|
Tavasz…
|
|
|
Igaz, már túl vagyunk március derekán, de kérem, mégis nézzünk vissza februárra! Az előző hó második napján volt Ugray Károly születésének 101-ik évfordulója. Ugray fiatal katonatisztként az 1920-as évek közepén megszervezte a honi Folyamerők - később Folyamőrség - búváregységét, de őt tekinthetjük a magyarországi polgári nehézbúvár tevékenység, búvármunka végzés, a „búvármesterség” megalapozójának is. Munkásságával kitörölhetetlenül beírta nevét a hazai búvártörténelembe… A visszanézés után pedig nézzünk előre! Március, az esztendő harmadik hava a tavaszt sejtető remény, a kikelet, a megújulás és a forradalom hónapja. (A hó régi nevei is ezt sugallták: Kikelet hava, Tavaszelő.) Igaz, idén a reményhez erős hit is kell, de én bizakodó vagyok, hiszek a jó igazában. A kikeletet a madarak már a fészekrakás-párválasztás hangos csivitelésével jelzik, s a rügyek dagadása, a hóvirág és az ibolya megjelenése jelzi a megújulást. S ezt, mármint a tavasz érkezését, a „légtüneménytan” - ilyen szépségesen nevezte el annak idején a nyelvújítás a meteorológiát - a „sokévessel” és a „rövidtávúval” is alátámasztja. S a forradalom, melyre Nemzeti Ünnepünkön, március 15-én emlékezünk. Petőfi Sándor ezt írta arról a napról: „Magyar történet múzsája, / Vésőd soká nyugodott, / Vedd föl azt s örök tábládra / Vésd föl ezt a nagy napot! // Nagyapáink és apáink / Míg egy század elhaladt, / Nem tevének annyit, mint mink / Huszonnégy óra alatt...” Március 15-e a Magyar Sajtó ünnepe is, ezúton köszöntjük a búvársajtóban tevékenykedő kollégákat, kívánva nekik eredményes munkát. Idén március egésze a húsvétra készülődés ideje is, mely után már szinte biztos, hogy lezárul a tél, s indulhat a hazai búvárszezon is. S erre már most is sokan készülődnek. Az is ezt bizonyítja, hogy egyre több búvárismerőstől hallok a hazai tavakhoz, s az Adriához tervezett merülésekről. Kívánok minden kedves búvárolvasónknak az idei évben is biztonságos és maradandó élményekben gazdag víz alatti felfedezéseket! |
|
|
|
KOLLÁR K. ATTILA |