ÚJ BÚVÁRRÉGÉSZETI FELFEDEZÉS - DRÁVATAMÁS KÖRNYÉKI BÖDÖNCSÓNAKOK

2005. JÚLIUS 6.

A közelmúltban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) régészbúvárai Drávatamási környékén bödöncsónakokat fedeztek fel a víz alatt.

A bödöncsónak az egyik legősibb vízi jármű. A régmúlt emberét az életben maradás akarása igen találékonnyá tette. Hamar rájött, hogy a jégkorszak után megnövekedtet mennyiségű vízfelületeken úszó fatörzseken nem csak "lovagolva" sodródhat, hanem azt egy rúddal irányítani, és a mozgását szabályozni is lehet, tehát "megalkotta" az evezőt. Ezt követően a vadász, a "szállító" figyelme a jármű testének formájára irányult, s hamar rájött arra is, hogy amennyiben a törzs közepét kivájja, akkor bele is ülhet, sőt a szállítmánya is biztosabb helyen lesz. Az ilyen, egy fatörzsből kivájt csónakot a jégkorszak után "találták fel" a nomád vadászok, miután megjelentek a lombos erdők, s kellő vastagságú törzsű fák nőttek, melyek méretüknél fogva alkalmasak voltak a bödöncsónak elkészítésére. Ennek a vízi járműnek az ősi múltját bizonyítja, hogy a hollandiai Pesse közelében 1955-ben egy 8.300 éves bödöncsónakot ástak ki a régészek.

Magyarország vizein is a régi időkben igen gyakori jármű volt a bödöncsónak. A fatörzsből kivájt 2-3, esetenként 5-6 méter hosszúságú csónak népszerűségét a viszonylag egyszerű elkészítés és a tartósság okozta. Bödöncsónakok még az 1900-as évek elején is feltűntek a hazai vizeken. A hazai néprajzi múzeumok, gyűjtemények, helytörténeti kiállítások némelyikében is többé-kevésbé ép csónakokat láthatnak az érdeklődök.

A KOH búvárai a Drávában viszonylag közel a parthoz, kisebb mélységben fedezték fel a közlekedéstörténet szempontjából értékes leletet. A felfedezés érdekessége, hogy egymástól nem nagy távolságra több bödöncsónak fekszik a folyó alján, mely arra enged következtetni, hogy a járművek egy ideiglenes kikötő, vagy akár egy híd maradványa is lehet. A felfedezés azonban mindössze felfedezés marad, pontosabban egy lelőhely nyilvántartásba vétele, mivel jelenleg nem áll rendelkezésre pénzügyi forrás a bödönhajók kiemelésére, majd megfelelő konzerválására, kiállítására. A búvárok pontosan nem tudták meghatározni a járművek korát, de előfordulhat, hogy a meglehetősen idős - akár középkori(?) - maradványokat találtak. A lelőhelyen fém, illetve cserépmaradványokat is találtak, így elképzelhető, hogy e leletek a bödöncsónakok koráról is vallani fognak...


FORRÁS: HÍR TV