Sötét sorok


Augusztus 20-a sötét napja volt a magyar búvárkodásnak, a sajtóhírek szerint két búvárkodással összefüggésbe hozható haláleset is történt az Adrián.

A zárai rendőrkapitányság közlése szerint egy 45 éves férfi és 39 éves felesége Ninben béreltek apartmant. A házaspár csütörtökön délután még együtt fürdött a Zdrijac-öbölben, majd a feleség, a megbeszéltek szerint, az apartmanban várt férjére, aki még visszament a vízbe, búvármaszkot és légzőcsövet vitt magával. Miután nem tért vissza, felesége bejelentését követően a rendőrök péntek reggel hajóval és helikopterrel kezdték meg a kutatást. A jelentés szerint 11 óra után, Nin közelében a tengerben találták meg a rendőrök a férfi holttestét.

A Ninnél eltűnt férfi megtalálásával nagyjából azonos időben, egy merülés során halt meg egy 21 éves magyar búvár Mrduja-sziget közelében - közölte az index.hr honlapja. A horvát Tengerügyi, Közlekedési és Infrastrukturális Minisztérium a fiatal magyar búvár halála miatt vizsgálatot indított.

Az elhunytak nyugodjanak békében, az örök világosság fényeskedjék nekik, családjaiknak őszinte részvétünket fejezzük ki.

A két balesetről egyenlőre a sajtóban megjelenteken túl hivatalosan semmit nem tudunk. Igaz az is, hogy – mint minden búvárbaleset alkalmával – gyorsan terjednek a hírek, melyek természetesen hozzánk is eljutottak. Mivel ezek – a nem ritkán név nélküli, felfokozott érzelmektől sem mentes – információk nem alkalmasak arra, hogy valós tájékoztatást adjunk, még csak kísérletet sem teszünk a hírmozaik darabkáinak összerakására. Lelkiismeretlenség, felelőtlenség lenne, ha így járnánk el. S azt is leszögezhetjük, hogy azok, akik csepegtetnek információkat, azok nagy hibát követnek el, mely akár kimerítheti a rágalmazást, a becsület, a búvárhírnév sárba tiprását… Ugyanakkor érthető az is, hogy aki tud valamit (nem vél tudni, vagy következtet valamire), nehezen állja meg, hogy ne közölje azt barátaival, ismerőseivel, sőt, akár az egész búvártársadalommal. S természetes az is, hogy aki csak a tragédia, tragédiák puszta tényéről hallott, az kíváncsi a részletekre. A kíváncsiság származhat pusztán emberi gyarlóságból – igen, a legtöbb ember kíváncsi, ez egy alaptulajdonság, még akkor is, ha ezt inkább negatívan, mint pozitívan lehet megítélni –, de lehet, hogy az információéhség valós szakmai érdeklődésből származik. Biztos vannak sokan, akik azért keresik a miértekre a választ, hogy tanuljanak belőle, azért, hogy ők ne kövessék el azt a hibát, ami más életébe került. S itt az első olyan kérdés, amit a légzőkészülékes ifjú búvár tragédiája kapcsán, de attól teljesen elvonatkoztatva, általánosságban próbálunk meg kifejteni.

Búvárbalesetek – különösen halállal végződő tragédiák – esetében gyakori, hogy a család kegyeleti okokra hivatkozva hírzárlatot követel. Első hallásra ez érthető, a visszafordíthatatlan esemény okozta súlyos seb még be sem hegedt, a gyász napjait élik a hozzátartozók. Ezért nyilvánvaló, hogy nem szeretnék a szörnyű eseményt felidézni, értékelni, megbeszélni. Van viszont ennek a titkolódzásnak egy másik oldala is. Egy búvárhalál esetén – szigorú kivételtől eltekintve – két lehetőség áll fenn: vagy az elhunyt, vagy az életben maradott hibázott. (Lehet, hogy ezt az állítást van, aki vitatja, felvetve az ismeretlen betegség, vagy az elháríthatatlan külső ok lehetőségét, ezért írtuk, hogy szigorú kivételtől eltekintve.) Nos, ha nem kerül nyilvánosságra a hiteles, pontos történet, akkor nyilvánvaló, hogy gyanú vetődik mind a két érintettre, az elhunytra és az életben maradottra egyaránt. S érdemes végiggondolni, hogy lehet, ennek a titkolódzásnak a következtében egy vétlen életben maradottra egy életen át rávetül a gyanú árnyéka, esetleg megbélyegzett marad. Természetesen, ha az életben maradt búvár hibázott, akkor jogos a „bélyeg”, de egy – emberileg igaz érthető, de szakmailag el nem fogadható – titkolódzás lényegében megmenti a közösség ítéletétől, s mindössze csak a gyanú árnyékát lebegteti, amit az idő könnyen lehet, hogy elhalványít, vagy akár láthatatlanná is tesz…

