A BÚVÁRINFÓ már harmadik számában foglakozik az elmúlt év novemberében Dahabban végrehajtott technikai merüléssel, melynek résztvevöi - Bartók János és Schmuck Viktor - magyar mélymerülési csúcsot állítottak be. Nem azért tértünk vissza erre az eseményre, mert témahiányban szenvedünk, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy ez a merülés, pontosabban a technikai mélymerülések foglalkoztatják a T. Olvasóinkat. Szeretnénk , ha a merülések résztvevői erről az eseményről a lehető legtöbb információt biztosítanák a magyar búvártársadalomnak. Szeretnénk továbbá, hogy mindenki megértse, hogy a technikai merülések nagyon összetett, magas elméleti felkészültséget, speciális felszereléseket és komoly merülési tapasztalatot igénylő, kockázatoktól sem mentes búvár tevékenység...

BI.: Ez év november 4-én Schmuck Viktorral Egyiptomban, a Dahab melletti Blue Hole-nál 150 illetve 170 m mélyre merültetek. Gratulálunk ehhez a nem mindennapi búvárteljesítményhez. Miért merültél 170 m mélyre? Miért pont oda?

B.J.: Meg akartam találni egy leszakadást, amit egy korábbi merülésem során feltételeztem. Ez egy felfedező merülés volt számomra, ahol nagyon sok mindennel számolni kell. Nem 170 m volt a cél, de ez volt az a mélység, amit semmiképpen nem érhettem el, vagy még elérhető volt ideális körülmények között. Ha valóban van leszakadás, akkor 130 kg felszereléssel elég könnyen mélyebbre csúszhatok. Ha HPNS (héliummérgezés) jelentkezik, nem biztos, hogy pontosan tudom szabályozni a mélységemet. Ha túl sokat kell úsznom, az a nagyobb mélységgel modellezhető deko szempontjából. Ha feljebb találok valamit és egyik nehezítő körülmény sem jelentkezik, akkor egyszerűen több időm marad egy kisebb mélységben. Talán kevesen tudják, de számítottam arra, hogy esetleg végig 130 méteren maradok. Lehet, hogy furcsának tűnik, de én soha nem az elérendő mélységet tervezem, hanem azt a mélységet, amin belül kell maradnom. Ez persze az időre is vonatkozik. Nagyon sokat foglalkoztam a merülés elméleti részével is és azt gondolom, hogy a nagyobb felkészültség ad bizonyos szabadságot. Miután több hónapon keresztül nagyon keményen dolgoztam ezen a merülésen, úgy gondoltam, hogy képes leszek eldönteni egy előre nem ismert helyzetben, hogy mit tegyek. Sajnos kívülről volt némi nyomás, hogy a 150 métert feltétlenül el kell érni. Ezt nagyon rossz dolognak tartottam és meg is bántam, hogy ezt előre elmondtuk. Azt, amiről számomra a merülés szólt, csak néhány ember értette. Ők ismerték a tervet. Mások nem is voltak kíváncsiak a lényegre. Röviden válaszolva a kérdésre, hogy miért pont oda: ott volt dolgom.

BI.: Mit éreztél 170 m-en?

B.J.: Nincs pontos válasz erre a kérdésre. Részben fantasztikus ilyen mélyen lenni. A különbséget mondjuk 160 és 170 között, nem tudnám megmondani. A nitrogén narkózis egész más volt, mint a keveréknek megfelelő sűrített levegős mélységen. Körülbelül 160 métertől éreztem erősebbnek annál, mint amire számítottam. Ez persze nem egy erős narkózis, de a jelei tisztán érezhetőek voltak.

BI.: Meglepődve tapasztaltuk, hogy egy ilyen veszélyes merülést külön hajtottatok végre, nem párban. Miért?

B.J.: A páros merüléshez teljesen más felkészülés kell, nem beszélve a közös célról. Mi utoljára egy éve merültünk együtt és teljesen külön készültünk fel. Mindenki a maga módján. A célok tekintetében pedig egyáltalán nem volt közös pontunk, így semmi nem indokolta, hogy együtt merüljünk. Általában jobb szeretek mélyre egyedül menni.

BI.: Valóban nincsenek olyan helyzetek, amikor a társ tud segíteni úgy, hogy saját életét ne veszélyeztesse, legfeljebb a cél elérése hiúsul meg?

B.J.: Igen, mindig vannak olyan helyzetek. Ahhoz azonban, hogy valaki segíteni tudjon, nagyon komolyan fel kell készülnie ilyen jellegű feladatokra és akkor sem biztos, hogy sikerül. A merülés nem egyszerűen a helyzetek túlélése, a mentések többsége viszont az. Nem ismerek senkit, aki ilyen mélységben menteni tudna és nem nagyon hallottam hasonlóról.

BI.: Gondoltál-e arra, hogy mi lesz, ha valamilyen technikai problémád adódik? Volt-e rá valamilyen terved?

