Újabb középkori hajólelet a Közép-Duna-medencében

Még 2011 novemberében bejelentés érkezett Tóth Mihály tahitótfalui lakostól, hogy halászat közben, az alacsony vízszintnél fa hajó maradványát észlelte. Az elmúlt év december első napján szemlét végeztünk a helyszínen. A lelőhely Tahitótfalu közelében, a Szentenderei-Dunában, egy part menti övzátony oldalában található.

A roncs környezete nyáron

Kiszállásunk idején a víz 40-70 cm magasságban állt a hajón. Mivel nagyon hideg volt, inkább csak kitapogattuk, pár ponton megvizsgáltuk, de részletesen nem értékeltük a leletet. Az egyik deszkából származó töredéket kormeghatározás céljából elvittük. A hajó a parttal mintegy 30 fokos szöget zár be. Egyik vége egy kavicsos zátonyban tűnik el, míg a meder felőli vége sérült, a fa elemek szabadon állnak. Megállapítottuk, hogy a test meder felőli oldala a hajó végéig követhető. A hajó szélét monoxyl, „L” keresztmetszetű fa (tölgy) elemből faragták ki. A zátony felé követve a hajóoldalt oldalbordák végeit is észleltük. Egy ponton kitapintottuk, hogy a borda egyetlen fából van kifaragva, L alakú. Néhány eredeti helyén fekvő fenékbordát, illetve a hajófenék részét képező deszkákat is megfigyeltünk. Egy deszkatöredéken vasszöggel ellátott toldást figyeltünk meg. A hajó egy lapos fenekű dereglye lehetett. A monoxyl technika a dunaföldvári ronccsal mutat hasonlóságot. A dunaföldvári hajó 14. sz. eleji, és nem alkalmaz vasszeget. A 17. sz. eleji solti hajón már nincs monoxyl hajóoldal elem, és rengeteg vasszeget használ. A régészeti keltezés 2011-ben csak valószínűsíthető volt („hajó-tipológiai” alapon 1350-1550. közé).

A meleg és a Duna apadása lehetővé tette, hogy részletesen is megvizsgáljuk a roncsot. Tóth Mihály (a bejelentő), illetve a MRMT és az Argonauta Kutatócsoport önkéntesei munkával és technikával segítették a szemlét. A területet szonárral megvizsgáltuk. A műszer kirajzolta a roncs alakját, illetve folyásirányban lefelé néhány tárgyat 20 m távolságban.

A szemlén csak a roncsot vizsgáltuk, a környezetét nem állt módunkban szemrevételezni. A hajót 2-3 m víz borította. A látótávolság ingadozott, mivel a meder közepén haladó gyors jachtok okozta hullámverés a sekély vízben rendszeresen felkavarta az üledéket. Ennek ellenére a roncs a partról biztonságosan merülhető, értelmezhető megfigyeléseket sikerült tennünk. A hajótest meder felőli oldalán az L alakú monoxyl elem végén megfigyeltük, hogy egy 10 cm-es szakaszon nem faragták ki a hajóoldalt, hanem a fát meghagyták a hajóoldal magasságában. Ezen a vastag végződésen két fa szög helyét figyeltük meg, egyet a felső síkon, egy másikat pedig a lefaragás aljánál. A monoxyl elem alsó és oldalsó síkja nagyjából egyenlő méretű. Több faszeg helyét is észleltük mind a hajó aljának, mind az oldalfalnak a síkjában. Ezeken a pontokon eredetileg bordákat rögzítettek. Két helyen vasszeget is láttunk a monoxyl elemen. Mindkettő bordahelynél látható, a környékükön faszeg helye is látszik. Az L alakú bordák mellett négy egyenes fenékbordát is találtunk eredeti helyén. A megfigyelt bordákon csak faszögeket találtunk, amelyekkel a palánk deszkáit rögzítették. A szegek mintegy 20 cm-es közökkel voltak elhelyezve, egyenes vonalban a bordák középtengelyében. Az egyik egyenes fenékbordát lemértük, keresztmetszete négyszög, felső síkja 10 cm, oldala 15 cm magas. Az egyik fenékbordát mintegy 2 m hosszan lehetett követni, mielőtt eltűnt volna a zátony kavicstakarója alatt. Ennél a bordánál, a kavicsba ágyazódva egy oldalára dőlt, félig eltemetődött fazekat (korsót) is találtunk.

