Ez év áprilisában az Adrián jártunk egy kezdő vizsgával egybekötött hosszú hétvégén. (Természetesen tisztában vagyok vele, hogy hivatalosan a Horvát Búvárszövetség adótechnikai okok miatt nem engedélyezi a horvátországi vizsgáztatást, azonban mivel mi nem rendelkezünk saját tengerrel, így szerintem a Magyarországon tanulóknak is van némi joguk tengeri körülmények között vizsgázni; ez azonban csak az én privát véleményem.)

Az előzményekről annyit, hogy márciusban jelentkezett hozzánk kezdő tanfolyamra egy szimpatikus fiatalember - nevezzük a történetben Palinak -, aki az elméleti oktatás elején becsületesen közölte velünk, hogy neki van egy különlegesen ritka betegsége, ami izomműködési zavarokat okozhat erős megerőltetés hatására. Örültem az őszinteségének, nemkülönben a búvárkodás iránti hihetetlen lelkesedésének, ezért azt mondtam neki, hogy amennyiben a szakorvos is engedélyezi, részemről nincs akadálya annak, hogy búvár legyen. Már csak azért sem, mert ezt a dolgot leszámítva, kívülről egy kifejezetten fitt, jó felépítésű fiatalember látszatát keltette. Miután a szakorvos beleegyezését adta a búvárkodásba, én boldogan vállaltam az oktatást, melynek a nyílt vízi részét az Adrián terveztük. Minden ideálisan és tervszerűen zajlott a vizsgával kapcsolatban, találtunk a Baskai Kempingben egy sekély öblöt, ahol a pozidóniás aljzat messze elkíséri a búvárt, a mélység pedig jó néhány négyzet-kilométeren keresztül 6-8 méter körül mozog, ideális lehetőséget nyújtva a nyílt vízi vizsgához. Pali minden gyakorlatot kitűnően hajtott végre, már a képzés vége felé jártunk, amikor az ellenőrzött vészhelyzeti felszínre úszás következett.

Az emelkedést 6,2 méter mélységből kezdtük, Pali elrúgta magát az aljzatról és szabályos sebességgel, mellényét folyamatosan engedve jött felfelé, miközben arra lettem figyelmes, hogy a levegőt csak az első néhány méteren engedte a tüdejéből, az utolsó pár méteren azonban visszatartotta, amin a kis mélység és az idő rövidsége miatt már lehetetlen volt segíteni. Felérve először mellkasi fájdalomra panaszkodott, majd kb. egy perc elteltével eszméletvesztés és ideiglenes paralízis következett be. Légzése szabályos maradt, így az azonnali mentés után a KRK-i mentőállomásra szállítottam. A szállítás alatt Pali ismét magához tért, de izomgörcse megmaradt még egy ideig.

Az orvos a vizsgálatok és elsősegély kezelés elvégzése után nem látta szükségét a további kezelésnek, mert Pali állapota teljesen normalizálódott. Közben elmesélte az orvosnak ritka betegségét, miután ő telefonon konzultált néhány kollégájával Rijekából és úgy döntöttek, menjen el Pali Rijekába egy kontrollra és egy tüdőröntgenre is, hiszen ilyen műszer KRK-en nem létezik. Másnap elvégezték Rijekában a szokásos vizsgálatokat, de kezelésre ekkor már nem volt szükség, így abszolút tünetmentesen engedték velünk haza. Azóta Pali ismét konzultált orvosával és jelentkezett pótvizsgára, mert azóta sem hagyott alább a búvárkodás iránt érzett lelkesedése.