B.J.: Négy hónapon keresztül szinte semmi másra nem gondoltam. Nagyon sok tervet készítettem ilyen esetekre is és elég sokat gyakoroltam. Ez kb. 60 merülést jelentett az utolsó három hónapban. Szinte mindegyik merülés tartalmazott valamilyen gyakorlatot. Az elméleti felkészülés általában napi 2-3 óra volt. Az idő nagy részét merülés tervezés töltötte ki, illetve a vonatkozó szakirodalom olvasása és némi levelezés más búvárokkal. Ez alatt az idő alatt megpróbáltam átgondolni a lehetséges helyzeteket és tervet készteni arra az esetre, ha bármelyik probléma bekövetkezne. Egy korábbi merülés alkalmával az egyik deko reduktorom tönkre ment, így egy másik nitroxot kellett használnom. Ez azt jelentette, hogy a vízben át kellet számolnom a deko időket. A felszínen egy computer segítségével ezt később ellenőriztem és az eredmény pontos volt. Ez azt jelenti, hogy néhány száz merülési terv elkészítése után egy búvár ilyen extrém helyzetekben is nagyságrendileg helyesen ítélheti meg a deko időket.

BI.: A bérelt felszerelésekkel több technikai problémátok volt. Miért nem itthonról vittetek kontrolált felszereléseket, pl. reduktort?

B.J.: Amit csak lehetett itthonról vittünk. Például két 18 literes palackot azért vittem magammal, mert tudtam, hogy legjobb esetben is csak 15-ös van. Oxigéntiszta reduktorunk azonban egyáltalán nem volt, ráadásul a kinti palackok egyenes 300 bar menetűek, az európai szabvány pedig fordított. Ezzel együtt nem hittem volna, hogy ez ekkora gondot fog okozni.

BI.: A merülés után milyen fizikai állapotban érezted magad? A TV-ben látott felvételeken nagyon meggyötörtnek tüntetek az oxigén légzés közben.

B.J.: Alapvetően nagyon fáradt voltam. Nem pont a merülés után, de a következő napon is éreztem. Este egy rövid ideig fájt a vállam. Nem volt erős, de éreztem. Meggyötört sokkal később és sokkal előbb voltam, de nem közvetlenül a merüléstől.

BI.: Tisztában vagy-e azzal, hogy más búvárok - esetleg felkészületlenebbek - számára követendő, példaértékű a merülésetek?

B.J.: Amit hallottam erről, az riasztó. Néhány magyar búvár a merülésünk előtt és után is kedvet érzet sűrített levegős mélymerülésekhez mindenféle felkészülés, tudás és felszerelés nélkül. Ezekről a mono palackos "computer mutogató" merülésekről nagyon lesújtó véleményem van. Az én tanítványaim, társaim közül senki nem merül így. A másik rossz hír, hogy néhány nappal később egy trimix oktató megpróbált lemenni 170-re és nem jött vissza. Semmilyen részletet nem tudok erről a merülésről. Azt gondolom, hogy a TV-ben sugárzott műsorok különösen a Fekete Doboz filmje teljesen hamis képet adott a merülésről. Az emberek egy része talán azt hiszi, hogy egyetlen cél létezik: minél mélyebbre merülni, és sokat szerepelni a médiákban. Csak remélni tudom, hogy az én merülésem nem ezt példázza. A másik oldala ennek a kérdésnek, hogy valóban nagyon sokan túlélnek merüléseket annak ellenére, hogy a tudásuk, felszerelésük és felkészültségük nem elegendő. Tapasztalataim szerint az ilyen búvároknak csak nagyon kis része meggyőzhető, mivel mindig találni egy másik búvárt, aki felkészületlenül mélyebbre merült és túlélte. Ma a technikai merüléseknek nem a hőskorát éljük. Az ehhez szükséges tudás, felszerelés elérhető. Ha valaki nem él ezekkel a lehetőségekkel, az véleményem szerint felesleges kockázatot vállal, amitől nem lesz jobb a merülése.

BI.: Van-e következő terved?

B.J.: Van.

BI.: Voltak támogatóitok? Kicsodák?

B.J.: Szinte mindenhol komoly kedvezményeket kaptuk, de olyan támogatónk, aki több ezer dollárt lerakott volna az asztalra, nem volt. A kinti bázisokon sokkal olcsóbban jutottunk héliumhoz és felszereléshez, ami anyagilag nem volt közömbös. Emberileg a következők támogattak: Tóth Imre, Baumann Gábor és a Light House búvárbázis Dahabban. Szabados Mária az Abyss búvárboltból, akinek a legfontosabb mélységmérőmet köszönhetem. A Galathea búvárközpont, Brankovics Istvánnal az élen, akiknek jó néhány merülést köszönhetek. Tihanyi Tibor, Gyurgyik Péter, akik szintén Dahabban segítettek.

BI.: Mit tartasz fontosnak még elmondani?

B.J.: Jó lebegést mindenkinek.

BI.: Köszönöm a riportot, továbbra is sikerest merüléseket kívánok.