Búvárinfó

Régóta – fogalmazhatok úgy, hogy a könnyűbúvárkodás kezdete óta – köztudott, hogy veszélyes zivatarban, villámlásban merülni. Érdekesség ugyanakkor, hogy a búvár szakirodalom – elsősorban a módszertani könyvek – nem igen foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Az viszont biztos, hogy előfordult több, dokumentált búvárhalál, amit villámcsapással hoztak összefüggésbe.

Tudomásom szerint legutoljára 2007. júliusában jelent meg egy hír a stop.hu-n, hogy a floridai Deerfield Beachnél ért villámcsapás egy búvárt, mikor nem messze a hajójuktól a felszínre emelkedett csoportjával. Társai, majd a mentők megpróbálták újraéleszteni, de a kórházban szállítás után csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Magyarországon – tudomásom szerint – búvárt nem ért (halálos) villámcsapás. Időről időre viszont olvashatunk tragikus esetekről, amikor sportolókra, szurkolókra, de akár a saját portájukon lévő személyekre(be) csap a villám.

Shangdi és Zeusz

A zivatar, a villámlás félelmetes, ugyanakkor látványos jelenség, érthető tehát, hogy az embereket ősidők óta foglalkoztatja egy a természeti jelenség. A régi időkben és a természeti népek a dörgést, villámlást a felsőbb hatalmak, az istenek megnyilvánulásának tartották. A kínai Shangdi, Leizu, vagy Leigong, a görög-római Zeusz, Jupiter, a germán Thor, észak-amerikai indiánok kétfejű, nagy szemű viharmadara, a Biblia Ó-testamentumában Illés, s sorolhatnám a villámokkal összefüggésbe hozható földöntúliakat. A magyar népi nyelvben az istenharagja, istennyila, istenharagjakő, mennykő, ménkű ősi kifejezések és a természetfelettire utalnak. A XVII. században az akkori tudósok még úgy gondolták, hogy a felhőkben lévő robbanó gázok gyulladnak fel villámláskor, s pontos magyarázatot csak a XIX. század elején adott a tudomány.

Thor és Viharmadár

Mi tehát a villám? A villám a természetben előforduló elektromos kisülés, amely többnyire zivataros időjáráskor a felhők között, vagy a felhő és föld között jön létre fény és hangjelenség kíséretében. (A villámlással azonos jelenség, amikor műszálas ruhadarabot veszünk le és sercegő hangok közepette a sötétben elektromos szikrák fényét látjuk.) Személyes tapasztalatokból úgy gondolhatjuk, hogy ez egy ritka jelenség, de Földön másodpercenként 100, naponta 8 640 000 villámcsapás fordul elő. Hazánkban, Magyarországon egy évben több mint egy millió villámkisülés történik.

Az elmúlt kétszáz évben nagyon sok ismeretet gyűjtöttek össze a villámlásról e téma kutatói: tudjuk például a keletkezésén, gyakoriságán túl, hogy a legnagyobb mért
ívhőmérséklet 30 000 Celsius fok, az ívcsatorna átmérője néhány centiméter és hossza általában 10 kilométer, de szélsőséges esetben egy viharzónán belül 140 kilométer is lehet, s az ott észlelhető áram erőssége akár 20-30 000 amper(!). Tudjuk azt is, hogy az ívkisülés fényereje olyan erős, mintha egyszerre 1 millió darab 100 Wattos izzólámpát kapcsolnánk fel. S még hosszan, akár oldalakon keresztül lehet sorolni, hogy mi-mindent állapítottak meg fizikusok, meteorológusok, matematikusok, viharvadászok és más szakemberek a villámokról.

