes, de önmagában nem a legjelentősebb építménye a térségnek, hiszen az uralkodói paloták, a híres ókori könyvtár, a különböző korokból származó szobrok tucatjai-százai nyugszanak összevisszaságban a tenger vízében, homokjában elsüllyedve. A kiemelkedő jelentőségű víz alatti ásatási helyszín már régen felkeltették a régészek érdeklődését. A terület egyes részeinek feltárása már több mint tíz (több 10 éve ?) folyik. A hivatásos régészek, búvárok és önkéntes segítőik kis mélységben dolgoznak, munkájukat a - viszonylag - kis látótávolság nagymértékben nehezíti. Szinte megoldhatatlan problémát jelent a feltárásban résztvevőknek, hogy a víz alatt hatalmas mennyiségű lelet található, de a földrengések "összekeverték" a különböző korokból, és különböző épületekből származó maradványokat. Egyes területeket elborított az iszap, tehát első feladat az üledék eltávolítása, de úgy, hogy a kisebb tárgyak ne sérüljenek meg, vesszenek el. Pont ezért a munka rendkívül lassú, hiszen az iszap elszívatása után minden egyes maradvány helyzetét először rögzíteni, dokumentálni kell, hogy eredeti rendeltetésére, származási helyére fényt deríthessenek a kutatók. Az évtizednyi kutatómunka során számos szenzációs régészeti lelet került a felszínre - ezeket a felszínen először a sótól meg kell tisztítani, majd konzerválni kell - találtak már 30 méter hosszúságú kétezer éves hajó maradványt, számtalan hatalmas ókori isteneket, szfinxeket ábrázoló kőszobrokat, vésett, domborművekkel díszített falmaradványokat. A felszínre hozott kőtömbök közül voltak olyanok, melyek súlya a 75 tonnát (!) is meghaladta.

Időről-időre a kutatók egy-egy nagyobb jelentőségű feltárásról, leletről tájékoztatják a közvéleményt. A közelmúlt híre - mi a Magyar Nemzet november 11-i századából értesültünk az új feltárásról -, hogy megtalálták és azonosították a világítótorony egykori pontos helyét. A helymeghatározást az nehezítette, hogy a roppant építmény alkotóelemei a földrengés során hatalmas területen szóródtak szét, s összekeveredtek más kőmaradványokkal. A többnyire francia búvárrégészekből álló csoport kitartó munkával megállapította, hogy a fárosz alapterülete mintegy nyolcszáz négyzetméter kiterjedésű volt. A bejelentést, az alexandriai Nemzeti Múzeum igazgatója, Ibrahim Darwish is megerősítette, s beszámolt arról, hogy Egyiptom nemzetközi segítséggel szeretné helyreállítani a világ egykor volt leghíresebb világítótornyát.