KÜLÖNLEGES KÜLDETÉS

2014. SZEPTEMBER 15.

Még augusztus 22-én olvastuk az Hír TV oldalán, hogy különleges expedícióra indulnak – Retyezát 2014 elnevezéssel – a Magyar Honvédség búvárai és a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Atommagkutató Intézetének munkatársai.

A tíz katonabúvárból és négy tudósból álló csoport a déli Kárpátokban, a Retyezát-hegységben, a tengerszínt felett 2050 méter magasságban található Bukura-tó (fenti képen) medrét vizsgálja majd tíz napon keresztül. Ilyen magasságban még sosem merültek magyar katonák. A küldetés célja, hogy megismerjék a múltbeli klímaváltozásokat a régióban és megtudják, hogyan reagált azokra a növény- és az állatvilág.

Az expedíció résztvevői a közelmúltban érkeztek haza. Szeptember 12-én, Debrecenben, a Magyar Honvédség 5. számú Bocskai István Lövészdandár udvarán a bocskais és szentesi katonabúvárok (fenti képen), illetve az MTA Atommagkutató Intézet kutatói rendhagyó sajtótájékoztatón beszámoltak a küldetés teljesítéséről. A katonabúvárok víz- és iszapmintákat vettek Bukura-tóból és fel is térképezték azt. A tengerszínt felett 2050 méter magasságban lévő tó egészen különleges képződmény, mivel az az utolsó, ami a jégkorszakból fennmaradt. Így a katonabúvárok által gyűjtött mintákból a kutatók 16 ezer évre visszamenőleg rekonstruálhatják az őskörnyezetet, és vonhatnak le következtetéseket a klímaváltozással összefüggésben. A rendhagyó sajtótájékoztatón elhangzottak a honvedelem.hu oldalán olvashatók.


Forrás: MTI, mno.hu, honvédelem.hu, videó: Hír TV, MTI Fotó: Czeglédi Zsolt fotó