Búvárinfó

„E napon tilos mosni, mert akkor vízben állnak a halottak!” Így szól a dologtiltó régi mondás november 2-áról, Halottak napjáról. Az elhunytakról történő megemlékezés az ősidőkig vezethető vissza, de kijelölt ünnepnapja csak 998-tól van.

A magyar búvárok nagy családja is sok elhunyt tagjáról emlékezhet meg, akik szerte a hazában, vagy a nagyvilágban pihennek. Ezért lehetetlen még az ismerős merülőtársak nyughelyeit is felkeresni Halottak napján. A megemlékezés, a tisztelet lerovása érdekében 2009. november elsején Töröcsik András búvároktató vezetésével a Tiburon búváriskola egy több méter magas keresztet állítottak fel víz alatt a Csepeli sóderbánya tóban. A víz alatti kereszttel jelképesen emlékezni kívántak az elhunyt búvárok emlékének, ugyanakkor egy emlékhelyet is létrehoztak, ahol minden búvár leróhatja kegyeletét az eltávozott búvár barátaira emlékezve.

A bányászok védőszentje, Borbála, december 4. E napot évszázadok óta Európa csaknem minden országában megünneplik, ahol bányászat folyik. Hazánkban egy régi, kedves népszokás, a Barbara (Borbála) vessző metszés is kapcsolódik e naphoz. (Régen a gyönyörű és okos leány, Barbara - akit pálmaággal, kehellyel, könyvvel ábrázolnak - napján a néphit szerint a nőknek tilos volt a munkavégzés, sőt 1945 előtt hivatalos munkaszüneti nap volt. Személyes okokból Barbara napja nekem különösen kedves. Szerz. megjegyzése)

A bányáknak, bányászoknak és a búvárkodásnak Magyarországon 1984-2001 között, az EOCEN program idejében szoros kapcsolata volt. A bányamerülésekről, ezekről a különleges munkamerülésekről, egykori búvároktató társunk, néhai Rotyis János bányász, bányamentő, hivatásos búvár, búvároktató számolt be a Bányamerülések című - búvár- és ipartörténeti jelentőségű - írásában még lapunk 2002. márciusi számában, mely a világhálós oldalunkon elérhető.

Szent Miklós pénzadás. Valószínűleg kevéssé ismert, hogy miért nevezték egykoron a jószágra, portékára adott előleget Szent Miklós pénzadásnak, hiszen Miklós (Mikulás) napja december 6-a, leginkább a gyermekek megajándékozásához kapcsolódik. A kifejezés onnan származik, hogy a IV. században a kisázsiai Myra városában élt és jótékony Miklós püspököt a kalmárok is védőszentjükként tisztelték.

Amennyiben kisgyermekeket kérdezgetünk a Mikulásról, akkor a legtöbbször az derül ki, hogy piros ruhás, fehér szakállú kedves bácsi, rénszarvas szánon érkezik éjszaka, s a kéményen át jut a házba, hogy a jó gyermekek fényesre pucolt cipőit édességekkel töltse meg… Tehát a gyermekek számára egy kedves és szeretettre méltó személy a Mikulás. S ha a fantázia világába elmerülünk, miért ne jöhetne a Mikulás a víz alól? Mert bármennyire hihetetlen, van, vannak búvármikulások is…

Búvármikulás találkozó és Kék Álom Mikulása

Úgy tudjuk, Magyarországon először a Kék Álom Búvár Közhasznú SE jogelődje - vezetői Klein László és Papp Andrea búvároktatók - rendezvényén köszöntötték és persze ajándékozták meg búvármikulások a gyermekeket. Az évek során ez már hagyománnyá vált, s a Kék Álom Mikulás rendezvényein a gyermekek számíthatnak az ez alkalommal a rénszarvasszánját uszonyra cserélő, a „víz alól érkező” ajándékosztóra. Mint minden érdekes és jó kezdeményezés követőkre talál, s az elmúlt években az ország több búvárklubjának, búváriskolájának rendezvényein megjelentek a gyermekek legnagyobb örömére a búvármikulások… (Természetesen a mikulásbúvároknak és segítőiknek is nagy élmény egy ilyen jelmezes merülés, és joggal tehető fel a kérdés, kik élvezik jobban, a búvárok, vagy a gyermekek. Szerz. megjegyzése) Ugyanakkor a felnőttek szemében is kedves figura a piros ruhás- süveges ajándékhozó, melyet bizonyít, hogy december elején sok felnőtt rendezvény elengedhetetlen szereplője is ő. Így van ez a búvároknál is, a világ számtalan pontján bukkannak fel a vizek partján búvármikulások, sőt akár kisebb-nagyobb csoportjai is. (Fenti képünk bal oldalán a Kék Álom búvármikulása, jobbról pedig az elmúlt évi Yorkshere-ben szervezett jótékony búvármikulás találkozó résztvevői láthatók.)

