Ismét találkoztak a Katonabúvárok


A tavaly elhatározottak szerint idén június 9-én került sor a 2. Országos Katonabúvár Találkozó megrendezésére. A találkozónak a katonabúvárkodás bölcsőjéül szolgáló alakulat jogutódja, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred adott otthont. Ennek az alakulatnak a történelmi elődeinél - a Dunaflottilla, a későbbi Folyamőrség - állományában jelentek meg először hazánkban a „katonabúvárok”. Olyan nagynevű elődök nyomdokain merülünk, mint Ugray Károly, Türr Ferenc, Békési József, Juhász Antal és még sokan mások.

A fogadó alakulat egy igazán „családias” rendezvényt biztosított számunkra. Egy JÓL SIKERÜLT, JÓ HANGULATÚ találkozón vagyunk túl. A sikert és a hangulatot az sem tudta elrontani, hogy a tavalyihoz képest kisebb létszámban jöttünk össze. Mi, akik ott voltunk - egykori és mai katonabúvárok - jelenlétünkkel, ismét hitet tettünk szakmai elhivatottságunk mellett.

A találkozón megismerhettük a szolnoki különleges alakulatok „többrendeltetésű” búvárai szervezetét és tevékenységét; a debreceni „harci” búvárok katonai-, katasztrófa elhárítási- és hagyományőrző-búvárrégészeti munkáját; a házigazdák tűzszerész-búvár feladatait. Az alakulatok képviselői érdekes eseményekről számoltak be.

Örömteli volt számunkra, hogy több veterán katonabúvár is jelen volt a találkozónkon, akik őszinte örömmel fogadták meghívásunkat. Élményszámba menő visszaemlékezéseik közelebb hozták hozzánk a régmúlt katonabúvár történelmét. Több egykori sorkatona búvár is csatlakozott hozzánk, akik rég nem látott parancsnokaikat, búvártársaikat láthatták viszont.

Megtisztelő volt a ma élő „legöregebb” katonabúvár, a 84 éves Mészáros Gyula megjelenése és élménybeszámolója, aki még az egykori folyamőrség állományában szolgált, mint aknamentesítő búvár.

A találkozó résztvevői, az együtt elfogyasztott igazi „katonás” babgulyás után, megbeszéltük a „hogyan tovább” kérdéseit. Beszámoltunk az elmúlt találkozón megfogalmazott feladatok állásáról, és újabb feladatokat állítottunk magunk elé.

A jelenlévők elhatároztuk, hogy egy év múlva is találkozunk, egymás és magunk örömére, a veteránok tiszteletére és az összetartozás jó érzése miatt!

A 2. Országos Katonabúvár Találkozó résztvevői.
Az első sorban jobb szélen áll Mészáros Gyula, a legöregebb katonabúvár.

 


BÚVÁRINFÓ, 2012. JÚNIUS-JÚLIUS


LÉVAI MIKLÓS - fotók: LÁSZLÓ ATTILA