Búvárinfó

…ezúttal az elektromos halak világáról. Afrika déli részén új nílusi csukafajt fedeztek fel német és dél-afrikai kutatók, a Regensburgi Egyetem és a Dél-Afrikai Vízi Biodiverzitás Intézet biológusai a Namíbia és Angola határán folyó Kunene folyóban bukkantak rá az új fajra. (A Kunene folyó egyik határolója a hajóroncsairól híres, mintegy 30-40 kilométer széles, 500 kilométer hosszúságú un. Csontvázpartnak. Szerk. megjegyzése) Már egy ideje ismert, hogy a Hippopotamyrus ansorgii elnevezésű nílusi csukafaj valójában több hasonló faj komplexuma, ugyanis a namíbiai Zambézi folyóban élő példányok jelentősen különböznek az angolai törzsalaktól.

A Kunene folyónál végzett kutatások során a biológusok most olyan nílusi csukákat fedeztek fel, amelyek egyértelműen elhatárolhatóak a H. ansorgii komplexum mind a hat eddig ismert alakjától – írja a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása. A Kuneneben élő példányok molekuláris genetikai módszerekkel vizsgálva is önálló típusnak bizonyultak, habár közeli rokonságban állnak az említett komplexum tagjaival. A nílusi csukák elektromosan érzékenyek, olyan szervekkel rendelkeznek, amelyek kisüléseit a fajon belüli és fajközi kommunikációban, továbbá a tájékozódásban használják fel. Az elektromos kisülések azonban fajspecifikusak. ennek megfelelően a Kunene nílusi csukáinak kisülései különböznek a Zambéziban élőkétől, mind az általuk lerajzolt görbe alakjában, mind amplitúdó spektrumaikban.

Fent nevezett megfigyeléseikből kiindulva a kutatók az újonnan felfedezett típust új fajként azonosították, és a Hippopotamyrus longilateralis nevet adták neki. Eredményeiket a Journal of Natural History című folyóiratban tették közzé.

Forrás: inforadio.hu

A hír egy újabb elektromos hal felfedezéséről szól. Érdekesség azonban, hogy az elektromos halak – legyenek azok édes vízben, vagy tengerben élők – kialakulásával kapcsolatosan meglehetősen értetlenül áll a mai napig is a tudomány. Miért alakult ki néhány vízi élőlényben az elektromosság kibocsátásának képessége? Brehm az állatok világa (megjelent 1863-1869 között) című híres művében az alábbiakat írja az elektromos halak egyik legismertebb képviselőjéről, az általa villamos angolnának (Gymnotus electricus L.) nevezett halról: A XVII. század vége óta, amikor Richter Guayanában utazást tett, több orvos és természetbúvár megemlékezett egy halról, amely villamos ütéseket tud adni, s ez a tulajdonsága jobban fejlett, mint a többi, addig ismert elektromos halé. Humboldt Sándor érdeme, hogy erről a halról bővebb tudomást szerezhettünk. Leírását a múlt század hetvenes éveinek végén Dr. Sach Carl. egészítette ki.

Ismerkedjünk meg egy kicsit alaposabban – forrásul részben a Wikipediara támaszkodva az elektromos angolnával, az Electrophorus electricus-sa. Ez az élőlény a csontos halak (Osteichthyes) főosztályába az elektromoskéshal-alakúak (Gymnotiformes) rendjébe és a elektromosangolna-félék (Electrophoridae) családjába tartozó Electrophorus nem egyetlen faja. Egyes rendszerbesorolások a Gymnotidae családhoz sorolják. Dél-Amerika területén honos. Édesvízi faj, az Amazonas és az Orinoco folyók lakója. A vízfelszín közelében lesi áldozatát, melyet elektromos szerveivel elkábíthat, vagy meg is ölhet egy áramütéssel. Az elektromos halak közül a legveszélyesebb faj, akár 500 voltnyi feszültséget is képes előállítani. Erős és gyenge elektromos impulzusok létrehozására egyaránt képes. Két belső szerve a Hunter-szerv hatalmas áramütést hoz létre, míg a Sach-szerv csak gyenge elektromos kisülést állít elő. Vélelmezhető hogy Hunter-szerv a védekezést és a zsákmány elejtését, míg a Sach-szerv a tájékozódást-társaival a kapcsolattartást segíti. Számos olyan tudományos igényű leírást találhatunk, melyben a szemtanú szerzők arról számolnak be, hogy az elektromos hal – pl. a dél-amerikai Gymnotus electricus L elektromos ütése olyan erősségű, hogy attól még a ló is elesik, vagy eszméletlen állapotba kerülhet.