Néhány kérdés azonban megfogalmazódott bennem az eset kapcsán. Először is: volt e köze ehhez a "majdnem" balesethez Pali eredendő betegségének, hiszen a rekeszizom is izom? (Az orvos egyik variáció lehetőségét sem zárta ki.) Aztán: jogom lett volna -e egy orvosi szakvéleményt felülbírálni nekem, mint egyszerű puritán búvároktatónak? Egyáltalán: egy orvos, aki nem búvárkodik, milyen jogon ad ki búvárkodással kapcsolatos szakvéleményt egy ilyen ritka betegségről? (Azt tudom, hogy mivel az orvosi alkalmassági vizsgálat önbevallás alapján történik, így egyetlen orvos sem vállal felelősséget és garanciát az általa aláírt alkalmassági papírra. Igen, de akkor minek írja alá?) És az esetben, ha valóban egy baleset bekövetkezik a betegségből adódóan: ki lett volna a felelős?

Kedves kollégák és búvártársaim, úgy érzem, óriási felelősség nyugszik a vállunkon egy teljesen egészséges ember oktatásánál is, talán én ott hibáztam, hogy ezt az amúgy is nyomasztó felelősséget még egy rizikófaktorral is tetéztem. Legközelebb, elővigyázatosabb leszek a betegségekkel szemben, de feltétlen kíváncsi lennék a Ti véleményetekre is! Ti például vállaltátok volna a fiú oktatását?

A sztorit elsősorban a tanulsága miatt írtam le, kérem, akinek van véleménye az esetről, ill. a feltett kérdésekről, írja meg nekem, vagy mondja el, hiszen egymás tapasztalataiból tanulhatunk talán a legtöbbet, legyen az oktató, vagy frissen vizsgázott kezdő búvár.

Balesetmentes, víz alatti élményekben gazdag szezont kívánok mindenkinek:

HALÁSZ KÁROLY

Búvártörténet tanulsággal II.

A BÚVÁRINFÓ 2001. májusi számában Halász Károly búvároktató egy sajátságos - egyes vonatkozásokban tipikus - búvártörténetet adott közzé. A történet lényege, hogy egy tengeri merülés alkalmával, egy búvárhallgató gyakorlás (vizsga) közben az oktató jelenlétében balesetet szenvedett. A történet valóban tanulságos, mellyel kapcsolatban Halász Károly búvárok, búvároktatók véleményét kérte. Jó néhány vélemény elhangzott, leíródott, melyek közül dr. Régász Alajosné, jogász véleményét az alábbiakban ismertetjük.

Az alábbiakban szeretném felvázolni a búvároktatók, orvosok, illetve búvárbázisok felelősségi rendszerét.

A búvároktatókra, illetve a búvárbázisokra a Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) veszélyes üzem működéséből eredő károkra vonatkozó szabályai az irányadóak, mely szabályokat a Ptk. 345-346. paragrafusai tartalmazzák.

345. § (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. Ezeket a szabályokat kell alkalmazni arra is, aki az emberi környezetet veszélyeztető tevékenységével másnak kárt okoz.
(2) Nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származott.
(3) A felelősség kizárása vagy korlátozása semmis; ez a tilalom a dologban okozott károkra nem vonatkozik.
(4) A kártérítési követelés három év alatt elévül.
346. § (1) Ha a kárt több személy fokozott veszéllyel járó tevékenységgel közösen okozta, egymásközti viszonyukban a felelősség általános szabályait kell alkalmazni.
(2) Ha a károkozás egyik félnek sem róható fel, de a kár egyikük fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenességre vezethető vissza, a kárt ez utóbbi köteles megtéríteni.
(3) Ha a kárt mindkét fél fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében bekövetkezett rendellenesség okozta, továbbá, ha ilyen rendellenesség egyik félnél sem állapítható meg, kárát - felróhatóság hiányában - mindegyik fél maga viseli.

A 345. szakasz (1) bekezdés második mondata szerint tehát csak akkor mentesül a felelősség alól a búvároktató, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik.

Jelen ügyben tehát a búvároktató csak akkor vonható felelősségre, ha a baleset elhárítható lett volna az oktató valamely tevékenységével - például a magát "fellövő" búvárt vissza tudta volna tartani, vagy ha tudott volna arról, hogy ezzel a betegséggel nem szabad merülni, ennek ellenére engedélyezte számára a merülést, vagy bár merülhetett volna a búvár, de fokozott felügyeletet igényelt volna (például azt, hogy az oktató vagy segédoktató folyamatosan mellette ússzon), - és ezt az oktató elmulasztotta biztosítani.

