RENDHAGYÓ TALÁLKOZÓ

2015. MÁJUS 6.

Több tekintetben is rendhagyó találkozóra készülnek május 12-én a Mályi-tónál. Először fordul elő a katonabúvár-találkozók sorában, hogy laktanyán kívül – terepen – találkoznak egykori és a mai katonabúvárok: „az éves kiképzés keretében hajtanak végre nyíltvízi kiképzést az alaptanfolyam résztvevői, majd adnak számot tudásukról e jövő héten. A harci búvárok pedig egy »leporolt feladatot« víz alatti robbantást gyakorolnak és – reményeink szerint – hajtanak is végre. Így hát arra számítunk, „nagy durranás lesz” az idei találkozónk. Az is újszerű, hogy két napot is együtt tölthetünk a jelen katonabúváraival és így este lesz lehetőség az »öregek anekdotáinak« meghallgatására is.

Ahogyan az várható, a »törzsközönség« ismét jelen lesz: Mészáros Gyula bácsi, a ma élő legidősebb katonabúvár (aki a robbantások nagymestere is!), Vámosi Antal az ipari búvárkodás »nagy-örege«, a szentesi búvárbázis egykori kiképzői, a flottilla »Fancsek-éra« búvárai és az egykori székesfehérvári műszaki főnökség búvár képviselői is. És természetesen a főszereplők most is a 37-es szentesi műszaki-, a 34-es és a 88-as szolnoki különleges-, a 24-es debreceni harci- és a budapesti tűzszerész búvárok. Ilyen szereplőgárdával nagyszerű »előadásra« számíthatunk, melyre minden érdeklődőt tisztelettel meghívunk és szertettel várunk.

Részvételi szándékot és ebéd igényt bejelenteni a levai53@hdsnet.hu e-mail címen lehet. (Ebéd igény leadás május 08., reggel 6 óráig).”

Lévai Miklós, a katonabúvár találkozók szervezője