Összegezve úgy gondoljuk (én úgy gondolom), senkinek, semmilyen alapon, még kegyeleti okokat emlegetve sincs joga egy baleset történetének megismerési lehetőségét megtiltani. Mondjuk (mondom) ezt az életben maradt és az elhunyt érdekében, védelmében…

A baleset kapcsán természetesen világhálós fórumon (divecenter.hu) gondolatok, vélemények jelentek meg, esetenként még ütköztek is. Az is kiolvasható volt az egyik másik hozzászólásból, hogy elégedetlenek a bejegyzést tevők a búvárbalesetek hazai kivizsgálásával, felvetik, hogy nincsenek nálunk erre illetékes szervek. Sőt még azt is megjegyezte az egyik hozzászóló, hogy csak dísznek vannak itthoni illetékesek, mint pl. a Magyar Búvár Szakszövetség. Ezzel kapcsolatban is általánosságban érdemes néhány gondolatot felvetni. Valahogy mintha – jó magyar szokás szerint – fordítva ülnének egyesek a lovon. Nem tisztünk (tisztem) az MBSZ megvédése, s bizonyos kérdésekben egyet is lehet érteni a vélemény megfogalmazójával. Csak egy nagyon nagy probléma van. Az MBSZ egy nyitott szervezet, s amikor tágra nyitott kapujában állva hívogatta a különféle búvárszervezeteket, klubokat, búvároktatókat, hogy sajátosságaik, saját szervezetük megtartása mellett, a belügyeikbe történő beavatkozást kizárva „csatlakozzanak”, akkor – tisztelet a kivételnek – kosarat kapott. Vajon hogyan lehet egy - igaz országos hatáskörű - sportági szakszövetségnek hatékonyan eljárnia egy jogilag hozzá a legvékonyabb cérnaszállal sem kapcsolódó szervezet, vagy búvároktató ügyében? Legfeljebb kérdezhet, kérhet, s ha „lepattan” akkor feleslegesen dolgozott, s egy újabb pofont kapott. (Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell az MBSZ-nek megszólítania egy ilyen, vagy más esetben az érintettet. Sajnos az eredmény borítékolható: nem lesz válasz.) S, hogy ne csak egy némileg elvont példa álljon itt, említhetjük a búvároktatók sportoktatói végzettségével kapcsolatos véleményeket és gyakorlatot, vagy a közkedvelt, s lerághatatlan csontot, az MBSZ Merülési Szabályzatát…

S talán azon is érdemes elgondolkodni, hogy amikor egy merülés előtt valaki számolgat, merülést tervez társával, társellenőriz, vagy arra szólít fel, légzőcsövet visel merüléskor, rászól a társára a homlokára tolt maszk miatt, s nyilvántartást vezet a merülésről, sőt még sokéves búvár létére merülésnyilvántartó könyvet vezet, akkor a kultúráltabb „profi” társak, csak mögötte mosolyognak össze, a „keményebb profik” hangot is adnak véleményüknek. Mindennek van kezdete – mondja az írás, a búvárbaleseteknek is.

Lapunk tizenhat évvel ezelőtti megalakulásától kezdve igyekezett, igyekszik a búvárok, a merülések biztonsága érdekében is tevékenykedni, mely során minden hozzánk érkezett, balesetekkel kapcsolatos írást megjelentettünk. Szerkesztőségünk tagjai is számos alkalommal írtak búvárbalesetekről szóló cikket, legutóbb az elmúlt évben, egy öt részes sorozatot közöltünk. A tavalyi cikksorozat így fejeződött be: „Felmerülő észrevételek, megjegyzések, gondolatok esetén készséggel állok személyesen (Kollár K. Attila) rendelkezésre, illetve” – a lap terjedelmét figyelembe véve – a tárgyhoz kapcsolódó gondolatok közlésére. Mit gondol a T. Olvasó, hányak jelentkeztek, vagy írtak? Eltalálta, senki…


BÚVÁRINFÓ, 2010. SZEPTEMBER


A BÚVÁRINFÓ Szerkesztősége nevében:
Kollár K. Attila