50 ÉVES BÚVÁRKÖNYVEK

2012. OKTÓBER 4-5.

Jó évük volt az 1962-es a hazai könnyűbúvároknak – akkor még többnyire békaembereknek nevezték őket –, mert három érdekes és tartalmas kiadvány jelent meg éppen félszáz évvel ezelőtt. Sajnos napjainkban a továbbiakban bemutatásra kerülő – elnézést a fellengzős állításért – kötetek mindegyike ritka, mint a fehér holló… (Lehet, hogy valami búvárosabb hasonlatot kellett volna keresnem. Kapásból nem sikerült, ezért hosszadalmasan nem kutakodtam, amiért elnézést kérek a T. Látogatótól…)

BékaemberekA három közül az első Básta-Chambre-Miller: Békaemberek című kötete volt, ami az első magyar könnyűbúvár módszertani könyv. (Igaz korábban, 1953-ban már megjelent egy búvár módszertani könyv Ugray Károly tollából, a Búvárismeretek, de ez elsősorban nehézbúvár ismereteket foglalt össze, s mindössze 375 (!) példányt nyomtak ki abból.) Az adott korszak békaember ismereteit összefoglaló könyv a Medicina Könyvkiadó gondozásában, 5.100 példányban látott napvilágot. A 210 oldal terjedelmű, A/5 méretű könyv két fő részből áll. Az első rész (140 oldal) az általános búvárismereteket foglalja össze. Az egyes fejezetek címei: felszerelések, fizikai és kémiai ismeretek, a merülés módszertana, víz alatti jelzések, fényképezés, edzésrendszer, a könnyűbúvár egészségtana, vízből mentés, és a „könnyűbúvár-úszás minősítési szabályzata”. „Nekem az tetszett a legjobban a könyvben, - írtam egy még 2003-ban megjelent cikksorozatom 4. részében – hogy a szerzők nem próbálták az általános búvárismereteket "történetekbe csomagolni", hanem vállalták a "száraz" módszertani részeket. Így a búvárismeretek iránt érdeklődő olvasó rendezett, logikusan felépített formában találja meg az egyes témaköröket. Valójában a könyv első része egy búvártankönyv. A bevezető utolsó mondattöredéke alátámasztja az előbbieket: „...Könyvünk legfőbb célja, hogy szakanyagával felvilágosító, útbaigazító, egyben tananyagul is szolgáljon..." Ez a 140 oldal sok évig jó alapul szolgált a búvárismeretek elsajátításához, lényegében időtállóak voltak. (Igaz, 1973-ban megjelent a németből fordított A búvár, azonban a könyv részletekbe is mélyen belebonyolódó ismeretei messze meghaladták a  kedvtelési célú búvárok számára szükséges elméleti tudást.) Nyugodtan állíthatom, hogy a Békaemberekből megszerezhető búvártudás az 1980-as évek végéig elégséges volt.

 „A könyv második része korabeli magyar búvártörténeteket tartalmaz. A könyv előszavában némileg szabódnak a szerzők: „...A mi könyvünk élményei nem ennyire izgalmasak – az idézet előtt H. Hass és J. Y. Cousteau magyar nyelven megjelent könyveiről írtak – mégis - úgy gondoljuk - nem kevésbé érdekesek..." Jól gondolták a szerzők... Az adott korban, az adott körülmények között végrehajtott merüléseik nem csak érdekesek, de elismerésre és tiszteletre méltóak.” (részlet a korábban hivatkozott írásomból.)

A beszámolók címei alapján kibontakozik a hazai könnyűbúvárkodás első tíz évének történései: az első merülések, tavaink felderítése, látogatások a barlangok világába, fekete-tengeri- és adriai túrák, éjszakai- és jég alá merülések, mélymerülési rekordok, merülések folyókban, ipari munkamerülések. A „módszertani” részt a szerzők gazdagon illusztrálták ábrákkal, a „történetek” után pedig fekete-fehér fotók teszik szemléletessé a leírtakat.  A Békaembereket méltán tekinthetjük a magyar búvárirodalom egyik kiemelkedő jelentőségű kötetének, s illendő díszhelyre tenni a búvár könyvespolcán…

Írásom bevezetőjében említettem, hogy a búvárkönyvek vonatkozásában igen jó év volt az 1962-es esztendő. Az előző részben bemutatott Békaemberek mellett ebben az évben indította el az MHS a Könnyűbúvár kiskönyvtár sorozatát.

