MAGYARBUVAR.HU

2014. DECEMBER 29.

Lassan tíz éve lesz, hogy 2005-ben elindítottuk a Magyarbuvar.hu-t. A világhálós oldalon igyekszünk bemutatni „mindent, ami magyar és mindent, ami búvár”. Persze nagyképűnek tűnhet ez a kijelentés. S azt készséggel elismerjük, hogy az általunk korábban sok évig gyűjtött és rendezett, majd azóta tudatos kutatások (a keresések talán jobb kifejezés) és véletlen anyag „előkerülések” alapján kiegészített, pontosított anyagok nem teljesek. Viszont törekszünk arra, hogy lehetőleg minél szélesebb, színesebb legyek az a kép, amit a magyarországi búvárkodásról bemutatunk. (Itt mondunk köszönetet azoknak, akik anyagaikkal, képeikkel az oldal bővülését, pontosítását segítették!) A magyarbuvar.hu induláskor két dolgot is megígértünk. Az egyik az volt, hogy az oldalon nem lesznek reklámok, hirdetések, mert nem üzleti célból készítettük azt. Betartottuk. Ígértük azt is, hogy folyamatosan bővítjük az oldalt. Ennek a vállalásunknak is eleget tettünk. Az első években a fejlesztések látványosak voltak, majd a későbbiekben inkább apróbb, de fontos kiegészítéseket, pontosításokat végeztünk el, s igyekeztünk az oldal képanyagát bővíteni.

Mit is találhat az érdeklődő, aki felkeresi a magyarbuvar.hu oldalunkat? Egy tartalomjegyzék szerű felsorolás valamelyes képet adhat erről:
· Bevezető
· Történelem (a hazai búvárkodás fontos eseményei)
· Arcképcsarnok (neves magyar búvárok)
· Múzeum (búvár eszközök, események)
· Könyvtár (magyar szerzők búvárkönyvei, újságok, folyóiratok, kiadványok, buvarkonyvtar.hu, búvárkönyvek listája)
· Szemelvények (búvároktatás története, víz alatti barlangkutatás, búvárrégészet, búvárversenysport, búvármunkák)
· Szervezetek
· Szabályok
· Merülőhelyek
· Eltávoztak körünkből
Fontos megjegyezni, hogy az oldal napjaink – az elmúlt néhány év – eseményeivel, történéseivel tudatosan nem foglalkozik. Az indulás óta nagyon sok látogatója volt az oldalnak, de a látogatottságnál fontosabbnak tartjuk, hogy egy korábbi összegezés szerint a látogatók közel tíz százaléka negyedóránál többet tölt el az oldalon. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek az oldalt, mert biztosak vagyunk abban, hogy az oda látogató talál számára (is) érdekes anyagokat. S persze változatlanul tartjuk az eredeti ígéretünket: a jövőben is folyamatosan bővítjük Magyarbuvar.hu-t.


Kollár K. Attila és Kollár Krisztián, az oldal készítői