A BELÉLEGEZHETŐ TÖRTÉNELEM

Még valamikor november végén történt, hogy csapatommal ellátogattunk a csobánkai Baross Péter Közösségi Házban lévő búvármúzeumba. A kiállítást nézve felmerült egy kérdés, ezeket a tárgyakat lehet-e még használni.  Jött is válasz tárlatvezetőnktől, Puskás Norbitól, hogy igen, a 80%-a működőképes. No, akkor vigyük be az uszodába és próbáljuk ki! Az ötletünk érdeklődést keltett a búvároktató kollégák és búvár barátok körében, már látszott, hogy a létszám túlmutat az Imyke Diving Búváriskola lehetőségein. Ekkor érkezett a segítség a Magyar Búvár Szakszövetség jóvoltából, akik az eseményt felkarolták és, mint egy alulról jövő kezdeményezésként azt részben megfinanszírozták. Azonban egyéb támogatónk is érkezett, mert a hírre befutott Halász Karcsi, a Divex Búvár Szakáruház felajánlásával: a búvártotó helyesen kitöltői között kisorsolásra kerül 3 darab, az 1959-es Cousteau csat mintájára készített övcsat.

Az interneten meghirdetett programra sorra érkeztek a jelentkezések kiállítónak és érdeklődőnek egyaránt. Már ekkor kiderült, hogy olyan tárgyak is lesznek a programon, amik igazi kuriózumok. Láthattuk és kipróbálhattuk az AquaLung légzőautomata család színe javát Carlo jóvoltából.  Megismerkedhettünk az egykori katona búvárok felszereléseivel, melyek dr. Haralyi László vezetésével érkeztek.  Olajos Karcsi és csapata mutatta be a volt MHSZ klubok felszereléseit, Roith Gyuri bácsi pedig megmutatta a hazai búvárkodás kezdetéről származó víz alatti fényképezőgép tokokat és más korabeli eszközöket. Puskás Norbi és „Rasid Taki” elhozták a múzeum féltve őrzött tárgyait, valamint zártrendszerű légzőkészülék gyűjteményük egyes darabjait. Szabó Sanyiék az ipari búvárok narghile légző berendezésével érkeztek, és Horváth Győzőék pedig, a kiállítás sztárját, az 1920-as években készült réz búvársisakot és a hozzá tartozó kézi hajtású pumpát tették működőképessé.  Hatalmas élmény volt kipróbálni a híres, hírhedt rézfejűek kultikus tárgyát, a sisakot. Akik megtették, egytől egyig, fülig érő mosollyal érkeztek a felszínre és örök élményt kaptak. Közben pedig jó volt hallgatni Mészáros Gyula bácsi történeteit, aki ilyen réz sisakkal a Duna medrében dolgozott majd két évtizedet.

A műszaki berendezések megcsodálásán és kipróbálásán túlmutat egy másik, de nagyon fontos dolog, az emberi oldal. Jó volt látni, hogy a fiatal búvárok és az „öreg rókák”, mint kisgyerekek a játékboltban jártak körbe és próbálták, vitték vízbe a régi cuccokat. A szemek mindent elárultak. Hol a gyűjtő büszkesége, hol az érdeklődés, hol a játékosság, a pajkosság látszott bennük.

Szervezőként örömmel töltött el, hogy láttam ezeket a szemeket, láttam a résztvevőket játszani és láttam az „öregek” büszke és hálás tekintetét, mert vannak fiatalabbak, akik óvják és rendben tartják a régi idők eszközeit az utókornak.