BÚVÁRBALESET EGYIPTOMBAN

2011. MÁJUS 17.

A Facebook-on olvastuk a tragikus hírt, amit más közösségi portálok is megerősítettek:

„…Búvárbaleset Egyiptomban - G. B.

Sajnos a héten ismét életét vesztette egy magyar búvár Egyiptomban. Az eset a Brothers-szigeteknél történt egy hajós szafari második napján. A búvár csoport összesen öt főből és egy helyi búvárvezetőből állt, melynek a szerencsétlenül járt búvároktató is tagja volt. A nevét a család beleegyezésének hiányában nem tesszük közzé. A merülést, mely során a baleset bekövetkezett, a csoport a Big Brother sziget nyugati oldalán végezte, mely merülésnek 29 méter volt a maximum mélysége a komputerek szerint. A baleset a felszínre emelkedés közben következett be, mikor is a balesetet szenvedett elveszítette az eszméletét a víz alatt és leállt a légzése. A felszínre érkezés utána a zodiak segítségével a sérültet a zátonyra emelték a legközelebbi alkalmas helyen, miközben egy a szomszédos hajóról érkező orvos elkezdte az újraélesztést, mely sajnos hosszú próbálkozás után sem járt eredménnyel. Az egyiptomi hatósági vizsgálat megállapítása szerint egészségügyi probléma okozta az eszméletvesztést és a balesetet, de végleges és tényleges okát a balesetnek csak a hazaszállítás utáni vizsgálat tudja kideríteni.

A magyar búvártársadalom gyászolja búvártársát és együtt érez a gyászoló családdal…”

Nyugodjon békében elhunyt búvártársunk!