ELTÁVOZOTT MOZSÁRY PÉTER

2014. JANUÁR 22.

Az MKBT „fosszilia” levelezőprogramon január 21-én kaptuk a szomorú hír: „Ma hajnalban, hosszú, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt régi barlangos társunk, Dr. Mozsáry Péter, aki a 60-as évek végén 70-es évek elején kezdeményezője  volt a barlangi búvárkodás hazai meghonosításának. Az OSC barlangos szakosztályának vezetőjeként kezdte ezt  a műfajt, később az AMPHORÁ-sokkal folytatta. Nevéhez fűződik az első merülési kísérlet a Mátyáshegyi barlang végpontján a tóban…”

(Részlet Mindszenty Andrea leveléből)

Részese volt több ezer méter addig ismeretlen barlangszakasz felfedezése és első bejárása, valamint a tudomány számára addig ismeretlen barlanglakó állatfaj – egy gyűrűsféreg – felfedezése is, amelyet róla és testvéréről – a szintén kiváló barlangi búvárról – neveztek el. Búvártársaikkal végrehajtott kutató-feltáró merüléseikről Mozsári Gábor a „Föld alatti vizek mélyén” című könyvében számolt be, ami elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtárban is.

Gyászjelentés ›››

Nyugodjék békében, az örök világosság fényeskedjék Neki!


Szerkesztőség