Búvárinfó

A tengeri sünök mindig is a figyelem középpontjában voltak. Elsősorban persze a strandolók, vagy a lapos-sziklás-köves partról merülésre indulók figyelmének középpontjában. A magyarázat is egyszerű: ezek a kisebb-nagyobb, de igen veszélyes lények tüskéikkel kellemetlen és lassan gyógyuló sérüléseket okozhatnak. Különösen kellemetlen, ha valaki „teletalppal” rájuk lép, mivel a számtalan tüske mélyen befúródik és általában bele is törik az óvatlan lábába. A törékeny tüskék eltávolítása meglehetősen nehézkes, mivel csipesszel megfogva szétroppannak. A sebbe beletört süntüskék azután begyulladnak, apró gennyes sebek alakulnak ki és előbb-vagy utóbb maguktól, vagy „piszkálására” eltávoznak. (E sorok írója járt úgy, hogy egy ilyen akaratlan kapcsolatteremtés után még egy-másfél hónappal is kerültek ki tüskedarabkák a lábából.)

A süntüske okozta sérülésekre az – egyik – mediterrán házi gyógymód az, hogy paradicsomot, uborkát kell rákötni, mely meggyorsítja a gyulladást, s így – ha nem is fájdalom nélkül – de hamarabb távoznak az „emléktárgyak”. Vannak mások, akik figyelme azért irányul a (fekete)sünök felé, mert a testükben lévő narancssárga ikra – állítólag – kellemes csemege. (Hát, mit mondjak? Az biztos, hogy jó étvágyat nem kívánok, azért sem, mert a magam részéről semmi olyasmit, ami vízben él már lassan egy évtizede nem eszem meg.)

A tengeri sünökkel kapcsolatban olvasmányaim során egy érdekességre figyeltem fel. A homokos fenéken az egyik szirttől a másikhoz vándorló apró kardinálishalak (Siphamia versicolor) nagyobb testű, a fenéken haladó tengeri sünök (Echinoidea) hosszú tüskéi közé rejtőznek. Így a „nyílt terepen” biztonságban vannak a ragadozó halaktól. A tengeri sün érzékeli, a halacskákat, s úgy tartja tüskéit, hogy azok kényelmesen úszhassanak közöttük. A védelemért cserében a kardinálishalak megtisztítják a sünt a élősködőkről. A hasznos szimbiózis el érdekes esete… (Hans Hass: Érintetlen mélységekben)

Korábban már említettem, vannak a tengeri sünöknek olyan fajai, melyek sziklákon élnek. Figyelmesebben vizsgálva számos olyan jószágot találhatunk, amelyiknek a szikla bemélyedésében van a testének nagyobb része, s csak a tüskéinek egy része nyúlik ki. Érdekesek ezek a bemélyedések, mintha kimondottan a sünök számára készültek volna… Egy kutatócsoport most megállapította, hogy a sünök képesek kivájni a mészkősziklákat. Az állat alsó felén található szájrészen található fogaikkal rágják be magukat a lágy kőzetbe. A fogak hegyei állandóan kopnak, de a rágcsáló állatokéhoz hasonlóan folyamatosan újra képződik. Hogyan fordulhat elő, hogy a sün foga elkoptatja mészkövet? Megállapították, hogy a tengeri sünök a mészkő kivájásához a fogukban lévőmészkövet, pontosabban kalcitot használják. A kutatás egyik résztvevője, a potsdami kolloidokkal és határfelületekkel foglalkozó Max Planck Intézet szerkezetkutatója, Peter Fratzl egy speciális röntgentechnikával vizsgálta meg a tengerisünfogak mikroszkopikus felépítését. Megfigyelte, hogy a tüskésbőrűek rágószervének felépítése nem egységes. A fogak egyszerű, puha kalcitrostjai közé keményebb magnézium-kalcit-kristályok épültek be. „A rétegek felépítésének köszönhetően nem számít, ha egyes kristályok letöredeznek, mivel mögötte jön az utánpótlás. Az egyes fogak egy reszelőre hasonlítanak, amelyek folyamatosan kopnak, mégis mindig élesek maradnak.” – mondta el tapasztalatait Fratzl. A kutatók azt remélik a felfedezéstől, hogy ennek a felismerésnek a segítségével viszonylag olcsó, magukat élesítő szerszámokat tudnak majd előállítani…