Figyelemreméltó az a körülmény, hogy vizsgáról volt szó, tehát ez esetben feltétlenül biztosítani kell a fokozott felügyeletet minden vizsgázó esetében.

Ugyanilyen körülmény lehet, ha az elméleti oktatás során bizonyíthatóan nem hangzott el, hogy felemelkedéskor folyamatos kilégzés szükséges.

Vizsgálni kell azt is, hogy a vészhelyzeti felemelkedés során az oktató milyen távolságra helyezkedett el a vizsgázótól, képes lett volna-e arra, hogy a vizsgázót, vagy az uszonyát megfogva visszatartsa arra az időre, amíg annak tüdejéből távozik a levegő, ehhez elegendő lett volna-e az a pár méter, ami az emelkedésből még hátra volt. Elképzelhető ugyanis, hogy meg lehetett volna ezt tenni, ha karnyújtásnyira van a vizsgázótól, de az is lehet, hogy karnyújtásnyira volt - ez nem derül ki a cikkből -, és mégsem volt erre lehetőség az emelkedési sebesség, illetve a kis mélység miatt.

Ezek a balesetek általában csak akkor vezetnek ezen körülmények vizsgálatához, ha a balesetet szenvedő feljelentést tesz az ügyben vagy kártérítési pert indít, tehát ritkán, és ez esetben természetesen minden körülményt gondosan kell vizsgálni és bizonyítani.

Természetesen minden esetben vizsgálják az orvos felelősségét is. Jelenleg nincs olyan jogszabály hatályban, ami kimondaná, hogy az orvosi igazolást kizárólag búvárorvos állíthatja ki - söt tudomásom szerint nincs nyilvántartás sem a búvárorvosokról -, ezért a háziorvos is kiállíthat arról igazolást, hogy valaki búvártevékenységet végezhet.

Az orvosi igazolások ismereteim szerint többféle módon készülnek.

Előfordul, hogy az oktató kimondottan ajánl egy búvárorvost (név és telefonszám, illetve cím szerint). A búvárjelölt elmegy hozzá, és a búvárorvos a szükséges orvosi vizsgálatok elvégzése után dönt arról, hogy javasolja-e búvárkodásra a jelöltet, vagy sem.

Ez esetben a búvárorvost csak akkor terheli felelősség, ha minden olyan vizsgálatot elvégeztet, ami kimutathatja, hogy a jelölt szenved-e olyan betegségben, ami miatt nem búvárkodhat. Belátható, hogy ez igen nehéz, rengeteg vizsgálatot jelentene.

Ez a búvárorvos általában nem ismeri a jelöltet, nincsen nála a jelölt korábbi orvosi dokumentációja, viszont a búvárorvos a jelölt hozzájárulásával ezeket a dokumentációkat a háziorvostól kikérheti, amely mentesítheti a búvárorvost azon felelősség alól, ami amiatt terheli, hogy a jelöltnek ismert, a dokumentációban rögzített betegsége van, amely kizárja, vagy korlátozza a búvárkodást, és a búvárorvos mégis javasolta, hogy búvárkodhasson.

Mint írtam, a dokumentáció kiadásához a búvárjelölt hozzájárulása szükséges. Felmerül a kérdés, hogy mi történjen akkor, ha ezt a hozzájárulást megtagadja. Én ezen esetben nem javasolnám, hogy az illető búvárkodjon, hiszen valószínű, hogy elhallgat valamilyen betegséget.

Amennyiben a jelöltnek olyan betegsége van, amely ritka, és nincs tapasztalat arra vonatkozóan, hogy ezzel a betegséggel lehet-e merülni, az orvos szakértői konzíliumot is összehívhat - persze egyszerűbb azt mondani, hogy a jelölt nem merülhet.

