A merülésnek mindig kell, hogy legyen célja. (Gondolom - remélem -, ezzel a nagyon fontos állítással senkinek sem mondtam újdonságot.) A kedvtelési célú merülések esetében igen gyakori, hogy a merülés céljaként a búvár valami érdekesség felkeresését tűzi ki célul. Amennyiben ezeket az "érdekességeket" részletesebben megvizsgáljuk, akkor felfedezhetjük, hogy ezekben is érvényesül a "divat". Volt idő, mikor voltak, akik szénfekete barrit falat akartak látni, vagy később markazit gömbikéket. Ezek a merülési célok igaz, nagyon régiek, s talán nem is kellene a kedvtelési célú merülések modern történetébe belekeverni azokat. Maradjunk inkább az elmúlt 15 év "érdekességeinél", sőt kissé szűkítsük is azokat a Vörös-tengerre. Az első különlegesség talán a víz alatt motorozás, dzsip vezetés, esetleg sivatagi csizmapróba volt. Ezzel párhuzamosan kiemelt élmény volt a "baromi nagy" muréna látása (esetleg megsimogatása.) Majd jött a falban elhelyezett márványtáblák nézegetése után a csoda-kék lyuk mélyének meghódítása, később a cápákkal (különösen a pöröly fejükkel /fejűekkel?), nem eggyel, többel, csapattal, vagy mantával történő találkozás. Olvasgatván búvár írásokat, fórumokat, ajánlatokat, beszélgetve a "Vörösre" készülőkkel, vagy éppen onnan megérkezőkkel számomra úgy tűnik, hogy az elmúlt egy-másfél év merüli célja újra változott, most dugonggal szeretnénk találkozni. (S persze a szerencsések találkoznak is vele!) Pont ezért az elmúlt évben különösen érdekes és divatos merülőhellyé vált Marsa Abu Dabab, mely öbölében gyakran találkozhattak a búvárok dugongokkal. A dugongok híre futótűzként terjedt el, s egyre több búvárszafari vette a programjába az érdekességet. Ami a búvárok szempontjából jó (egy érdekes tengeri élőlénnyel történő találkozás), az nem szükségszerűen jó a dugongok szempontjából. Érdekes és dicséretes, hogy erre a sajátos tényre (ellentmondásra) gyorsan felfigyeltek az egyiptomi hatóságok (úgy tudni a HEPCA kezdeményezésére) és merülési tilalmat, korlátozást vezettek be a területre. (Jelenleg ellentmondó hírek érkeznek, egyes állítások szerint teljes merülési tilalom van, más hírek szerint csak hajóval nem lehet az öbölbe bemenni, illetve horgonyozni, megint mások azt mondják, hogy csak partról és szabadtüdővel, korlátozott létszámban lehet merülni. Írásomnak nem célja a merülési lehetőségek ismertetése, ezért e kérdéssel a továbbiakban nem foglalkozom.)

Ismerkedjünk meg ezzel, a magyar búvárok körében gyorsan "népszerűvé" vált, de - szerintem - kevésbé ismert tengeri élőlénnyel, a dugonggal. Mi is valójában a dugong? Valószínűleg a legtöbben először Verne Gyula híres könyvében, a Némó kapitányban (vagy Húszezer mérföld a tenger alatt) ismerkedtünk meg ezzel a vízi élőlénnyel. Emlékeztetőül egy részlet a könyvből a dugonggal történő találkozásról:

"... - Nem, tévedsz - mondtam Conseilnek -, ez nem szirén, hanem egy igen különös állat, néhány példány van már csak belőle a Vörös-tengerben. Dugongnak hívják.
- Szirének rendje, halalakúak csoportja, egyméhűek alosztálya, emlősök osztálya, gerincesek ágazata - vágta rá Conseil.
... A csónak elindult, s a hat evezős gyorsan repített bennünket a dugong felé. Két mérföldnyi távolságban úszott most a Nautilustól. ... Ez a dugong, amelyet most Ned Land el akart ejteni, óriási méretű volt; hét méter lehetett a hossza. Mozdulatlanul feküdt a vízen, mintha aludna: gondolom, így könnyebb lesz végezni vele. ... Ez időnként felbukkant a víz színén, s lélegzetet vett. A sérülés cseppet sem gyengítette el, bámulatos gyorsan menekült előlünk. A matrózok erőteljes evezőcsapásokkal repítették nyomába a csónakot. ... Egy teljes óra hosszat üldöztük szakadatlanul, s már kételkedtem, hogy sikerül-e elfognunk - s ekkor a dugongnak nyilván az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy bosszút áll üldözőin.

... A csónak nem kerülhette ki a lökést, oldalra billent, s egy-két hordónyi víz került belé, amit ki kellett merni. ... Ned Land (a szigonyos) megkapaszkodott az orrtőkében, s szigonyát gyors egymásutánban többször beledöfte az óriási állatba. ... A dugong fogai megcsikordultak az acéllemezen, s az állat elmerült, és vele együtt a szigony is. ... Erős emelőcsigákra volt szükség, hogy a dugongot felhúzhassuk a Nautilusra. Ötezer kilogrammot nyomott. ... Aznap este a steward a hajószakács által kitűnően elkészített szeleteket tálalt nekem vacsorára a dugong húsából. Roppant ízletesnek találtam, a borjúhúsnál, sőt a marhahúsnál is különb volt"

Az újra olvasott - kivonatos - regényrészlet vitathatatlanul érdekes és izgalmas, azonban szinte semmi nem igaz belőle... Akkor pedig mi az igazság? Milyen a valóságban a dugong?