Valószínűsítjük, hogy a bordák egy része már hiányzik, de a kutatott terület középső részén három fenékborda eredeti helyén található, 45-50 cm távolságra egymástól, így ez feltételezhetően a hajóépítési eljárást tükrözi. A hajó alját nagyobb részt a zátony kavicsa borítja, de a test vége felé, ahogy lejt a zátony, a hajófenék egy részlete előbukkan. Megfigyeltük, hogy a vastag (5 cm) pallók lapos hajófeneket rajzolnak ki. A monoxyl elem mellett egy 30 cm-es, majd egy 50 cm-es palló következik. Az oldalfaltól számított harmadik sor fenékdeszka vége rézsútosan le van vágva. A 3. fenékpalló deszka nem volt elég hosszú, így rézsútos csapolással megtoldották (a toldást vasszögekkel erősítették meg). Az eljárás technológiai gondosságot mutat, illetve utal arra, hogy a hajó nagyobb volt, mint az építői számára elérhető leghosszabb fenékdeszka. Mivel a 3. fenékdeszka sor 60-80 cm széles, a 4. pedig „csak” kb. 50 cm, valószínű, hogy itt lehetett a hajó középvonala. Amennyiben a hipotézis helytálló, a hajó szélessége 3,5 m körülire becsülhető. Az első szemlén a hosszát 8 m-ben állapítottuk meg, de az egyik vége nem volt észlelhető a kavicstakaró miatt. A 3. fenékdeszkán 2 faszeget találtunk (az „elkeskenyedő” végénél), amely a deszkát a bordához erősítette. Egyik fenékdeszkán sem találtunk vasszeget, amely a bordát a deszkához rögzíthette volna. A 3. és 4. fenékdeszka felső síkján szurok-szerű fekete bevonatot is megfigyeltünk. Hasonló bevonatot alkalmaztak szigetelésre a velencei lagúnákban használt középkori lapos fenekű hajókon is. A kortárs lengyel és német hajókon ilyen bevonat nincs. Két L alakú borda felső részénél megfigyelhető volt 1-1 faszeg, amellyel az oldalpalánk második deszkasorát rögzítették. A bordák alakjából következtetni lehet, hogy a mára hiányzó palánksor az élével illeszkedett az alatta lévő L alakú elemhez, amely az ún. karvel technikára utal (szemben az északi területek átlapolásos - klinker technikájával). Az egyik borda mellett 20 cm-es vasszeget és egy lapos vas kapcsot találtunk a kavicson. A leghosszabb borda hajoldal felőli végénél a borda vége mállott, egy része levált. Ezt a 15 cm-es letört darabot kiemeltük kormeghatározás céljára. A töredék a borda vége, amelyen 2 db faszeg is található. A monoxyl elem meder felőli oldalának közelében egy deszka éle látszik, amely 15 fokos szögben közelít a hajóoldalhoz, miközben eltűnik a zátony kavicsában. Feltételezésünk szerint ez az elem az oldalpalánk levált deszkája lehet. Minden jel arra mutat, hogy a kaviccsal borított részen ez a deszka csatlakozik a hajótesthez, vagyis az elfedett részen a hajó a jelenleg megfigyelhetőnél lényegesen jobb állapotban maradt fenn, akár további rakomány elemek is előkerülhetnek.

A megtalált korsó - a világos bevonatú (vízköves) rész állt ki az üledékből

A szürke, korongolt fazék jellemző a Kárpát-medence késő-középkorára, mivel nincs nyoma annak, hogy a víz görgette volna a hajó belsejébe, így joggal feltételezhető, hogy a rakomány, vagy a legénység felszerelésének részét alkotta. A fazék kora megfelel a hajó építészeti jegyei alapján becsült kornak is.

Összefoglalás

A Szentendrei-Dunában egy középkori, lapos fenekű szállítóhajó maradványa került elő. A hajó építészeti jegyeit tekintve párhuzamba állítható a 14. századi dunaföldvári, és a még nem keltezett, 2011. decemberében előkerült ráckevei hajóval. A vasszegek használata a kényes pontokon, illetve az egyetlen fából kifaragott oldalelem végének lefaragása a ráckevei hajóval mutat szorosabb párhuzamot. Ez a két hajó méretében is hasonló lehetett - 11 m (bár a tahitótfalui hajó méreteire bizonytalan becslésünk van). Régészeti potenciálját tekintve a dunabogdányi hajó kiemelkedik a háromból, mivel eltemetett részein jelentős leletek, megfigyelések várhatóak (a hajótest nagyobb darabja várható, rakománnyal). Hasonló korú, jellegű hajó Európában is csak maroknyi került elő, ezek üres hajótestek, lelet nélkül. A roncs viszonylag könnyen kutatható. A következő lépés a helyszín részletes felmérése, rajzos, fotó és film dokumentálása lenne. A kaviccsal borított részen szondázó feltárást is javaslunk végezni. A vizsgálatok után pontosabban meg tudnánk állapítani a hajó tudományos és muzeológiai jelentőségét. Az eredmények alapján hosszabb távon érdemes számításba venni a roncs teljes feltárását, kiemelését és bemutatását is.