2003 tavaszán kő-fa szerkezetű (kikötő?) építmények maradványait dokumentáltuk a budapesti hajógyári-öböl partja mentén, a sekély vízben. Egy fa cölöp évgyűrű alapú keltezése szerint a római császárákorra volt helyezhető! Az öböl budai oldalán korábban a római kori helytartói palota maradványait találták meg ásatások során mozaikokkal, falfestményekkel.

Idén nyáron az Argonauta kutatócsoport és a BTM Aquincumi Múzeuma együttműködésében szerettünk volna szondaárkot nyitni, hogy megtudjuk, milyen állapotúak, jellegűek a maradványok, vannak-e rétegek, leletek a felszíni üledék alatt. Az előzetes felderítés során azonban a korábban dokumentált cölöpszerkezetű építményrendszer déli végénél, a kiválasztott kutatási területen nem találtuk meg a gerenda szerkezetet, mivel a meder felszínét mindenütt beton, tégla és térkő darabok borították. A horgászok elmondása szerint ezen a területen a vízisípálya felszámolásakor daruval jártak, hogy kiemeljék a pálya elemeit.

Mivel a tervezett szonda helye nehezen kutatható, talán el is pusztult, így módosítottuk a beavatkozás helyszínét. Az egykori sólyatér déli harmadának közepén kiválasztottunk egy területet, ahol jól felismerhető volt a 2003-ban is dokumentált kő-cölöp szerkezet egyenes vonala. A meder felőli utolsó cölöpöknél, a konstrukció északi oldalán jelöltük ki a szondát. A bontást szivattyús üledékelszívó segítségével végeztük (1,5 m hosszan, 60 cm szélesen).

A felső, sóderes rétegben rengeteg vas csavar, szegecs, szegecsvég található, elvétve egy-egy kovácsoltvas szöget is találtunk. A tárgyakból mintának eltettünk, mivel modern koruk ellenére is dokumentálják a hajógyár 20. század közepéig tartó korszakát (a szegecselés nagyjából eddig volt jellemző a vas hajókra).

Cölöpsorok a Hajógyári-öböl nyugati partja mentén 2006-ban

20 cm mélyen előbukkant egy keményebb agyagos réteg. Az agyag tapadós, de kis lapáttal bontható állagú. Az üledékelszívót csak az agyagrögök kézi szétmállasztása után, az üres üledék elszívására használtuk. A munka lassan haladt. Az agyagréteg tetején egy szegecselt vaslemezt találtunk, amely a 20. sz. elejét képviselheti. A réteg felső részén egy zöld, kézműves üvegpalack töredékeit is megtaláltuk, amely újkori lehet. Magában az agyagban néhány kisebb kő mellett, két vas iszkába szeget és kovácsoltvas szegeket is találtunk. Ez arra utal, hogy az agyagréteg még nem a geológiai aljzat, hanem egy kompakt „kikötői” réteg lehet, talán a hajógyári ág lezárásával hozható összefüggésbe keletkezése. Mivel a munka végéig nem sikerült elbontanunk a réteget, ezért egy 50×50 cm-es felületen, az egyik deszka mellett lemélyültünk. 50 cm mélyen sem találtuk meg az agyag alját (összesen 70 cm-t mélyültünk a mederfelszín alá).

Római réteget nem értünk el, római lelet nem került elő. Az agyagréteg jó eséllyel fedi a korábbi rétegződést, így egy nagyobb volumenű expedíció esetén, az agyag alján, vagy alatta császárkori maradványok is előkerülhetnek.

A kutatás legfontosabb eredménye az agyagréteg megtalálása, illetve magának a rétegzettségnek a bizonyítása. Világosan látszik az is, hogy az országosan védett, világörökségi várományos lelőhely állapota 10 év alatt a rossz kezelésnek köszönhetően romlott.