Ez a kép még Verne könyvének megjelenése előtt készült, s a rajzoló fantáziája még szabadabban szárnyalt, mint az íróé: félig asszonyként, félig "halként" ábrázolta írásom tárgyát, a dugongot. A dugong az élőlények rendszertani besorolása szerint az ún. szirén-félék közé tartozik. Furcsának tűnhet, hogy ezeket a formátlan állatokat a görög mitológia szépséges, de kegyetlen nőalakjairól, a szirénekről nevezték el. Pedig - egyesek szerint - a magyarázat igazán egyszerű. A szirének emlői, akárcsak az embernél (vagy az elefántnál) a két mellső láb között helyezkednek el. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az amúgy is legendák keltésére hajlamos tengerészek a hosszú asszonymentes tengeri útjaik során a felbukkanó állatokban egy nőhöz hasonló lényt véljenek felfedezni. Valószínűleg hasonló okok miatt kapta a manati (manati a karibi nyelvekben "mell"-et jelent) nevet a karibi szirén-féle. Az emlőkre utal a magyar nyelvben is elterjedt tengeri tehén kifejezés is. A Steller-féle 1741-ben felfedezett, az egykoron a Bering-tengerben élt tengeri tehén latin nevének jelentése "óriás vízi tehén".

A harmadik kép ismeretlen alkotója - ez szintén egy régi metszet - viszont már valósághűen ábrázolja a tengeri teheneket. A szirének az emlősök Mammalia osztályának egyik rendjét (Sirenia) alkotják. Napjainkban a dugong-féléknek (Dugongidae) már csak egyetlen faja él, a dugong (Dugong dugon). A vele rokon - korábban már említett - Steller-féle tengeri tehenet (Hydrodamalis gigas) a 18. században az utolsó példányig kiirtották. A görög eredetű Trichechus nemzetségnév jelentése "szőrös", ez az állatok gyér szőrzetére utal. Az inunguis jelentése "karmok nélküli". A dugong neve a maláj nyelvből ered. A tengeri tehenek nagyon régi élőlények, az egykori ősi tengerek helyén 30 millió éves maradványaikat találták meg a kutatók.

A dugongoknak villás farkuk van, hosszúságuk legfeljebb 3-4 méter, súlyuk ritkán haladja meg a fél tonnát, igen békés, növényevő, igazi vegetáriánus jószágok. A vízi emlős nyaka a fejtől jól elkülönül. A lélegző nyílás az arc felső részében van, szemei kicsinyek és szemhéjnélküliek, viszont ún. pislogó hártya védi azokat. A dugongoknak az emlősök között teljesen szokatlan a fogazatuk, mivel az elkopott "agyarak" folyamatosan pótlódnak, az új fogak az állkapocs hátsó részén nőnek és az egész sor lassan halad előre. Színük kékesszürke, oldalain világosabb, bőrük felületén ritkán álló szőrök vannak. A mellső úszójukat támasztólábként, sőt a táplálék szájba segítésére is használják. A farok úszójuk lapított - a delfinekéhez hasonló állású -, félhold formájú, de szokták villás-farkúnak is nevezni. Viszonylag rövid ideig maradnak a víz alatt, általában 2 percenként felemelkednek a felszínre levegőt venni, bár vészhelyzetben akár még 10 percig is képesek visszatartani a lélegzetüket. A víz alatt az orrlyukakat egy bőrhártya zárja le. Szinte kivétel nélkül a sekély, tengerifűvel benőtt aljú homokos öblökben legelésznek többnyire párban, vagy párokból álló kisebb csoportokban, de néha nagyobb csapatokba is összeverődnek. A víz alatt kattogó, fütyülő és ciripelő hangokkal kommunikálnak. A párzási időszak egész évben tart, amíg az állatok biztonságban érzik magukat és találnak elég élelmet. Azonban a nőstények csak 3 (7?) évente egy-egy utódnak adnak életet, melyeket általában másfél évig szoptatnak. Élettartamuk akár 75 év is lehet, de a tiszteletreméltó kor elérése viszonylag kevesüknek adatik meg. Természetes fő ellenségeik a cápák, melyeknek ezek a lomha, békés és valójában védekezésre képtelen állatok teljesen kiszolgáltatottak. Az emberek ősidők óta szigonnyal vadásszák a dugongokat. Húsát szükségből elfogyasztják (más források szerint kedvelt táplálék) a dugongok élőhelye környezetében élő népek, de lényegesen többre tartják zsírjukat. Vastag bőrüket felhasználják - Brehm: Az állatok világa c. könyvében olvashatjuk, hogy állítólag a zsidók frigyládája is ezzel volt borítva -, az abesszíniai partokon a hivatkozott könyv szerint nem cserzik ki, hanem csak a levegőn szárítják meg és szandálokká vágják fel. A dugong fogaiból készült apró faragványoknak régebben bűbájos erőt tulajdonítottak.

Napjainkban a dugongokra a legveszélyesebbé az emberek váltak az "ipari méretű" vadászattal, motorcsónakjaikkal és a vizekbe engedett többé-kevésbé mérgező vegyszereikkel. A tengeri védőhálókba és halászhálókba beakadva is évről évre egyre több tengeri tehén pusztul el. Az ember a tengerpartokon strandok, szállodák, kikötők, ipari létesítmények céljára folyamatosan újabb és újabb öblöket vesz birtokba, és ezzel is - esetenként - csökkenti a tengeri tehenek életterét. (Képünkön a Greenpeace által Japánban, a dugongok védelmében szervezett békés tiltakozó akció látható.) Sajnos már ott tartunk, hogy a szirén-félék napjainkra kivétel nélkül különösen veszélyeztetett élőlények, kivétel nélkül mindegyikük megtalálható az ún. "vörös listán". Az, hogy évek óta szinte az egész világon védelem alatt állnak ezek az érdekes, békés állatok, eddig még nem eredményezett gyökeres változást ...Bizakodjunk!