A kék kontinens csodáiA sorozat első száma A kék kontinens csodái címet viselte, szerzője Juhász Róbert volt. A puhafedelű, 65 oldalas A/5 méretű, 19 fényképet tartalmazó kiadvány 10.000 (!) példányban készült. (Érdekesség, hogy a fotóknál nem tüntették fel a készítők nevét, hanem csak a közösséget, miszerint mind az MHS Budapesti Elnökség Könnyűbúvár Szakosztályának a felvételei voltak.)  A példányszámból is látszik, hogy a Kék kontinens a könnyűbúvárkodást népszerűsítő kiadványnak készült. A „népszerűsítésre” rányomta bélyegét az adott korszak gondolkodása s így – természetesen – a bevezetőből és az utószóból megtudhatta az olvasó, hogy milyen egy igazi, szocialista, MHS-es búvár. Ugyanakkor ez a kiadvány eltért a korszak agit-prop anyagainak gyakorlatától, mivel nem maradt meg – elnézést – az agymosás szintjén, hanem döntő többségében szakmai mondanivalót, fontos és tartalmas búvárismereteket tartalmaz.  (Persze időről-időre visszatérnek a szakmai részekben is a propaganda ízű megjegyzések.) Az egyes fejezetek bemutatják a búvárkodás történetét, a vizek világát, bevezetnek a merülés fizikájába és élettanába, megismertetik a szabadtüdős és légzőkészülékes merülés technikáját, a búvárfelszereléseket, a búvárszabályokat, és segítségével bepillanthat az olvasó a búvármunkák és a versenysport világába is. A szakmai rész – az adott időszakot figyelembe véve – tartalmas és igényes, megértését segíti az olvasmányos nyelvezet. Úgy gondolom, hogy a könyvecske felkelthette az érdeklődést a búvárkodás iránt, de akár tananyagul is szolgálhatott a kezdő búvárok oktatásához.

Vízalatti titkok nyomábanUgyanebben az évben jelent meg a Könnyűbúvár kiskönyvtára sorozat második száma is, a Hajdú László által jegyzett Vízalatti titkok nyomában. (Az eredeti kiadvány címében a víz alatti kifejezést egybe írták, a hitelesség kedvéért ezért e helyen én is így szerepeltettem. Szerz. megjegyzése) Az első kötethez hasonlóan ugyancsak 10.000 példányban megjelent kiadvány két témakörrel foglalkozott: a víz alatti fotózással és a barlangi búvárkodással. Az első kötethez hasonló füzetecske 64 oldalát 34 fénykép, rajz és táblázat tette színesebbé.

Az első rész a Fényképezés és filmezés a víz alatt című első rész olvasmányos formában, de szakmai "mélységekbe is lemerülve" tárgyalja a kor búvárfotográfus ismereteit. A téma kifejtése egy igen részletes és pontos – a kor szokásától eltérően politikailag korrekt módon és torzításmentesen – fotótörténeti visszatekintéssel kezdődik. A további fejezetekben Hajdú sorra megismertet a víz alatti fotózás témaköreivel: a fény kérdéskörével, az optikai jelenségekkel, végül a víz alatti kamerákkal kapcsolatos ismeretekkel (ebben a részben kitér a házi készítésű tokok műszaki megoldásaira is) és a mesterséges világítással. A szakmai ismertetés érdekes búvárfotós történetekkel zárul. A Vízalatti titkok nyomában második része a Búvárok a föld alatt alcímet viseli. A cím – és főleg a tartalom – bizonyítja, hogy Magyarországon már a könnyűbúvárkodás első éveiben is igen népszerű és eredményes szakág volt a barlangi búvárkodás. Ez a rész nagyobb részben a barlangi búvárkodás történetével, a kiemelkedő hazai eseményekkel, eredményekkel, és kisebb részben módszertani útmutatással foglalkozik. Ennek ellenére nem szabad lebecsülni a viszonylag rövid módszertani részt, mivel olvasmányos formában áttekinti az alapkérdéseket: a felszereléseket, a barlangi merülés szervezését és végrehajtását, valamint a merülök biztosításának témakörét. Megítélésem szerint a módszertani résznek a legnagyobb értéket az adja, hogy a valóságban megtörtént, a magyarországi barlangokban végrehajtott merülések alapján nyújt szakmai útmutatást, és nem pedig a hazai viszonyoktól teljesen eltérő sajátosságú barlangokban kialakított módszereket akar kőbe vésni. A kiadvány – több helyen is – foglalkozik a Tapolcai Tavas-barlang feltárásának eredményeivel. Érthető ez, hiszen az 1960-as esztendő végén volt a nagy expedíció, melynek eredményei jelentős nemzetközi elismerést hoztak a magyar barlangi búvároknak. A Könnyűbúvár kiskönyvtár második kötete, a „titkok” egyben a sorozat utolsó száma is volt. Jó lenne megtudni – természetesen hiteles forrásból –. hogy miért szűnt meg olyan gyorsan a sikeresnek induló sorozat… Ugyanakkor érdekesség az is, hogy egy esztendőben jelent meg a Békaemberek és a kiskönyvtár két füzete. Vajon mi lehetett ennek az oka, hiszen a hazai búvárélet szereplői abban az időben nem csak jól ismerték egymást, de tudtak a társak terveiről is, főleg az ilyen nagy formátumú munkákról. Lehet, hogy a Békaemberek „kontrája” akart lenni a Kiskönyvtár? Ezt is jó lenne megtudni, kideríteni… Vajon fény derül-e valaha erre? Érdekes, hasznos és olvasmányos a Könnyűbúvár kiskönyvtár két könyvecskéje, kár, hogy a kiadott 10.000 példány napjainkban gyakorlatilag utolérhetetlen.


KOLLÁR K. ATTILA