VII. ORSZÁGOS KATONABÚVÁR TALÁLKOZÓ ÉS EMLÉKKONFERENCIA

2017. NOVEMBER 8.

Hetedik alkalommal rendezték meg országos találkozójukat az egykori és a mai katonabúvárok. Az idei rendezvénynek az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred adott otthont október 25-én, szerdán. A találkozón a Magyar Honvédség búváralegységgel rendelkező alakulatai mellett veterán katonabúvárok, egykori sorkatona búvárok, valamint a Híd Zrt. képviselői is részt vettek.

Az MH Hadikikötőben Lévai Miklós nyugállományú alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Tagozatának elnöke, az Országos Katonabúvár Találkozók szervezője köszöntötte a megjelenteket. Az ez évi találkozó egy emlékkonferencia volt, a mostari Öreg-híd kövei kiemelésének huszadik évfordulóján. A találkozót és konferenciát hivatalosan Csurgó Attila ezredes, az alakulat parancsnoka nyitotta meg, aki maga is részt vett a kőkiemelés munkáiban.A boszniai háborúban lerombolt 500 éves híd köveit az egykori Magyar Műszaki Kontingens (MMK) búvárai emelték ki a Neretva folyó vizéből 1997. szeptember – október hónapjában. (képünkön az újjáépített Mostari Öreg-híd)

Az SFOR által kiadott katonai feladatról Létai Attila nyugállományú ezredes, az MMK egykori parancsnoka beszélt. A kőkiemelés előkészítő munkáiról Antal László ezredes, a szentesi műszaki alakulat parancsnoka – az MMK akkori út- és hídépítő század parancsnoka – készített képekkel színesített előadást. (Sajnos szolgálati okból történő távolmaradása miatt, "magyar hangja" magam voltam.) A híd történetét és a kiemelés munkálatait dr. Veres Róbert nyugállományú alezredes, az MMK egykori főmérnökének - eredeti tervrajzokkal és fényképekkel illusztrált – előadása elevenítette fel. A búvár munkák körülményeiről, nehézségeiről és sikereiről az akkori vezető búvár, Juhász Sándor (lenti képen) nyugállományú százados - a minden búvár által jól ismert "Papó" - tartott élmény teli beszámolót.

A feladatot végrehajtó búvárok Juhász Sándor százados; Müller Zsolt százados; Fekete István százados; Márfi Attila főhadnagy; Rácz István főtörzsőrmester; Erdélyi Miklós és ifj. Bereng József őrmesterek voltak. A beszámolón megemlékeztek a munka „névtelen hőseiről”, a merülést segítő egészségügyi-, ellátó – és biztosító erőkről is. A konferenciára meghívást kapott a Hídépítő Zrt. akkori vezérigazgatója és építésvezetője is. A hídépítők 1996-óta vettek részt a kontingens szakmai munkájában. A mostari kőkiemelést lehetővé tévő, úszó aljazatú emelő-berendezésének emelő szerkezetét is ők készítették. A munkáról Zsigmondi András nyugalmazott vezérigazgató emlékezett meg. Az emlékkonferenciát és a katonabúvárokat köszöntötte Sal László az A-HÍD Zrt. mai vezérigazgatója is. Az emlékkonferencia végén a program elismerések átadásával zárult. Az akkori feladatot végzők – a 20 éves esemény alkalmából - névre szóló emléklapot és emlékplakettet, a találkozó minden résztvevője emléklapot kapott.

A konferenciát követő ebéd után, a több mint ötven főből álló katonabúvár-közösség a „Zeusz” névre keresztelt AN–2-es típusú aknásznaszád fedélzetén „séta”-hajózott a Dunán. A kikötőben az AM-31-es aknamentesítő hajó és az alakulatnál rendszeresített búvárfelszerelések technikai bemutatója, valamint a „Búvármesterek” című kiállítás tette érdekessé a délutánt.

„Nagy öröm számomra, hogy a tűzszerész és hadihajós ezred adott otthont az idei találkozónak, így az alakulat képviselői találkozhattak a tapasztalt, veterán katonabúvárokkal. Ez egy remek lehetőség arra, hogy a kialakult közösség összekovácsolódjon egy jó hangulatú, szinte már baráti beszélgetés során” - mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére Márfi Attila őrnagy, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred felderítő főnöke.

 


Lejegyezte: Lévai Miklós
Fotók: Király Ernő és Faragó Fanny (honvédelem.hu)