Az Emlékek, évfordulók… című sorozatunkat az elmúlt esztendő elején indítottuk. Érdekes véletlen, hogy az „emlékek” részben eddig kivétel nélkül nehézbúvárokról, s egy kivétellel munkabúvárokról írtunk. Most is folytatjuk a korábban megkezdett sort…
A nehézbúvár és sisakja. Az alábbi kép már közel hetven éves, a II. Világháború utáni idő-szakból származik.

Ezekben az időkben a háború szörnyű pusztítása miatt folyóinkban számtalan híd-, hajó- és egyéb vízi építmény roncs éktelenkedett, egy korabeli szemrevételezésen alapuló felmérés szerint csak a Dunában több mint négyszáz. Ahhoz, hogy az újjáépítés megkezdődhessen először a roncsokat kellett eltávolítani, mely bonyolult, időigényes és nem utolsósorban na-gyon veszélyes feladat volt. A korabeli munkabúvárok - az amerikai hadifogságból 1945. nyarán hazatért egykori Folyamerő gyakorlott és nagytapasztalatú búvárainak vezetésével és irányításával - akár négy-öt órát is merültek naponta nagyon nehéz körülmények között, de az sem volt ritka, hogy kétszer is leszálltak. A képünkön látható - ismeretlen - búvár is éppen lemerülésre készül. A felvétel érdekessége a csillogó sisak, melyen - amennyiben fi-gyelmesen nézzük a képet - mintegy tükörben, a búvártagon állók is felfedezhetők. A kép ar-ról tanúskodik, hogy a búvár a mindennapi nehéz és fárasztó munkája után is különös igé-nyességgel tartotta karban felszerelését. Nem elégedett meg - az egyébként életbiztonságát is jelentő - felszerelésének kötelező átvizsgálásával és tisztításával, hanem foglalkozása jel-képét, a nehézbúvár sisakot különös gondossággal ápolta. Ez pedig - szerintünk - arra utal, hogy a búvár szerette szakmáját és felszerelését, ugyanakkor tiszteletet érzett a veszélyeket rejtő vizek iránt is, hiszen méltóságteljesen, „ünneplőbe öltözve” indult a mindennapi merülé-seire.

90 évvel ezelőtt történt - búvárversenysport történeti évforduló. Násfay Béla újabb bú-vártörténelemi kutatásainak köszönhetjük, hogy fényt derített a magyar búvársport első nem-zetközi eseményére és sikerére. (Köszönet érte! Szerk. megjegyzése) Az 1924. évi II. Cser-kész Világjamboree-n, a Koppenhágához közeli Ermelundenben vízi sport csapat- és egyéni versenyszámokat is rendeztek. Ezen a dzsemborin vettek először részt magyar cserkészek és a résztvevő nemzetek között - az amerikai és az angol csapat mögött - a csapatverseny-ben harmadik helyen végeztek. Az egyéni számok között volt a „búvárkodás” (búvárúszás) is. A versenyzőknek be kellett úszni valamennyire a tengerbe, úgy ahogy voltak cserkész egyenruhában, és lemerülve több méter mélységből egy embert utánzó bábút kellett a fel-színre hozniuk. A három egyéni vízi versenyszámban a magyar indulók az osztrákok mögött - de az amerikaiak, angolok és dánok előtt - a második helyet szerezték meg. A búvárúszás-ban Horváth János, a 4.sz. B.I.K. (Budai Ifjúsági Kongregációk) cserkészcsapat versenyzője végzett a második helyen. A körülmények meglehetősen nehezek voltak. Az „utcai” ruhában, búvárszemüveg, vagy maszk nélkül kellett a gyakorlatot végrehajtani a tengerből elkerített strandon, ahol a dagálytól zavaros vízben a négy és fél méter mély fenékre elhelyezett, hat-van kilogramm tömegű bábút a felszínről nem is lehetett látni… Összefoglalva: 90 évvel ez-előtt, 1924-ben született az első magyar búvár versenysport eredmény a dániai II. Cserkész Világjamboree-n, ahol Horváth János második helyezést ér el a búvárúszásban. (Násfay Béla által megjelölt forrás: Hermann Győző: A koppenhágai Jamboree 1924, p.102-104. / http://vizi.cserkesz.hu/tortenelem)