SZÜLETÉSNAP

2012. ÁPRILIS 14-15.

1788. április 15-én született a szászországi Pruisenben Augustus Siebe, aki búvárfelszerelések fejlesztésének jeles személyisége volt, ő találta fel a fém gömbsisakkal ellátott zárt búvárruhát.

Tanulmányait Berlinben kezdte, majd a porosz hadseregben szolgált, mint tüzérfőhadnagy, részt vett a lipcsei csatában (1812) és a waterlooi ütközetben (1915) is. 1816-ban Londonba költözött kezdetben órásként, majd fegyverkovácsként dolgozott. Itt fejezte be mérnöki tanulmányait. Az 1830-as években kezdett a frisslevegős készülékekkel, majd búvársisakokkal foglalkozni. A frisslevegős készülékét, egy kéttömlős bőrsisakot, aminek egy fújtató szerű levegőellátása volt, szabadalmaztatott is. Ezután kezdett fémsisakkal kísérletezni, amit egy derékig érő kabáthoz rögzített. Ezt a felszerelést már a víz alatt lehetett használni, igaz a munkavégző búvárnak egyenes testtartásban kellett tevékenykednie.

A későbbiekben Siebe tökéletesítette a búvárfelszerelését és annak a felszíni levegőellátását. E fejlesztések során kialakította a zárt gömbsisakot, a sisakban lévő, a levegő kiengedésére szolgáló szelepet és a fém fejrészhez (sisakhoz) kapcsolódó, a búvár egész testét elfedő vízzáró búvárruhát. Felszerelése lényegében forradalmasította a víz alatti munkavégzést, s az 1830-as évektől eredményesen hasznosították elsüllyedt hajók rakományainak kiemeléséhez.

1870-ben Siebe William Agustus Gormannal megalapította a híres Siebe & Gorman – többnyire – nehézbúvár és munkafelszereléseket gyártó brit céget. Augustus Siebe 1872-ben hunyt el.


Szerkesztőségi összeállítás