A Víz alatti Felfedezők Szövetsége (UEF) mindenek előtt azt fedezte fel, hogy Magyarországon is lehet működőképes búvároktatási rendszert alapítani. A példák után nem túl sokat kellett kutatniuk -, hiszen Európa országaiban tucatszámra lehet rá példát találni - sokkal inkább merészség és hit kellett, hogy ez a nagy nemzetközi rendszerek árnyékában sikerülhet. Az alapítást minden bizonnyal az a vágy ösztönözte, hogy megszabaduljanak a nagy nemzetközi rendszerek nem egyszer nehézkes és lassú bürokratikus kötelezettségeitől, és persze, hogy a "rendszergazda" jövőbeni és reménybeli haszna is magyar kézben maradjon. A kockázat mellett persze rengeteg munkával és kiadással is számolni kellett. Mondhatni: könnyű - számos példa nyomán - egy alapfokú tankönyvet megírni, de nehéz egy teljes oktatási rendszert tudatosan, egy meghatározott elgondolás mentén felépíteni, annak minden kellékével a piacra vinni és ott lábra is állítani. Külső és pártatlan szemlélőként figyelve a UEF lábadozását, több mint egy év után úgy látom, a merész kísérlet sikerült. Az alapító "atyák" mellett számos új oktató terjeszti a rendszert, a közelmúltban megjelent a haladó búvárismeretek tankönyve is, elkészültek a teljes rendszer működéséhez szükséges egyéb dokumentumok és PR anyagok - beleértve a szakosított minősítések feltételeit és kártyáit is - és nem utolsó sorban ügyesen, a DAN nemzetközileg tekintélyes hajójához kötve a UEF csónakját, egyre inkább sikerül nemzetközi vizeken is bemutatni az első magyar rendszer lobogóját.

De had térjek vissza az alapokhoz, tulajdonképpeni témámhoz, a "csónak" gerincét képező "Alapfokú búvárismeretek" c. UEF tankönyvhöz. Felkérés alapján ezt a könyvet kellene most nekem - jobb későn, mint soha - méltatnom, netán kritizálnom. Ez utóbbit szívesebben teszem, hiszen kritizálni ezerszer könnyebb, mint alkotni.

Ezt a 2001. kora nyarán megjelent tankönyvet Nagy Gábor, Nagy Sándor és Schmuck Viktor szakmai elgondolása és útmutatása alapján Kollár K. Attila írta. Az alapvető célkitűzés alighanem az volt - az eredményből legalábbis erre lehet következtetni -, hogy az üzletileg jól bevált észak-amerikai rendszerekhez hasonló felépítésű, de az európai eredetű rendszerek értékeit is felhasználó, ugyanakkor a magyar viszonyokhoz is igazodó oktatási-minősítési rendszer alakuljon ki. Persze, a UEF-nél is "vízzel főznek", a jól bevált, de korszerű recept szerint okítják alapfokon a búvárokat. Talán csak a merülés tervezéshez szükséges táblázatok oktatásának teljes elmaradása igazi újdonság. A UEF azt tartja korszerűnek, hogy a merülések tervezése a búvár saját komputerével történjen, mert így szervezetének az előző merülésből származó nitrogénszintje a legpontosabban lesz figyelembe véve. Mindebben a UEF-nek igaza van, ma már, és a jövőben még inkább, el lehet várni minden búvártól egy olcsóbb búvárkomputer használatát. Az oktatás persze így sem lesz túl egyszerű, ahány komputergyártó, annyi kezelési és kijelzési stílus fordul elő. Egyes gyártók programjában a kizsilipelési szintek sem a UEF előírásait követik.

A könyv jó minőségű papíron, gazdagon illusztrálva jelent meg. Szerzőjének volt már gyakorlata az oktatási anyagok írásában, ez meg is látszik a könyvön, még ha oktatástechnikailag akadnak kiforrottabb művek is a piacon. A könyv ismeretanyaga talán a legbőségesebb a Magyarországon kiadásra került alapfokú tankönyvek között, és ez mindenképpen a javára írható. Csak dicsérni tudom a könyv egységes és kiforrott magyar szakkifejezés használatát - ez nem éppen jellemző az idegenből fordított más hasonló tankönyvekre -, de azért a magyar és angol kifejezések itt-ott még keverednek, nincsenek elég következetesen használva. Természetesen megértem, hogy a nemzetközi kapcsolatok miatt egy magyar eredetű oktatási rendszernek és minősítési szintjeinek, tanfolyamainak az angol nevét is meg kell adni. Sőt az első használatnál célszerű párhuzamosan, mindkét nyelven megadni.

