A mostoha időjárás-előrejelzés miatt aggódva indultunk szombat hajnalban (február 4-én. Szerk. megjegyzése)  Pozsonyba a technikai búvártalálkozóra. Mind az utazás, mind a konferencia pozitív csalódást okozott. Az időjárás kegyes volt hozzánk, a szervezésnek és a meghívott vendégek előadásainak köszönhetően pedig különleges hétvégében volt részünk.

A konferenciát egy szlovák ipari-búvár társunk szervezte egyedül. Ő válaszolt az e-mailjeinkre, ő és családtagjai fogadtak a szállodában. Segítettek az adminisztrációban, kis túlzással lesték még a gondolatainkat is. Minden tiszteletem és elismerésem az övék az elvégzett munkáért. A szállodai elhelyezés után már sietnünk kellett, a címek és előadók ígéretesek voltak.

Egy nagy és egy kis teremben folytak az előadások reggeltől késő délutánig. A nagyterem tolmácsgépekkel is fel volt szerelve. Kaptunk egy kis készüléket, melynek csatornáit váltogatva, választhattunk angol, lengyel és cseh nyelvek között. Magyar nyelvről is volt szó a korábbi egyeztetések keretében, de sajnos mindösszesen hárman képviseltük hazánkat, ezért nem tudtak tolmácsot biztosítani. Talán itt tudnám a konferencia egyetlen hiányosságát felvetni, ami több ilyen rendezvényen nehezítette már az életünket. A fordítás. Nem kételkedem a tolmácsok nyelvismeretében és szorgalmában. Lehet, hogy hivatásos fordítók voltak, de ami nagy baj, feltehetően nem a témát ismerő búvárok. Szerencsére az előadások döntő többsége angolul történt, így a fontos dolgokat sikerült megértenünk. A lengyel és szlovák előadásoknál pedig együtt hallgatva az előadót és az angol fordítást, néhány szláv szó ismeretével, s a kétes értékű angol fordítás összevetésével szűrtük ki a lényeget. Néha nem volt könnyű, de megérte, máshol nem található információk birtokába juthattunk. Bővebben a programokról az esemény honlapján olvashattok: http://techmeeting.eu/

Előadások között a szomszédos termekben nyújtóztattuk ki magunkat, ahol technikai felszereléseket gyártó, kevésbé ismert cégek mutatták be termékeiket. Ennek fő értéke, hogy nem a mindenki által ismert világcégek sokszor látott termékeit foghattuk a kezünkbe, hanem a környező országok technikai búvárainak fejlesztéseit, melyek sok esetben sem funkcionálisan, sem kivitelben nem maradnak el a már világszerte ismert márkáktól, sőt néha megelőzik őket.

Néhány szó arról, mit hallottunk, láttunk, a teljesség igénye nélkül. Nem próbálom részletezni, két egész nap előadásai (párhuzamosan két teremben) könyvben is nehezen férnének el. Így csak érdekességképpen. Az a három fő téma melyekből több előadót hallottunk és sok-sok expedíció képes beszámolóját nézhettük végig:

– Roncsmerülés. Nem meglepő, hogy a GUI képviselője 120 méter mély roncson egy tökéletesen szervezett merülést mutatott be az ott készült professzionális filmmel egyetemben. Tisztelettel hallgattunk Pascal úr (aki inkább a tettek, mint az előadás embere) behatoló roncsmerüléseit, ám megdöbbentett a lengyel kutatócsoport előadása, akik a Balti-tengeren jó néhány ismeretlen roncsot kerestek, találtak meg és azonosítottak. Merültek és fényképeztek rajta elsőként. Mindezt nem trópusi körülmények között szélcsendes napokon, egy világcég szponzorálásával, hanem a Balti-tenger hideg vizében 70-120 méteres mélységben, a saját szervezésükben. Tudásuk, felszereltségük, szervezésük lenyűgöző. Számomra ez volt a legnagyobb meglepetés.

– Pascal Bernabe nevét sokan ismerik. Ő tartja mélymerülés mai 330 méteres rekordját. Hosszú részletes előadásában megismertük életét. Nem maga a rekord, hanem az odavezető út a történet igazi érdekessége. A búvár, aki már évtizedek óta merül barlangokban, kevertgázokkal, rendszeresen jóval 100 méter alatt is. Aki beszél a stresszeiről, aki elmeséli, hogy 2 éven át vette igénybe egy nagy ipari búvárcég (Comex) segítségét, a technikai kísérletektől, az orvosokon és pszichológuson át a 700 méteres szárazmerülésig, mielőtt a rekordkísérletet elkezdte. S végül elmondja a választ a leggyakrabban halott kérdésre: Megpróbálná még egyszer? Nem.

– Barlangi merülések. Ez volt a legváltozatosabb téma. Hallhattunk befagyott szibériai folyóból nyíló barlangban kutató angol búvárokat, az amerikai forrásrendszerek feltáróit, mexikói barlangok kutatóit (ahol csak a felszerelések és élelem behordása 6 hétig tartott), angol, spanyol és francia barlangok feltárását. Megszállott, fanatikus barlangász és búvár emberek a világ számtalan részéről.

Kevésbé szokványos előadást tartott Prof. Frantysek Búváröngyilkosságok címmel. A történet alapját egy német fiatalember adta, aki a Tátrában egy szállodában lett öngyilkos, búvár felszerelési tárgyak használatával nitrogént lélegzett az ágyában. Az előadás a gázok élettani hatásaira, veszélyeire s a búvárokra gyakorolt hatásaikról szólt.

Milyen tanulságokat tudok én leszűrni e két napból? Talán a legszembetűnőbb a búvárkodás három szakirányának a teljes szétválása. Egy tőről fakad, mégis teljesen más ma már az ipari, a technikai és a rekreációs merülések szerepe. Egészen más szervezést, anyagi, tárgyi és emberi feltételeket igényelnek.

Mi tetszett a legjobban? Eddig általam sosem látott szervezettségű barlang és roncskutatások. Lengyelek, csehek, szlovákok, angolok, amerikaiak, franciák csapatmunkája, időnként vegyes csoportokban, időnként kisebb baráti közösségként.

Mi tetszett a legkevésbé? Az, hogy hallhattam a világ legérdekesebb, sokszor járhatatlan, sokszor jéghideg vizű, sokszor szinte megközelíthetetlen barlangjairól itt Európa közepén, az szívmelengető. Az viszont rettenetesen szomorú, hogy ugyanitt egyetlen szó sem esett Közép-Európa legnagyobb, melegvizű, könnyen bejárható, magyar kutatók által feltárt, kiépített víz alatti csodájáról a Molnár János barlangról, amiről több film készült, finn kiadásban még könyv is jelent meg róla. Ennél talán csak az szomorúbb, hogy ez a barlang be van zárva, el van zárva a búvárok elől.

Középen a legendás Pascal Bernabe,
mellette a Buborék 100+ klub tagjai: John Róbert (balról) és Szarka Géza (jobbról)

Talán lesz még egyszer az én életemben egy szervezet, ahol szakmai önkéntesek, szakmai szempontok alapján, politikai, oktatási rendszerbéli kötődések és szakmai féltékenység nélkül képviselik az ipari, technikai és kedvtelési (egyszóval) búvárokat. Nevezhetnénk akár Magyar Búvárok Szövetségének is. Talán újra merülhetnénk a barlangban. Talán hallhatnánk a róla készült előadást egy következő „TechMeeting”-en. Talán. Talán tehetnénk érte valamit. Együtt.

Tengermély tisztelettel: