Év vége felé járunk…

Év vége felé járunk, s úgy tűnik – legalább is számomra – minta az egyik nap után a másik órái gyorsabban peregnének le. Biztos mások is vannak, akik így érzik, holott ez csak egy érzet, hiszen minden nap azonos hosszúságú huszonnégy órából áll. Az érzékcsalódást biztos, hogy az okozza, sok-sok mindent el akar végezni az ember az egyre közelgő évvégéig.  Ezeket tapasztalva írásomnak a „rohan az idő” címet is adhattam volna. Akkor viszont biztos többen joggal plágiumot kiálthattak volna, de mondanivalómhoz az egykor népszerű sláger szövege sem igazán illeszkedik. Az esztendő utolsó hetei – talán – azért is tűnnek zsúfoltabbnak, hiszen rengeteg program van ilyenkor.

A céges évzárókon kívül megszámlálhatatlanok és felsorolhatatlanok a búvárrendezvények is. Néhányat felvillantok: dunaújvárosi búvárbál, a Sea-Watch Búváráruház évzáró búvártalálkozó és termék bemutató, a CMAS búvároktatói Kollégium ülés, az MBSZ évzáró-évértékelő, s nem utolsó sorban a búvárklubok karácsonyi rendezvényei. A világhálós oldalakon, a közösségi portálokon számos búvár- és búvároktatói tanfolyam szerepel. (Ezek közül különösen érdekes lehet a CMAS Technikai Búvár Alapok búvár- és oktatói tanfolyam, mivel ilyen korábban még nem volt). S persze szerveződnek a hagyományos víz alatti karácsonyfa állítások, s más év végi merülések is. S ha már merüléseket emlegettem, akkor az sem felejthető el, hogy a meleg tengerekben történő évvégi-jövő év eleji merülési lehetőségek nagyon széles választékát kínálják a szervezők-utaztatók. Van tehát oka, hogy miért tűnnek zsúfoltnak s gyorsan pergőnek az amúgy is telített napjaink, hiszen, ha csak a sokféle lehetőség között informálódni akarunk, akkor is akár naponta órákat tölthetünk el ezzel…

Az év utolsó hetei az évértékelők időszaka is. A magam részéről mérsékelten vagyok lelkes ezekkel a beszámolókkal. (Néhány évvel ezelőtt a BÚVÁRINFÓ hasábjain is elmondtam az ezzel kapcsolatos véleményemet, amit most nem ismételnék meg.) Egy eredményt azonban fontosnak tartok megosztani, lapunk idei XXI. évfolyama után jövőre indul a XXII. is.

A búvárrendezvényekhez, eseményekhez visszakanyarodva, érdekes, hogy, az elmúlt évtizedekben december jeles napjaihoz kapcsolódó szokások a víz alá is „lekerültek”.

Úgy tudjuk, hogy Magyarországon először a Kék Álom Búvár Közhasznú SE jogelődje - vezetői Klein László és Papp Andrea búvároktatók - rendezvényén köszöntötték és persze ajándékozták meg búvármikulások a gyermekeket. Külföldön – például Angliában - is népszerű a búvármikulás. Van olyan rendezvény, ami már komoly múltra tekint vissza: idén már kilencedik alkalommal rendezik meg a Scuba Santas-t. Ezt részben jótékonysági céllal, részben pedig az „egy időben merül a legtöbb búvármikulás” rekord érdekében szervezik a National Diving & Activity Centre (NDAC) segítségével. (Az ötlet az alapító Lloyd Watkintól, a Yorkshire Divers Club tagjától származott, kép forrása: Kelowna Divers) Az idei cél az, hogy száz és kétszáz között legyen a merülő búvármikulások száma, s adománygyűjtésben a 20.000 angol fontot célozzák.

Van (volt) viszont olyan a decemberi néphagyományokhoz kapcsolódó hazai búvár akció, ami egyedülálló: Luca szék készült merülés közben. Néhány évvel ezelőtt a Deepex Búváriskola a szokásos víz alatti karácsonyfa állítását korai időpontra, éppen december 13-ára szervezte. Ezen a merülésen az egyik búvár egy Luca széket állított össze a víz alatt. Igaz, a víz alatti székkészítés nem felelt meg mindenben a régmúltból eredő előírásoknak, azonban ez volt az első ilyen hagyomány-felelevenítés. Tudomásunk szerint azóta sem követte senki a Lucaszék készítő búvár példáját.

A decemberi búvárrendezvények közül a víz alatti karácsonyfa állítás szokása terjedt el a legjobban. Huszonegy évvel ezelőtt szervezték meg először közösen hagyományőrző jelleggel a víz alatti karácsonyfa állítást a Tiburon- (vezetője Töröcsik András búvároktató) és a Lagoon (vezetője Nagy Gábor búvároktató) búváriskolák. Az ötlet Ausztriából származott, egy ottani merülőhelyen látták és hozták haza az elképzelést a magyar búvárok. (A „szárazföldi” karácsonyfa hazánkba Ausztriából, az 1800-évek első negyedében érkezett meg, de állítása még a városokban is csak az 1900-as évek első évtizedeiben vált általános szokássá. Igaz viszont, hogy a karácsonyfának volt hazai előzménye is: ősi magyar szokás szerint karácsonykor zöld életfa-termőággal díszítették a portát. Szerk. megjegyzése) Napjainkban tucatnyi, de lehet, hogy még több víz alatti karácsonyfa állító merülést szerveznek a hideg vizek kedvelőinek a búvárklubok, búváriskolák.

A karácsonyi fenyőfáról néhány éve lapunk világhálós oldalán egy hosszabb írásom jelent meg „A karácsonyfa hajó” címen. Ez egy elképzelt történet, mely a Rouse Simmons nevű hajó  valós tragédiáját dolgozza fel, illetve az akkor százéves eseménnyel kapcsolatban azóta végzett búvárkutatásokat és a centenáriumi rendezvényeket foglalja össze. Az érdekes, de egyúttal tragikus történetet jó szívvel ajánlom az érdeklődők figyelmébe. (Az írás a buvarinfo.hu oldalon elérhető – Szerk. megjegyzése)

Év vége felé járunk, s úgy tűnik, mintha egyre gyorsabban múlnának a napok – írtam a bevezető mondatban. Ennek ellenére nem lenne szabad hajszolni az időt, újabb és újabb feladatokat vállalni, s gyorsuló ütemben pörgetni a dolgokat. Időnként meg kellene állni – nem csak lassítani – s el is kellene gondolkodni közel- s régmúlt decemberi-karácsonyi eseményekről. Én időnként megteszem, s van, hogy ilyenkor felrémlenek bennem a réges-régi karácsonyok emlékei. Képzeletben előtűnnek a viaszgyertyák piciny lángnyelvecskéinek a fényeivel megvilágított, talán szerényebb karácsonyfák, melyek alatt viszont a család sok tagja állt meghitt szeretetben. Lehet, hogy most díszesebb és az égőfüzérektől fényesebb a karácsonyfánk, de sajnos már alig állunk körülötte… Szép és meghitt, elgondolkodásban is gazdag Adventet és Áldott karácsonyt kívánok!

BÚVÁRINFÓ, 2015. OKTÓBER-DECEMBER

KOLLÁR K. ATTILA