Búvárinfó

A közeli napokban jelent meg a hír, hogy a híres kalóz, Feketeszakáll hajójának, az Anna királyné bosszúja (Queen Anne's Revenge) roncsai közül kiemelt ágyúk svéd gyártmányúak lehettek.

Az Anna királyné bosszúja

A hajóroncs 1718 óta nyugszik az Atlanti-óceán fenekén, Észak-Karolina partjainál, amit 1996-ban fedeztek fel, s azóta óta több, mint 250 ezer tárgyi leletet emeltek ki a hullámsírból.
Oldalunkon még 2011. októberében írtunk a víz alatti feltárásról, annak kapcsán, hogy – ismereteink szerint – a búvárok az első ágyút kiemelték a roncsból.

Feketeszakáll igazi neve Edward Thatch, vagy Edward Teach – de a vezetékneve számos formában fennmaradt: Thatch, Thach, Thache, Thack, Tack, Thatche és Theach – némileg bizonytalan, de születési helyét és idejét is homály fedi. (Egyes kutatók szerint a születésének éve 1680 körülre tehető. Szerk. megjegyzése) A Feketeszakáll gúnynevét a nagyon dús, fekete hajáról, s a hosszúra növesztett, szinte az egész arcát ellepő, félelmet keltő fekete szakálláról - amit szalagokkal, kis lófarkakban fogott össze és a füle mögé hajtott. – kapta. Tudott hajót kormányozni, de csak egy bizonyíték van arra, hogy írni is tudott - a hajónapló. „Nem ismerjük a magasságát, de úgy tűnik, magasabb volt, mint kortársai. Egy jelentésben szikár emberként jellemzik, s bizonyára karizmatikus személyiség lehetett”- olvasható a mult-kor olda világhálós oldalának egy írásában, amit Lindley Butler, a Wentworthben található Rockingham Community College történelem professzora nyilatkozott, aki Észak-Karolina történetével foglalkozik.

A kalóz kapitány először a britek megbízásából harcolt a spanyol és francia hajók ellen a XVIII. század elején vívott spanyol örökösödési háborúban. A háború befejezése után sok ezer munka nélkül maradt tengerésszel együtt kalóznak állt. Feketeszakáll és emberei
1717. november 28-án rövid harc után elfoglalták a La Concorde nevű francia rabszolgaszállító hajót. A 27-32 méter hosszú hajó az Anna Királynő Bosszúja nevet kapta, amin 40 ágyú volt. Feketeszakáll kalózbandájának volt még három kisebb hajója is mintegy 400 emberrel a fedélzeten. 1718-ban Feketeszakáll bevitorlázott Charleston kikötőjébe, s egy vakmerő húzással blokád alá vette. A kért és megfizetett váltságdíj 400 font értékű gyógyszer volt. "Kétségtelen, hogy félelemben tartotta a kikötővárost. Feketeszakállnak ebben az időben négy hajója volt, összesen 60 ágyúval, s akkoriban ez volt a leghatalmasabb flotta ezen a féltekén" – olvasható a történész beszámolójában. A tengeri csaták során gránátokat és különleges lövedékeket is használt Feketeszakáll.

Nem sokkal ezután Feketeszakáll vezérhajója, az Anna Királynő Bosszúja, Észak-Karolina partjainál zátonyra futott. A hajótörést követően a kormányzó kegyelemben részesítette, és 1718. júniusában Feketeszakáll visszavonult. Ideje nagy részét az Észak-Karolina partjainál fekvő Ocracoke-szigeten töltötte. Alexander Spotswood, Virginia kormányzója, azonban erősen kételkedett abban, hogy a hírhedt kalóz valóban felhagyott kétes hírű tevékenységével. Butler szerint a kormányzónak rémálmai voltak amiatt, hogy Feketeszakáll Észak-Karolina területén tartózkodott. Csapatokat küldött ki, hogy elfogják a kalózt és végül 1718. november 21-én össze is csaptak egymással Ocracoke-szigetén. A kegyetlen küzdelem során Feketeszakállt megölték. Az áldozatok számáról eltérőek a vélemények, de a harcban legalább nyolc másik kalóz és nyolc brit tengerész is életét vesztette. A kalózvezér fejét levágták és egy karóra húzták, testét pedig a tengerbe vetették.

Az Anna királyné bosszúja roncsának víz alatti régészeti feltárása 2006 tavaszán kezdődött el. A kutatás vezetője, Chris Southerly régész 2000 óta végzett feltárásokat a helyszínen és munkatársaival térképen azonosították a roncs helyét, ami egy kb 45 x 20 méteres terület.
A búvárrégészeknek meglehetősen nehéz dolguk volt, mivel a kiásott részeket az áramlás és a hullámzás szinte azonnal betemetett.

Abban az évben végül is a búvárok a terület egyharmadának régészeti feltárásával végeztek. Műanyagból és aluminiumból készült csövekkel másfél méter oldalhosszúságú négyzeteket mértek ki, és pontosan feljegyezték, hogy mit és hol találtak. A kutatási év munkáinak befejezése után a régészek a teljes hajótest vízből való kiemelése helyett a víz alatti állagmegóvást kívánták biztosítani. Meglehetősen szokatlan eljárás mellett döntöttek: egy hatalmas homoklejtőt építettek fel a parton, amelyet a hullámok az óceánba sodorva védőburkot alkotott a hajóroncs körül, lényegében betemette azt. A módszer nem tartották veszélytelennek, de úgy gondolták, hogy siker esetén hosszú távú védelmet jelenthet a tengerfenéken nyugvó tárgyaknak. (Azt hogy végül is ez az elgondolás jó volt, az bizonyítja, hogy a roncs napjainkig is kutatható állapotban maradt, az áramlás-hullámzás nem tette tönkre a több, mint háromszáz éve a víz alatt, a végső álmát alvó egykori kalózhajót. Szerk. megjegyzése) A víz alatti régészeti feltárást azóta is évről évre folytatják. Lenti képeinken az évek során a felszínre hozott több ezer tárgy közül néhány „nagyobb” lelet látható: az első felszínre hozott ágyú, az Anna királyné bosszúja hatalmas horgonya és a most kiemelt „svéd” ágyú emelése.