Újabb dunai leletek

A Búvárinfó korább számában beharangoztuk, hogy Ráckevén, az Árpád Múzeum régészeti irányú fejlesztéséhez kapcsolódóan víz alatti régészeti feladatokat is szeretnénk ellátni. Alig telt el két hónap a projekt kezdete óta, máris több lelőhelyről kaptunk bejelentést, illetve múzeumok közötti együttműködésekről tárgyaltunk, sőt néhány szerződést már alá is írtunk. Az új felfedezéseket segítette a Duna alacsony vízállása is. Sajnos a lelőhelyek hozzáférhetősége veszélyeket is hordoz magában.

Zolta Tibor bejelentése nyomán szemléztünk egy régi téglaszállító hajót Ercsi térségében. A roncs merőlegesen fekszik a Duna vonalára, a bal parton. A hajótest két széle, valamint sérült vége szárazon feküdt. A téglarakomány egy része kiszóródva, folyásirányban lefelé ritkásan borította a felszínt. Két deszkát is láttunk heverni a parton, melyek a hajóból származhattak, feltehetően modern látogatók feszítették ki őket.

A hajó eredeti hossza 11-13 m lehetett. Mivel jelen állapotában a feltételezhetően mindkét végén elkeskenyedő hajó orra és fara nem állapítható meg, ezért a leírásnál a „folyásirány felőli” illetve „folyásirány alatti” oldalt különítjük el, és nem a hajó jobb és bal oldaláról írunk.
A hajó szerkezetét bordák erősítették. A folyásirány felőli oldalon négy bordát figyelhettünk meg sorban. Az egyik borda, amely jobban kiállt a kavicsos üledékbél egyetlen fából volt faragva, eredetileg L alakúra. Ez a technika gyakori a modern hajók építése előtt. Megfigyeltük, hogy az egyes bordákat elhajlított végű vasszögekkel és faszögekkel erősítették a hajófenékhez. A hajófenék vastag pallóinak éléből fa szögek végi álltak ki, maguk a pallóknak a belső felülete sima. A pallók között megfigyeltük a moha tömítést, valamint külső oldalukon egy-egy vas iszkába letörött végét, rozsdalenyomatát. A roncs melletti területen kovácsoltvas, ovális lapú iszkábát találtunk.

A hajó melletti, másodlagos helyzetű két deszkát jobban meg tudtuk vizsgálni. Az egyik darab 3,8 m hosszú, mindkét vége sérült. A hajópalánkot fa és vasszegekkel erősítették a bordákhoz. A deszka egyik élében kis átmérőjű faszegek sora, illetve ezek lyukai láthatóak., vagyis a szomszédos deszkákat erősíthették össze 40-50 cm-es közökkel.

A másik deszka 3,43 m hosszú. A keskenyebb végét rézsútosan elvágták. Feltételezhető, hogy ez alkotta a hajó egyik végét. A deszka felületén négy darab 2,5 cm-es faszeget, illetve annak lyukát találtuk. Ennek a deszkának mindkét élében találtunk 2 cm átmérőjű faszögeket. A faszegek rögzítési módja különleges: a deszka lapját ék alakban (háromszög keresztmetszet, elnyúlt trapéz felülnézet) lemélyítették, a mélyedés a deszka szélétől kb. 2 cm-re véget ér. A mélyedés szélesebbik oldalából fúrt lyuk indul a deszka éléhez, ebbe került bele a faszeg oly módon, hogy azt a deszka lapjában kialakított éken keresztül ütötték át a lyukon, a faszeg kiálló végét egy szintbe vágták a deszka lapjával. Ez a megoldás Magyarországon Drávatamásiban, egy deszkáira esett roncson figyelhető meg, azzal a különbséggel, hogy ott vasszegeket ütöttek be a deszka élébe. Az osztrák Altenwörthnél egy 1810-re keltezett dereglyén faszeget ütöttek be hasonló módon. A bordák rögzítésére használt szegek és a palánk oldalából kiálló szegek elhelyezkedésében nem látható összefüggés.

A hajóépítési technikák közül a faszegek és az ovális, kovácsoltvas iszkábák használata régies jegy (17. sz. közepi ráckevei hajó), a hajóoldal és a hajóalj két deszkával való megoldása modernebb jegy (17. sz. végén már dokumentált Madocsán). A deszkák éleit rögzítő faszegek alkalmazása több helyen és időben is felbukkan a Duna-medencében. Együttesen azt jelzik, hogy a hajó a 17. sz. végénél korábbra, valamint a 19. sz. elejénél későbbre nem keltezhető.

A tégla rakomány bolygatott, de néhány helyen, különösen a mélyebb vízhez közeli felületeken eredeti állapotában található. A téglák 30x15 cm felületűek, 5-6 cm vastagok. Közös jellemzőjük, hogy egyik lapjuk nagyjából lesimított, míg a másik egyenetlen. A téglákat élükre állítva rakták be oly módon, hogy a sorok nem párhuzamosa, vagy merőlegesek a hajó hossztengelyére, hanem a sorokat V alakban rendezve pakolták, így az egymás melletti téglasorok egymásba ékelődtek. Ez a megoldás stabilizálhatta a rakományt, a ki- és berakodást lassíthatta.

A hajó folyásirány alatti oldalától 50-60 méter távolságig a kavicsos partot téglák, tégladarabok, vasszögek töredékei borítják. Ezek a tárgyak a hajó felső palánkjainak pusztulása után kerülhettek ide, a víz sodra és a téli jég hatására. Ez a jelenség a tengeri roncsoknál „roncsösvény” néven ismert. Ott az áramlatok, illetve a mozgás közben nagy mélységbe süllyedő hajó anyagának szóródása hozza létre. Az ercsi hajó roncsösvényéből két vasszeg töredékét, egy iszkába töredékét és három cserépedény töredékét gyűjtöttük be, mindegyik helyét GPS-el bemértük. A kerámiák a 18. sz. közepére keltezhetőek. Az egyik deszkából fa mintát vettünk. A dendrokronlógiai elemzés eredménye a 18. század közepi keltezést erősíti meg.

Augusztusban kaptuk a hírt, hogy Balázs Zoltán dunaújvárosi búvártársunk egy nagy malomkövet vett észre Makád határában, a Duna fő medrének partján. A követ a dunaújvárosi búvárok és a ráckevei Molnár Céh segítségével kimentettük és Ráckevére szállítottuk. A kő egy hajómalom alsó köve lehetett. A 2015. szeptember 11-én tartott ráckevei molnár konferencia szakértőinek elmondása szerint a kő rendkívül kopott, jellegzetességei alapján 18. századi, vagy korábbi. Mivel a lelőhelyen más leletet, jelenséget nem találtunk, úgy véljük, hogy az elkopott követ egy hajómalomból „selejtezték le”. A malomkő a ráckevei Árpád Múzeum udvarán megtekinthető.

BÚVÁRINFÓ, 2015. JÚLIUS-SZEPTEMBER

Dr. TÓTH J. ATTILA