Találós kérdés. Mi az: százezrek játsszák - milliók nézik? A helyes válasz az, hogy ez a labdarúgás, mely világnapja a FIFA 1995-ben hozott döntése értelmében december 9-e, tisztelegve az ENSZ fennállásának 50. évfordulója előtt. (Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogy november 25-e a magyar labdarúgás napja (1993-tól), annak emlékére, hogy az Aranycsapat 1953-ban, a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. Szerz. megjegyzése)

A magyarországi búvárkodás történetének is egy kiemelkedő napja december 9-e, igaz (s érthető is), nincs köze a focihoz. 1989-ben e napon több mint negyven polgári és volt MHSZ búvárklub, búvárvállalkozás képviselője gyűlt össze és demokratikus választások útján megalakították a Magyar Búvár Szövetséget.

Az MBSZ-t alakító búvárok akkor őszintén gondolták, hogy minden magyarországi búvár szervezete, minden magyar búvár érdekképviselője, s a búvárkodás minden területének segítője kíván lenni az új szervezet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az esztendő végére a Szövetségnek 40 szavazati joggal rendelkező és 23 rendkívüli tagja volt.

„De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat!" - Boszorkányok pedig mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálatot ne tartsanak! - foglaltatta törvénykönyvbe még 1100 körül Könyves Kálmán, a tízedik Árpád házi királyunk. Vagy mégis vannak? Réges-régi törvény ide, vagy oda, a néphit azonban sokáig úgy tartotta, hogy igenis vannak boszorkányok. Még a boszorkányok éjszakáját is pontosan meghatározták, december 13-ára, Luca - egy ókeresztény szűz vértanú - napjára tették a baljós dátumot, mivel a Gergely naptár bevezetéséig (1582. október 4-e, csütörtök) ekkor volt az esztendő leghosszabb éjszakája. Érthető hát, hogy Luca napjához sok babona, népszokás, időjóslás kapcsolódik. Talán a legismertebb - ugyanakkor vélhetően napjainkban a legkevésbé gyakorolt - szokás a 13 féle fából, 13 darabból álló, 13 napi aprómunkával történő Luca széke készítés. Úgy tartják, hogy a szék tulajdonosa, ha a december 24-i éjféli misén feláll arra, akkor meglátja a boszorkányt.

Láthattuk, a Luca székének elkészítése hosszú, összetett és bonyolult munka, így nem sok köze lehet a búvárkodáshoz. Bármennyire is hihetetlen, de a búvárhíreket böngészve mégiscsak találtunk kapcsolatot Luca széke és a merülés között! Két évvel ezelőtt a Deepex Búváriskola a szokásos víz alatti karácsonyfa állítását korai időpontra, éppen december 13-ára szervezte. A Hegyeshalmi bányató felszíne alatt rendezett karácsonyi ünnepségükön egy Luca széket is összeállítottak a búvárok. Igaz, a víz alatti székkészítés nem felelt meg mindenben a régmúltból eredő előírásoknak, azonban - úgy tudjuk - Magyarországon először a Deepex-es búvárok vállalkoztak erre a hagyomány-felelevenítésre. (Sajnos arról nem tudunk, hogy mi lett a búvár Luca szék sorsa, eljutott-e készítőjével az éjféli misére, s meglátta-e arról a boszorkányt… Szerz. megjegyzése)

Karácsonyfa és a 30 éves háború. Furcsa ellentmondás: a karácsonyfa, a szeretet ünnepének (egyik) jelképe szoros kapcsolatban áll a 17. századi hosszú és pusztító világháborújával. Nos, ennek az az oka, hogy a karácsonyfa állítás hagyománya Skandináviából származik és a 30 éves háború idején jutott el a svédek európai hadjáratai során Németországba. A karácsonyfa állítás eredete réges-régi népi hiedelmekre vezethető vissza, miszerint a téli napforduló idején, a sötétben, szabadon kószáló gonosz démonok és szellemek elől csak az menekülhetett meg, aki az örökzöld fa alá húzódott… Hazánkba Ausztriából, az 1800-évek első negyedében érkezett meg a karácsonyfa, de állítása még a városokban is csak az 1900-as évek első évtizedeiben vált általános szokássá. Igaz viszont, hogy a karácsonyfának volt hazai előzmény is: ősi magyar szokás szerint karácsonykor zöld életfa-termőággal díszítették a portát.