De az mégis furcsa, hogy a rendszer felépítésénél (14. oldal) a "Nyílt vízi búvároktató"-ig magyar megnevezéssel kerülnek bemutatásra a fokozatok, majd a továbbiakban angolul. Vagy: ha egyszer már e könyvből is tudjuk, hogy a "Dive Master" magyar fordítása - és tényleges feladata - helyesen "Merülésvezető" (és nem "búvármester" vagy "mesterbúvár"), akkor miért kell pl. (16. oldal) olyan öszvér mondatot írni, hogy "A minősítést megszerzett gyermek csak oktatóval, vagy Dive Masterral merülhet legfeljebb 15 méterig." Persze, tapasztalatból tudom, egy szerző a végén már annyiszor kénytelen elolvasni a saját irományát, hogy kiütést kap tőle, és egyszerűen már nem veszi észre az ilyen hibákat, vagy következetlenségeket. Jó néhány apróbb hibára ezért személyesen hívom fel a szerző figyelmét, de itt és most, a nyilvánosság előtt az a tisztem, hogy rámutassak néhány jelentősebb hibára a javítás érdekében. Előre bocsátom, egy ilyen nagy munkához képest igazán nem sok hibát találtam.

A búvártörténelemben jelentős személyek neveit illik pontosan használni, a neveknél még egy betű, vagy kötőjel hiba sem engedhető meg. Louis Bouton helyesen: Louis Boutan (24. oldal), Yves Jacques Cousteau helyesen: Jacques-Yves Cousteau (25. oldal és máshol), Bourdun helyesen: Bourdon (54. oldal).

A 92. oldal közepén egy szerencsétlen megfogalmazást találunk: nem a légszomj, vagy a "jelzése" okozza az eszméletvesztést, hanem az oxigén hiánya, amit a mondat elején a szerző, helyesen, említ is. Alatta a kiemelt (vastag betűs) szabályban az "oxigéntartalékot" legalábbis "levegőtartalékra" kell cserélni, hogy ne legyen annyira félreérthető. (Ez a hibás utalás a 118. oldalon is fellelhető.) A kutatók ugyanis megállapították, hogy a fokozott légcsere (hiperventilláció) alig növeli a vér oxigénszintjét, sokkal inkább a szén-dioxid-szintjét csökkenti. E miatt később észlelheti a búvár a visszatérés során a légszomj jelzését, mint szükséges, és az oxigénhiány miatt az eszméletét vesztheti.

A 93. oldalon ugyancsak nem túl szerencsés megfogalmazást találunk. Nem közvetlenül az okozhatja a maszkban a szívóhatást, hogy egyre nagyobb nyomás hat rá, hanem az a relatív nyomáscsökkenés, amely akkor alakul ki, amikor a maszk már nem képes tovább összenyomódni és az orron keresztül még nem történt meg a nyomáskiegyenlítés.

A 94. oldal első bekezdésének végénél le kell szögeznünk, hogy a nyomásviszonyok megváltozása nem okozza a levegő oxigéntartalmának megváltozását, csupán csak az oxigén részleges (parciális) nyomása változik meg.

A 96. oldalon a mélységi mámor rövid élettani magyarázatát rendbe kéne tenni. A mélységi mámor kialakulásának nem legfőbb oka "a légzési szükséglet és a nem kielégítő légzési teljesítmény közötti aránytalanság" - azaz az elégtelen légcsere (hipoventilláció) miatti fokozódó CO2 mérgezés - csak azt elősegítő tényezője. A nitrogén molekulák egy bizonyos szintnél nagyobb nyomáson az idegsejtek ingervezetésében okoznak zavarokat, de nem csak az agyban. Ez a mélységi mámor, vagy nitrogén narkózis kialakulásának legfőbb oka.

Távolról sem hiszem, hogy csak az én, pláne szubjektív véleményem lenne, de a multinacionális cégek jellemzően nem küzdenek a környezet védelméért (177. oldal), éppen ellenkezőleg.

Végül még két - inkább csak mosolyra késztető - hiba. A 105. oldalon az alsó 3. sz. pontban szereplő, merülés megkezdése előtti nyomás természetesen nem szerepel a palackon, azt meg kell mérni. A 156. oldal hullámai pedig éppen fordítva működnek: lapos partoknál bukóhullám, meredek partoknál törőhullám alakul ki.

Úgy látom tehát, hogy a UEF hajója egyre több vitorlát húz fel az árbocra, és jó széllel viszi búvárait a világ merülőhelyei felé.