A másik eset, amikor háziorvos adja ki az igazolást. Ezzel az a probléma, hogy lehet, hogy tud a jelölt minden betegségéről, ki is vizsgáltatja, de nem biztos, hogy ismeri a búvárkodás emberre, és a jelölt betegségeire vonatkozó élettani hatásait. Amennyiben az igazolást kiadja, és kiderül, hogy a jelölt azzal a betegséggel nem merülhetett volna, és a baleset erre a betegségre vezethető vissza, az orvos felelőssége megáll, sőt, itt nem csak a kártérítési, hanem a büntetőjogi is (foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés).

Jelen ügyben nyilvánvalóan azt vizsgálnák, hogy a szokatlan betegség megakadályozhatta-e a kilégzést, és ezt a tudomány mai állása szerint az orvosnak kellett volna-e tudnia. Amennyiben mindkét kérdésre igen a válasz, akkor az orvos felelős. Amennyiben viszont csak az első kérdésre igen a válasz, a másodikra nem, vagy mindkettőre nem, akkor az orvos nem felelős. Ugyanis előfordulhat, hogy a betegség ugyan megakadályozhatta a kilégzést, de ez idáig technikai, vagy anyagi okok miatt nem vizsgálták a kérdést, csak a baleset kapcsán merült fel ennek szükségessége (például mert Magyarországon nincs olyan berendezés, amivel ezt lehetne vizsgálni, vagy eddig nem volt ilyen berendezés).

A bázisok felelősségét is említettem. A Submarine II. évfolyam 5. számában található a Kék Éden című cikk, ahol a cikkíró leírja, hogy a palack töltésekor mérgezett levegőt (sejtésem szerint szénmonoxidot) töltöttek be a palackba. A kompresszort csak megfelelő képesítéssel rendelkező személy kezelheti. Ezen esetekben megállapítható a palackot töltő személy és/vagy munkáltatója, megbízója felelőssége a Ptk. 348. vagy 350. paragrafusa alapján, azzal a különbséggel, hogy mivel veszélyes üzemről van szó, a 350. paragrafus (1) bekezdésének második mondata nem alkalmazható.

348. § (1) Ha alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelős. E szabályt kell alkalmazni akkor is, ha szövetkezet tagja okoz a tagsági viszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt.
350. § (1) A megbízott által ilyen minőségben okozott kárért a károsult harmadik személlyel szemben a megbízó a megbízottal egyetemlegesen felelős. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy öt a megbízott megválasztásában, utasításokkal ellátásában és felügyeletében mulasztás nem terheli. Ez a szabály a fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytató személyek felelősségére nem vonatkozik.
(2) Állandó jellegű megbízási viszony esetében, továbbá, ha a megbízó és a megbízott egyaránt gazdálkodó szervezet, a bíróság a károsult és a megbízó viszonyában az alkalmazottak károkozásáért való felelősség szabályait is alkalmazhatja.
(3) A törvényes képviselő károkozásáért a képviselt személy nem felelős.
(4) E törvény szabályai szerint felel az általa okozott kárért a megbízott a megbízóval, a képviselt személlyel munkaviszonyban nem álló képviselő pedig a képviselettel szemben. A megbízó vagy a képviselt személy az általa harmadik személynek nyújtott kártérítés fejében ugyancsak e törvény szerint követelhet megtérítést a megbízottól, illetőleg a képviselőtől.
(5) Az alkalmazott és munkáltató közti ilyen igényekre a Munka Törvénykönyvének szabályai, szövetkezet és tagja közti ilyen igényekre pedig külön jogszabályok rendelkezései az irányadók.

A cikkbeli esetben persze nem biztos, hogy a kompresszort kezelö személy tudott, vagy tudhatott arról, hogy a másik gép által kibocsátott mérges gáz egyáltalán jelen van a töltési környezetben (ha tudta, mert érezte a szagát, akkor azt is tudnia kellett, hogy a kompresszor ezt a mérgező levegőt fogja a palackba tölteni).