Ezek a különleges halak – ide tartozik a tengerben élő zsibbasztó rájaként emlegetett Raja torpedo is – elektromos szerve kerek oszlopocskából áll, melyek mindegyike akár 3-4 millíó apró, kocsonya szerű anyaggal elkülönített lemezkékből áll. E szerv helyzetétől függ az elektromos áram, illetve az ütések iránya is, melyeket az állat a biológiai akkumulátorának lemerüléséig folyamatosan osztogathat. Előfordulhat, hogy a pozitív áram a hastól a háta felé tart, vagy a háton a fejtől a farok felé, illetve fordítva. A test ideg- és izomrendszere szoros együttműködésben és kölcsönhatásban vesz részt az elektromos tevékenységben. Minden izom-mozdulat elektromos áramkisülést indít, melynek irány a test oldalától függ, hol az izom összehúzódása történt, tehát az elektromosság valamilyen nagyságú jelenléte-kisugárzása az életfolyamat részét képezi.

A tengerekben is élnek elektromos halak, s nekünk, mint búvároknak talán a legérdekesebb képviselőjük a korábban már említett elektromos rája. A hazánkhoz legközelebbi tengerben, az Adriában a búvár a márványos zsibbasztó rájával (Torpedo marmorata) találkozhat. (Sajnos nagyon ritka ez a találkozás, melynek okaiba itt és most nem kívánunk belebonyolódni. Szerk. megjegyzése) A rája neve jól jellemzi a küllemét: a sima hátának mintázata a márvány erezetére emlékeztet. Akár 220 Voltos ütésre is képes, éjszaka sokkal aktívabb. Nappal kihasználva rejtő-színét inkább sziklák védelmébe húzódik be. Elevenszülő. A márványos színem kívül jellegzetes, diszkosz formájú az alakja – akár 1,5 méteresre is megnőhet –, s feltűnő a vastagabb farok, mely mindkét oldalán kisebb lebenyek találhatók. A farok vesz részt elsődlegesen az úszásban. Leggyakrabban a 10-30 méteres mélységekben tartózkodik, de találtak már 100 méteren is márványos zsibbasztó ráját.

Az elektromos halak irodalmában barangolva egy érdekes gondolatokat felvető írást találtunk a világhálón: Az elektromos szervek felépítése, működése, a hozzájuk kapcsolódó viselkedési mintázatok komplexitása ellentmond az evolúciós elméletnek. Cszmadia E. András írását, amit ITT érhet el az érdeklődő.

A víz alatti világ hazai jeles kutatója, Dr. Lányi András érdekes és igen olvasmányos, még 1961-ben megjelent Élet a víz tükre alatt című könyvében – jó szívvel ajánlható minden búvár számára – foglalkozott az elektromos halakkal. A néhány oldalas összeállítást a professzor így zárta: „Ma, amikor már az emberiség az elektromosság technikai vívmányainak minden kényelmét élvezi, még mindig csodálattal tekint az … elektromos halakra. Vizsgálja, kutatja sajátos vízi életmódjuk e felettébb különleges alkalmazkodású szervi berendezését…” Nos Dr. lányi András gondolatai 50 évvel később is igaznak bizonyulnak…