A karácsonyi megemlékezés a hazai könnyűbúvár klubok megjelenésétől kezdve szokás volt. A búvárkarácsonyokban egy alapvető változást hozott az 1994-es esztendő, amikor Töröcsik András búvároktató kezdeményezésére, búvárbarátaival közösen víz alatti karácsonyfát állítottak a Csepeli Sóderbányatóban. (Azóta is, minden évben a Tiburon és a Laggoon Búváriskola szervez ott hagyományőrző víz alatti karácsonyfa állítást.) Érdekesség, hogy ez a szokás is Ausztriából érkezet: ottani merülőhelyen látottak alapján hozta haza búvároktató társunk. Az azóta eltelt évek során a víz alatti karácsonyfa állítás elterjedt az egész országban, s ma már évente akár tucatnyi karácsonyi merülésre hívják a hideg vizek kedvelőit a búvárklubok, búváriskolák. Érdekesség, hogy az Esztergomi Spartacus SE búvárai két évvel ezelőtt víz alatt elektromos világítással díszített karácsonyfát süllyesztettek el, tavaly pedig megoldották, hogy a parton, a fűtött sátorban maradó barátaik egyenes adásban, kivetítőn követhették a „mélyben” zajló eseményeket. (Fotó: Jég alatti famustra - Szabó Tamás felvétele az elektromos világítású víz alatti karácsonyfáról)

Erdőben élő ember - ez a jelentése a latin eredetű Szilveszter névnek. Nyilvánvaló, hogy Szilveszter sokkal inkább emlékeztet az esztendő utolsó napjára, a vidám, zajos ünneplésre, mintsem az amúgy sem gyakori keresztnévre. (Illendő azonban, hogy legalább másodjára a Szilveszter név kapcsán Petőfi Sándor Az apostol című költeménye eszünkbe jusson. Szerz. megjegyzése) Említettem, a háromszázhatvanötödik (néha a háromszázhatvanhatodik) nap éjszakája mulatós, hisz lezárja a régi esztendőt, s átvezet egy új, reményekkel biztató évbe…

A búvárok körében egyre népszerűbb, hogy „átmerülnek az ó esztendőből az újévbe”. Vannak, akik „csak” egy „sima”, egyszerű merülést hajtanak végre, mások roncsokat keresnek fel, megint mások víz alatti barlangokban töltik az évek fordulóját. A sokféle ilyen búvártörténet közül egy egészen különleges, nagyon régi, szinte biztos, hogy megismételhetetlen szilveszteri merülés történetét elevenítem fel. 46 évvel ezelőtt, 1966. utolsó napján búvár csoportok szálltak csónakba, s elindultak az év utolsó merülésére. Ez a merülés nem egy volt a sok közül, mert egy versenyen vettek részt kilenc ország válogatott búvárai. A megmérettetésre Jugoszláviában, Mali-Losinj partjainál került sor, ahol a résztvevők búvártudásukat, gyakorlatukat és nem utolsó sorban szerencséjüket mérték össze. Magyarországot kétfős csapat képviselte az akkoriban hagyományos, nemzetközi szabadtüdős Szilveszteri vadászversenyen. A verseny öt órán át tartott, s utána értékelték a búvárok teljesítményét. A magyar csapat - Gyimesi Ferenc és Násfay Béla, ma is aktív búvárok, akik már több, mint harmincöt éve szigonypuska helyett víz alatti fényképezőgéppel „vadásznak” igen eredményesen a víz alatt - két termetes macskacápával a nyolcadik helyen végzett. A magyar szabadtüdős vadászok eredményükkel megelőzték a szomszédos Ausztria válogatottját. (Sokat gondolkodtam, hogy ezt a régi történetet megosszam-e lapunk T. Olvasóival. Azért voltam bizonytalan, mert a szigonyos halvadászat napjainkban már - szerencsére - nem népszerű búvártevékenység, így tehát a történet akár ellenérzéseket válthat ki egyesekből. Ezért fontosnak tartom megjegyezni, hogy negyven-ötven évvel ezelőtt alapvetően más volt a helyzet. Tíz búvár közül kilenc - a példaképeknek tartott nagy elődökhöz Hans Hass-hoz, Y.J. Cousteauhoz hasonlóan - vadászott a víz alatt. Akkor ez a búvárok és a „civil világ” szemében is egy elfogadott sporttevékenység volt. Az évek múlásával megváltozott a világ, s változott a búvárok gondolkozása, ezen belül a víz alatti halvadászat megítélése is. Napjainkban hazánkban - szerencsére - elenyésző már a szigonyozók száma. A Szilveszteri vadászverseny története egyébként nem „titkos”, hiszen a korabeli sajtó számos fényképpel is illusztrált híre tudósított róla és Z. Vincze György könyvében is részletesen olvashatunk arról. Szerk. megjegyzése)