Ugyanígy megáll a bázis (esetleg búvárbolt) felelőssége, ha hibás felszerelést ad ki a búvárnak, és a hiba kellő körültekintéssel elhárítható lett volna. Például hibás a reduktor és tudott róla, vagy mint az általam hivatkozott cikkben is szerepel, a búvár üres palackot kap. Ez utóbbi esetben felelősség terheli az oktatót (esetleg merülőtársat), hiszen neki kötelessége ellenőrizni a merülök felszerelését, másrészt a búvárt, hiszen nem 25 méteren kell nyomásellenőrzést végezni, hanem a felszínen (ezt a cikkíró is tudta és elismerte), és véleményem szerint nem lehet olyan sürgős a merülés, hogy a búvár életébe kerüljön. Ráadásul az oktató a merülés megkezdése előtt nem győződött meg arról, hogy mindenki készen áll-e a merülésre.

Természetesen sok esetben előfordul, hogy maga a búvárjelölt okozza a balesetet, és az oktató ez esetben nem vonható felelősségre.

Példa, ha a búvárjelölt zaklatja a vízben lévő állatokat. Ha az oktató figyelmeztetése ellenére nem hajlandó ezzel felhagyni, és az oktató parancsait (ez esetben: felszínre!) nem hajtja végre.

Fentiekből látható, hogy a bázisoknak, oktatóknak, orvosoknak és a búvárjelölteknek szoros együttműködésére van szükség ahhoz, hogy a balesetek elkerülhetőek legyenek, és még így sem mindig sikerül.

Egyértelmű, hogy minden esetet külön kell vizsgálni, hiszen minden eset más és más.

Az összes körülményt figyelembe kell venni és csak így dönthető el, hogy ki a felelős, egyáltalán van-e felelős az adott ügyben. Hiszen előfordulhat vis mayor (elháríthatatlan külső körülmény) is, például egy éhes fehércápa, vagy ott tör ki egy víz alatti vulkán, ahol a búvár épp tartózkodik, de a vis mayor lehetöségét kellö körültekintéssel minimálisra lehet csökkenteni.

Ennek egyik módja, ha az oktató és a búvár is folyamatosan tanul, ez vonatkozik persze az orvosokra is. Hiszen a technika fejlődésével újabb és újabb betegségeket derítenek fel, egyes korábban gyógyíthatatlan betegségek gyógyíthatóakká válnak, illetve technikai eszközökkel megoldhatóvá válhat a búvárkodás bizonyos betegségek esetén is.

Ma még az asztmások nem merülhetnek, de lehet, hogy egyszer majd gyógyíthatóvá válik.

Ugyanez a betegség például sok esetben el is múlik magától, például sok gyerek egyszerűen "kinövi".

Remélem, véleményem, illetve az ismertetett jogszabályok nem riasztanak el senkit a búvárkodástól, oktatástól, megfelelő szakvélemény kiadásától, hiszen a felelősség mindenkit terhel a mindennapi élet során is, még akkor is, ha ez ritkán látványos (bírósági perek).

Autót vezetünk (balesetek, gyorshajtás, mert a 40-es táblák betartása néha nem könnyű, jármű-meghibásodás), lakunk (csőtörésnél eláztatjuk a szomszédot), dolgozunk (munkánk során kárt okozhatunk másoknak), miközben általában soha nem szándékosan okozunk kárt. Viszont a kártérítési kötelesség a mindennapi élet során terhel minket, és egyes esetekben persze a büntetőjogi is.

Szerencsére a búvárbalesetek a búvárok létszámához viszonyítva igen ritkák (sokkal gyakoribbak például az autóbalesetek) és ez véleményem szerint az oktatók és merülésvezetők munkájának köszönhető, meg persze azoknak az orvosoknak, akiknek sikerül kiszűrniük azokat a személyeket, akik tényleg nem alkalmasak búvárnak akár szervi, akár pszichikai (pánikra való hajlam) okok miatt.

REGÁSZ ALAJOSNÉ dr. - jogász