MERÜLÉSI REKORDOK

2015. JÚLIUS 30.

Az idei nyár a hosszú időtartamú merülési rekordok időszaka volt. Először az egyiptomi Walaa Hafez Hurghda térségében 51 óra 20 perces merüléssel állított fel Guinness rekordot. Az egykori katonabúvárnak a rekord felállításán kívül az volt még a célja, hogy felhívja a figyelmet az egyiptomi térség tenger alatti világának csodálatos szépségére.

Július elején (9-e és 12 között) az amerikai Cristi Quill a kaliforniai (San Diego) La Jolla közelében hajtott végre egy rekorddöntési kísérletet, azonban néhány másodperccel (!!!) rövidebbre sikerült a merülés, így „csak” a nyílt vízi, tengeri női merülési rekordot állított fel. (Vélhetően a merülés szervezőinek-segítőinek időegyeztetési problémája miatt nem sikerült a rekord – Szerk. megjegyzése)

A búvárhölgy száraz ruhában, elektromos fűtésű aláöltözőben hajtotta végre a merülést. Kijelöltek számára egy körbe kordonozott területet, s ott tartózkodott szinte az egész merülés alatt. A merülés egyhangúságát különféle játékokkal – többek között Rubik-kocka kirakással – ütöttel el, de folyamatosan, óránkénti váltásban önkéntes merülőtársai-segítői-biztosítói is voltak. Quill édesanyja 2014-ben mellrákban hunyt el, ezért a búvár tervezett rekordjával erre, a nőket súlyosan veszélyeztető betegségre akarta felhívni a figyelmet és egyúttal egy gyógyító központ részére – az American Cancer Society számára – adományokat is gyűjtött. (A merülés második napjára már közel 800 ezer dollár gyűlt össze – Szerk. megjegyzése)

Amennyiben sikerül is Cristi Quill rekordja, akkor is tiszavirág életű lett volna, mert nem sokkal később a török Cem Karabay egy 72 órás merüléssel messze túlszárnyaltra (pontosabb a túlmerülte) a korábbi rekordokat.

Az egykori katonatiszt július 17-én kezdte meg a merülést Észak-Ciprus a partjainál. Egy dobogót helyeztek el a hat méteres mélységben, ahol a három napot eltöltötte.

A rekord kísérlet során jellegzetes ciprusi török ételeket evett: hellim sajtot és ciprusi török ??kebabot. Természetesen neki is voltak látogatói, akikkel az idő elütése céljából - többek között – társasjátékozott. Felkereste a merülés során Kürşat Tüzmen, az egykori török ??miniszter is. A háromnapos merülés leteltével a 43 éves búvár két török zászlóval a kezében gyalogolt ki a lapos, homokos fenéken a nem túl közeli partra.

A parton azonnal átadták Cem Karabay-nak a Guinness rekordot igazoló oklevelet. A parton rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta, bizonyítani akarta a világnak egy török búvár erejét és kitartását, s kilátásba helyezte, hogy meg fogja dönteni saját rekordját. Nem ez volt Karabay első Guinness rekordja: 2011-ben 192 óra 19 perc 19 másodperc időt töltött el egy isztambuli medencében, ami az ellenőrzött környezetben végrehajtott leghosszabb idejű merülés.

Elgondolkodtató, ugyanakkor tiszteletet is érdemlők a mélymerülési rekordra vállalkozó búvárok céljai, hiszen egyikük sem kizárólag a Guinness rekord elnyeréséért indult a hosszú merülésre… Kérdés azonban, hogy világ milyen gyorsan lép túl a rekordokon, s a célokon. Úgy gondolom, hogy – sajnos – nagyon gyorsan, hiszen jön az újabb, frissebb szenzáció…

  Kollár K. Attila