Ugyanakkor érdekesség, hogy a villámokról megszerzett sok-sok ismeret szinte kizárólag a „földbe csapó” villámokról gyűlt össze, s nagyon keveset tudunk arról, hogy mi történik, amikor vízbe csap a „menykő”. Az nyilvánvaló, hogy a vízben az elektromosság minden irányban terjed. Az is kézenfekvő, hogy a villám becsapódási helyétől távolodva az elektromos hatás egyre gyengül. Arról viszont gyakorlatilag semmi pontos információ nem áll rendelkezésre, hogy a becsapódás helyétől milyen távolságra „gyengül el” annyira az áramerősség, hogy az a vízben lévő emberre – így a búvárra – ne legyen veszélyes. E kérdéssel kapcsolatban egyenlőre csak logikai következtetések állnak a rendelkezésünkre. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a villám elektromosságának „ereje” nagyon gyorsan csökken, lévén, hogy villámcsapások közelében nem találhatók nagy számban (?) elpusztult halak.

Mi tehát a teendő, tehát, ha a tervezett merülést zivataros-villámlásos időben kellene végrehajtanunk? Ilyenkor is, mint oly sokszor a búvárkodásban a megelőzés elve a legbiztonságosabb megoldás: amennyiben ilyen időjárás várható, akkor el kell halasztani a merülést. Amennyiben hirtelen csap le a vihar figyelni kell arra, hogy ne csak az eső ellen keressünk védelmet, hanem olyan helyet válasszunk ami a villámlástól is megóv. Gyakori és veszélyes megoldás, hogy az eső elleni védelem reményében a fa alá állnak, ami viszont a villámcsapás lehetőségét megsokszorozza. Villám ellen védhet pl. egy épület, mert ha bele is vág, általában csak annak külső oldalán tesz kárt.

Megoldás lehet, hogy a gépkocsiban vészeljük át a villámlással kísért zivatart. Igaz, előfordulhat, hogy villámcsapás éri az autót. A benne ülőknek azonban az ijedelmen kívül nem történhet (szigorú kivételtől eltekintve) baja, mert az autó fém karosszériája Faraday-kalitkaként működik, és megakadályozza a villámáram behatolását a védett belső térbe. (A Faraday-kalitka az elektromágneses hatás kiküszöbölésére szolgáló, fémhálóval körülvett térrész, amelybe a fémháló védőhatása folytán a külső elektromos erőtér nem hatol be, lényegében azt „árnyékolja”.) A gyorsan haladó járműbe szinte soha nem csap villám, viszont a vezető egy közeli, erős égzengéssel kísért becsapódáskor, megijedhet, s elvesztheti a jármű felett az uralmát.

Faraday-kalitka

A hirtelen a messzeségben megjelenő sötét felhők, távoli villámok, dörgés fontos figyelemfelhívó jelek. A vihar távolságának meghatározására viszonylag megbízható módszer van. A hang a levegőben 1 milliószor kisebb sebességgel terjed, mint a fény, ezért a villám hangja később ér hozzánk, mint a fénye. Ha a villám felvillanásától a dörgésig eltelt időt másodpercenként 333-al megszorozzuk, megkapjuk a villámcsapás távolságát méterben.

Előfordulhat, azonban hogy a vihar túl gyorsan érkezik, és a búvárok már merülnek. Ilyenkor komoly veszélynek vannak kitéve a merülők. A merülés legkritikusabb (legveszélyesebb) szakasza a felszínre érkezés, illetve a partra-hajóra történő kijövetel. A víz alól felbukkanó búvárba, ha belecsap a villám, szinte biztos, hogy az halálos lehet. A búvár hátán lévő fém palack vonzhatja a villámot. Különösen igaz ez, ha sekélyvízben gázol a lapos part felé a merülő. Közismert a mondás: „Csalánba nem csap a menykő!” Ennek a népi bölcseletnek – amit ma már az eredeti tartalmától eltérően használunk – azon a megfigyelésen alapult, hogy a csalán nem nő magasra, a talaj közelében helyezkedik el, s az alacsonyan lévő tárgyakba, élőlényekbe szinte soha nem csap a villám.

