MÉLYTENGERI TÖRTÉNETEK

2005. SZEPTEMBER 14.

A tévé műsoráról - Löcsei Gabriella jegyzete

Löcsei Gabriella
"Aki egyszer rátalál a Magyar Televízióban futó, A kék bolygó című ismeretterjesztő sorozatra, nem tud, de talán nem is akar szabadulni a hatása alól. És nem is csak azért, mert az új sorozatnak nagyszerűek a képei, lebilincselőek a történetei, de azért is, mert A kék bolygó úgyszólván teljesen ismeretlen területre kalauzolja el a nézőt."

Hat órán át küzd gyermeke életéért a szürke bálna. Az egyenlőtlen harcot - az anyaállat ellenfelei tizenötén vannak, csupa leleményes és kitartó kardszárnyú delfin, ínyencek is, egytől egyig, a bálnababa nyelvére s alsó álkapcsára pályáznak - drámai felvételeken rögzítették A kék bolygó című ismeretterjesztő sorozat munkatársai. (Jó volna tudni, hogyan. Egyszer talán feltárják a nézők előtt e grandiózus vállalkozás véghezvitelének a titkait.) A kék bálnát, ezt a hajdan volt dinoszauruszok bármelyikénél is hatalmasabb állatot viszont nem drámai, hanem felemelő képsorok kíséretében szemléltetik, a tenger hullámzását szintúgy. A lenyűgöző látványhoz tárgyszerű, közérthető s közérdeklődésre számító narrátori szöveget társítanak - az eredeti változat narrátora a nyolcvanadik évéhez közelítő David Attenborough, a televíziós ismeretterjesztés lovagja, a magyar változatot pedig az az ifjú biológus készítette, Molnár Attila Dávid, aki pályakezdő létére is figyelemreméltó felvételeket hozott fel az óceánok mélyéről.

A mélytengeri halak portréi hollywoodi fantasztikus filmek világát idézik (nem csoda, A nyolcadik utas a Halál című szuperprodukció szerzőit például A kék bolygóban is fel-feltűnő hordós rák ihlette meg), történeteik pedig letűnt idők erkölcsi rendjét. (A mélytengeri horgászhal például, miként a többi, hatszáz méternél mélyebben, sűrű sötétben élő élőlény, sajátos világítószervvel vonja magára zsákmányának is, de lehetséges nemi partnerének is a figyelmét. Ha a terebélyes nőstény horgára akad a tized akkora hím, életre szóló szövetségre lépnek. A nőstény táplálja s tartja el a párját, a hím horgászhalnak nincs más dolga, csak az utódnemzést biztosítani. Ahogyan ez az anyajogú társadalmakban divatban volt.) Egyik sztori érdekesebb, mint a másik, egyik képsor lélegzetelállítóbb mint a másik, aki A kék bolygót nézi, biztosan nem unatkozik.

Téved, aki azt hiszi, reklámszöveget gyártok a Magyar Televízió új sorozatához. Nem, csak örvendek, hogy végre van mit nézni a királyi televízióban, és ezt az örömteli felfedezésemet szeretném megosztani kedves olvasóimmal is. A kék bolygónak egyébként sem kell a reklám, aki egyszer rátalál, nem tud, de talán nem is akar szabadulni a hatása alól. És nem is csak azért, mert az új sorozatnak nagyszerűek a képei, lebilincselőek a történetei, de azért is, mert A kék bolygó úgyszólván teljesen ismeretlen területre kalauzolja el a nézőt. Többször is elhangzik a film folyamán, hogy a mai embert jobban érdekli a világűr, a Hold felszíne, mint a tenger mélye. A tudomány is szívesebben foglalkozik a kozmosszal, ennek következtében több kutató jut fel a világűrbe, mint ahányan a tengerek mélyére merészkednek. Pedig - halljuk a bevezetőben - Földünket a víz elemi ereje uralja. Alapvetően befolyásolja időjárásunkat, és az sem tekinthető mellékesnek, hogy bolygónk élőhelyeinek 97 százalékát az óceánok teszik ki. Sőt, az sem elhanyagolható szempont, hogy földtörténeti múltunk és jövendőnk alapkérdéseire is a nagy vizek mélyén kereshetők a válaszok, hiszen ott olyan, százmillió éve változatlan élő kövületekre s olyan energiaforrásokra lelni, amelyek talán ötleteket adhatnak az emberiségnek a "hogyan tovább" immár elnapolhatatlan feladványára is.

Ismereteket is ad, szórakoztat is, életfilozófiai bölcselkedésre is késztet tehát A kék bolygó, nem sok ilyen televíziós műsort kaptunk az utóbbi években, érdemes élnünk vele. S van még egy jelentős hozadéka e produkciónak: embervoltunk nagyságát és kicsinységét tanúsítja, percről percre, képről képre. Amikor a saját szemünkkel látjuk, mint merül alá a mélybe különlegesen kialakított, egyszemélyes tengeralattjárójában az operatőr - a hőmérséklet négy Celsius fok, a nyomás a felszínen mérhető négyszázszorosa - hogy kameravégre kapja a tengeri macskát meg az óceánfenéki kőzetlemezt, a mélytengeri hőforrásokat (egy darabig azt hitték, ezeknél kell keresni az élet eredetét), csodálattal kell adóznunk az emberi elmének, amely e nagyszabású tranzakcióhoz a műszaki feltételeket megteremtette. De hódolat illeti az emberi bátorságot is, amely a legnagyobb kockázatot is vállalja a tudományos felfedezés, a televíziós ismeretátadás kedvéért. (Sajnálatos, hogy röpke utalást sem találni A kék bolygóban arra a két merész kezdeményezőre, a zoológus Beebe-re és a mérnök Borton-re, ők a saját maguk által konstruált batiszférában szálltak alá a tenger fenekére, 1930-ban négyszáz méterre, két esztendővel később kilencszáz méterre!)

Aztán toronymagas hullámok fenséges látványát teríti elénk A kék bolygó, meg a kék bálna monumentális testépítményét. (A szíve akkora, mint egy személyautó, halljuk, a súlya 136 tonna körül lehet, mégis ö a világtengerek egyik leggyorsabb lakója.) A tápláléklánc tökéletességét, a természet rendjét és logikáját, amelyben mindennek értelme s hivatása van. Miközben ezeket szemléljük, el-eltűnődhetünk törpe voltunkon. Önhittségünkön is, amelynek vértezetében azt gondoljuk magunkról, a természet urai vagyunk. A Magyar Televízióban futó sorozat most cáfolja ezt a tézisünket. Aki józan ésszel követi A kék bolygó adásait, ráébred, talán, nem az urai, hanem a részecskéi vagyunk a teremtett világnak, mi, emberek. Ha okosan viselkedünk, azok is maradhatunk. Ha ostobán gazdálkodunk kék bolygónk adományaival, eltűnünk a színről, mint oly sok más élőlény az évmilliók során.


FORRÁS: MNO