MEGJELENT A UEF GYERMEKBÚVÁR TANKÖNYV

2013. MÁRCIUS 5.

„Kedves leendő búvártársam! Engedd meg, hogy mindennek előtt bemutatkozzam! Torti vagyok, haladó gyermekbúvár, 11 éves múltam. Több, mint 3 éve búvárkodom, nemrég merültem századszor…” – köszönti egy vidám kis figura  a UEF Gyermekbúvár tankönyv bevezetőjében az olvasót, s el is kíséri őket a kötet végéig, segítve az ismeretek elsajátítását.

UEF GyermekbúvárA szép kiállítású könyvet Kerékgyártó Attila búvároktató a UEF megbízásából és útmutatása alapján írta. (A szerzőnek ez már a második tankönyve, az első, a Merülések Nitrox keverékkel Stitz Attilával közösen írt kötet 2010-ben jelent meg.) A 115 oldalas, színes nyomású, fotókkal – Kerékgyártó Attila és Selmeczi Dániel felvételei –, ábrákkal és rajzokkal gazdagon illusztrált könyvet szakmai szempontból Hosszú Attila, Nagy Sándor és Selmeczi Dániel ellenőrizte.

Mivel a tankönyv gyermekeknek íródott, ezért a UEF egy egészen egyedülálló és újszerű megoldást alkalmazott az „érthetőség” ellenőrzésére. Három a vízzel – egy a búvárkodással is – közeli ismeretségben lévő gyermekkel, Hosszú Henrikkel, Réz Andrással és Sipeki Dáviddal is elolvastatta a kéziratot, s véleményüket figyelembe véve készült el a végleges szöveg. Torti figuráját Agócs Írisz alkotta és rajzolta meg. A „fiúcska” számos különböző formában jelenik meg, így (is) felhívja a figyelmet és jelzi a fontos-, a búvártechnikai-, az egészség megóvás kérdéseit, de ajánl a tanulás közben szüneteket is. A könyv tervezése, a magyarázó ábrák és a nyomdai előkészítés Király Eszter igényes munkáját dicséri. A nyomdai munkákat a Szinkron Digitál Kft. végezte, kiadója a UEF Kft, (ISBN szám: 978-963-88803-1-4)

UEF Gyermekbúvár

A könyv fotóin szereplő gyermekbúvárokkal – Nagy Dorkával és Nagy Bencével – a víz alatti képeket készítő Selmeczi Dániel véleménye szerint sokkal könnyebb volt dolgozni, mint esetenként a felnőtt modellekkel. (Dorka és Bence szülei mindketten búvároktatók – Takár Yvette és Nagy Gábor – tehát „búvár környezetben” élnek, s már vagy két éve merülnek.)

A tankönyv őt fő fejezetből áll. A bevezetőben a UEF gyermekbúvárkodás lehetőségeiről, szabályairól, a búvártanfolyamról, valamint a tankönyv használatáról olvashatunk. A következő három fejezet a UEF Gyermekbúvár (8 és 10 év között, maximális merülési mélység 3 méter, medencében), az utolsó, ötödik rész pedig a UEF Haladó gyermekbúvár (betöltött 10 év után, maximális mélység 5 méter, nyílt vízben) ismereteket foglalja össze.

UEF Gyermekbúvár

A „Merülés előtt”-ben a búvárfelszerelésekről, a legalapvetőbb fizikai ismeretekről és a merülésre történő gyakorlati előkészületekről – beleértve a felszerelés összeállítását, beöltözést, társellenőrzést is – szól. A „Merülés alatt” megnevezésű részben a gyermekbúvárok megismerkednek vízbe szállástól a víz elhagyásáig tartó gyakorlati fogásokkal. Itt ismerkednek meg a gyermekek a merülés során jelentkező fizikai- és élettani hatásokkal és kapnak útmutatást az egészségügyi problémák elkerülésére. Természetesen az olvasót-búvárhallgatót itt is Torti kalauzolja, többek között ő „mutatja be” a víz alatti kézjelzéseket is és beszél egyes problémák elkerüléséről-megoldásáról. A következő rész a „Merülés után”, ahol a víz elhagyásáról, a felszerelés levételről, s a további „kötelező tevékenységekről” tanul a búvárjelölt gyermek. A Gyermekbúvár ötödik fejezete a nyílt vízi merülésekkel foglalkozik. Itt megismerkedik a búvárjelölt a nyílt víz fogalmával, az ott végrehajtott merülések a medenceiektől eltérő sajátosságaival. Kibővülnek a felszerelésekről korábban megszerzett ismeretek is, mely kiterjed a búvárkomputer használatának alapjaira is. Tanulnak a haladó gyermekbúvár jelöltek a merüléstervezésről, az esetleg a víz alatt jelentkező problémákról és azok megoldásáról, a víz alatti élővilágról és a környezetvédelem fontosságáról. Tankönyv melléklete természetesen tartalmaz az egyes fejezetek ismeretanyagának megfelelő elsajátítását ellenőrző teszteket és megtalálhatók a tesztmegoldások is.

A UEF Gyermekbúvár tankönyv a sorrendben a tizenkét éve megalakult Víz alatti Felfedezők Szövetségének hetedik tankönyve. (A korábban megjelent kötetek kiadásuk sorrendjében: UEF Alapfokú búvárismeretek, UEF Haladó búvárismeretek, Merülések roncsokban, Merülések szabadtüdővel, Mélymerülések, Merülések Nitrox keverékkel). A most megjelent Gyermekbúvár jól illeszkedik az eddig megjelent, egymásra épülő, hasonló szerkezetű és felépítésű UEF tankönyvek közé, melyekből korszerű ismeretekre tehet szert az olvasó-tanuló. Az új kötet érdekes – valóban gyermekeknek írt – nyelvezete szórakoztató a felnőtt búvárok számára is. Ez azt is bizonyítja, hogy a felnőttek búvároktatásában nagy gyakorlattal rendelkező szerző, Kerékgyártó Attila jól ért a gyermekekhez, megérti őket, s beszéli is az „ő nyelvüket”. Minden gyermekbúvár oktatónak jó szívvel ajánlható ez a tankönyv, mert biztos segíteni fogja a gyermekekkel történő kapcsolatában, hiszen nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a gyermek az nem egy „kisméretű” felnőtt… S jól tudjuk, hogy a gyermekbúvár oktatás (lehet) az első lépés a víz alatti világ csodáinak felfedezéséhez… S ez egy nagyon fontos, sőt lehet ez a búvár-életutat meghatározó lépés…
Kívánunk mindenkinek jó olvasást és tanítást!

UEF Gyermekbúvár

A március 2-i UEF Gyermekbúvár könyvbemutatón Kerékgyártó Attila szerző, búvároktató és a hallgatóságból a gyermekek. (Fotó: Takár Yvette UEF búvároktató)

A könyv megvásárolható a UEF központban, valamint a UEF bázisokon, búvárboltokban. (Az elérhetőségek a www.uef.hu világhálós oldalon találhatók.)


SZERKESZTŐSÉG