Amennyiben a búvárokat csónakban éri a zivatar, akkor a legjobb, amit tehetnek, ha a csónak aljára leülnek. Hajóban – melynek van kabinja – célszerű a zárttérben tartózkodni, de óvakodni kell a fém felületekbe, elektromos eszközökbe történő kapaszkodástól, vagy ilyen eszközök (pl. rádió, mely kiemelkedő antennához csatlakozik) kézbentartásától.

A búvárkodás és a zivatar, villámlás problémájával foglalkozó kevéske irodalom (legalábbis én igyekezetem ellenére nagyon kevés ilyen tárgyú szakanyagot találtam) egységesen azt állítja, hogy villámlás esetén a búvár a legnagyobb biztonságban a víz alatt van. (Nyilvánvalóan nem közvetlenül a felszín alatt.) A magam részéről hozzáteszem – amit már korábban is írtam – hogy lehetőség szerint kerüljük el a zivataros-villámveszélyes időben a merülést. A felelős merüléstervezés-szervezés esetén a meteorológiai előrejelzések figyelembevételével, a környezetben megfigyelhető jelek változása, (felhők, távoli villámlás, szél erősség-, hőmérséklet változás stb.), a barométer jelzései alapján következtethetünk a villámlással is járó nyári vihar kialakulásának lehetőségére. Ugyancsak fontos információval szolgálhatnak a tapasztalt helyi halászok-hajósok az elkövetkezendő nap várható időjárásával kapcsolatban…

Amennyiben baleset, villámcsapás következne be, a sérült személyről fontos tudni, hogy – a tévhitekkel ellentétben – nem ráz, tehát nyugodtan hozzá lehet érni. Az ilyen személyt haladéktalanul meg kell vizsgálni, s meg kell állapítani, hogy van-e légzése. Amennyiben nincs, azonnal meg kell kezdeni a lélegeztetést. Fontos tudni, hogy a légzés hiánya nem azt jelenti, hogy a villám megölte a sérültet. Nem ritka hogy a balesetet szenvedetten úgy fut át a villám, hogy nem hald keresztül a szíven, így könnyen lehet, hogy újraéleszthető. A sikeresen újraélesztett személy esetében is előfordulhat, hogy a villámcsapás súlyos, vagy tartós egészségkárosodást okozott. A villám okozta sérülés elektromos ütése általában megzavarja a szív ritmusát, de le is állhat ez az életfontosságú szerv. Előfordulhat az is, hogy megbénul a légzőközpont. Mind két esetben csak akkor van lehetőség a sérült visszahozatalára, ha gyors és hatékony elsősegélyben részesül: a légzést és keringést újra tudjuk indítani. Természetesen az azonnali beavatkozás megkezdése mellett a mentők értesítésével orvosi segítséget is kell kérni. Az újraélesztett – magához tért – sérültet felügyelet alatt kell tartani, mivel előfordulhat, hogy újból elveszti az eszméletét, és/vagy leáll a légzése, megszűnik a keringése.

Végezetül megemlítem, hogy bár dicső búvár elődünk, Zotmund zivatarban merült („…S villám tüzénél Béla néz, / Túlparton minden habba vész: / A zászlók hullanak,
Özön fut rajtok el vadon, / És száz hajón, és száz hadon / Hullámok omlanak.” /Vörösmarty Mihály: A Búvár Kund – részlet), de mi azért ne kövessük példáját!
S úgy gondolom, hogy az sem megoldás, ha zivatarveszélyes időben, merülés előtt kövirózsákat teszünk a partra, az sem fog megóvni a villámlástól, függetlenül attól, hogy a kövirózsa – a régi rómaiak szerint – Jupiter ajándéka a villámlás, mennydörgés, tűz és boszorkányság ellen. Sőt, a germán mitológia szerint a kövirózsa a menydörgés istenének, Thornak is a növénye…

Megjegyzés: írásomat nem a teljesség igényével írtam, célja elsősorban figyelemfelhívás és gondolatébresztés volt…