Hajó a határon


2006-ban Czakó Lászlóval és csapatával víz alatti felderítést végeztünk Barcsnál egy kotrást megelőzően. A helyi vízügyi kirendeltség munkatársai a munka végén mutattak egy hajóroncsot, amely a régéi Dráva-híd pillérjénél található. Akkoriban csak arra volt lehetőség, hogy gyorsan bemérjük a helyszínt és néhány fényképet készítsünk róla. A Norvég Alap által finanszírozott Argonauta Program keretében (OTKA NNF 78931) lehetőség nyílott arra, hogy visszatérjünk a roncsra.

A barcsi vízügyi kirendeltség ismét segítségünkre volt. Kalocsai János jóvoltából időben értesültünk a kutatásra legkedvezőbb alacsony vízállásról, munkatársai pedig segítettek a zátonyra való kijutásban. A hajó az egykori hídpillér jobb part felől második pillére előtt, egy zátony tetején és oldalán fekszik, méréseink szerint néhány centiméterre a horvát-magyar határtól, a magyar oldalon. A víz fagyos volt, de hála a -100 cm-es szintnek a roncs nagy része sekély, áttetsző vízben volt (nyáron szonárral kutattuk a helyszínt, akkor semmit sem lehetett szabad szemmel látni az örvénylő, barna folyóban). A hajó egyik vége a pillér romjai előtt található, valószínűleg részben roncsolódott. A test nagyobbik része azonban gyönyörűen kirajzolódott a víz alatt. A folyásirány felé eső vége hegyes, a hajótest öblösödő. Megfigyelésünk szerint az ép részen a hajótest felső pereméig megőrződött, a belsejét finom homok tölti ki, csaknem színültig. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag teljesen megőrződött a roncs!

A fennmaradt testet 26 méter hosszan lehet követni, legnagyobb szélességét 4,8 méteresnek mértük. A 80 cm közönként elhelyezett bordákhoz kívül és belül is puhafa palánkot szögeltek kovácsoltvas szögekkel. Iszkábát nem találtunk, de a hajó pereménél nem volt szükség gondos tömítésre. Feltételezhető, hogy a vízvonal alatt ennél a hajónál is tölgy deszkákat alkalmaztak. A test két végénél, illetve a közepén néhány keresztgerenda köti össze az oldalfalat. A középső keresztgerendánál kilátszanak a raktér rekeszeit elválasztó deszkák felső szélei is. Látogatásunkkor fényképeket és filmfelvételt is készítettünk. Ezeken is jól látszanak a roncs fő jellemzői.

Minden hajóroncs esetében fontos kérdés a lelet története. Ebben az esetben két fontos támpontunk is van, amelyek segítségével pontosan el tudjuk helyezni a leletet. A bordákból vett fa minták évgyűrű elemzése azt mutatta ki, hogy a legkorábbi lehetséges kivágási időpontjuk 1836. Mivel a 12×12 cm-es bordák a fa közepéből vannak kivágva, valószínűsíthető, hogy néhány évtizednyi évgyűrűt lefaragtak a fából, amikor megformázták a bordákat. Ez alapján a hajó építését a 19. század középső évtizedeire (ca. 1840-1860) helyezhetjük. Elsüllyedési idejét ebből az adatból nem lehet megállapítani, ahhoz keltezhető leletekre lenne szükség a rakományból, vagy legalább újabb minták a test későbbi javításaiból.

Van azonban egy másik lehetőség is: Rózsás Márton, a barcsi Dráva Múzeum munkatársa feldolgozta a helyi Barcs és Vidéke c. lap archív számait, és helytörténeti szempontból kigyűjtötte a fontosabb adatokat. Tőle kaptam azt az adatot, hogy 1902. április 25-én Weisz József hajója 170 méter zabbal és 80 méter búzával nekiment a Dráva-híd pillérének és elsüllyedt. A zab egy részét megmentették, a rakomány többi része elveszett. Néhány hajós közvetlen életveszélybe került, de szerencsére sikerült kimenteni őket. (A 250 méter rakomány nyilván köbméterben értendő.) Ez a hatalmas mennyiség egy nagyjából akkora szállítóhajót igényel, mint amit mi is dokumentáltunk (a kritikus pont az oldalfal magassága, illetve a merülés). Mivel a mi roncsunk is a hídpillérnél található, a pillér felőli vége roncsolt, ráadásul a keltezése is lehetővé teszi az azonosítást, elég nagy biztonsággal kijelenthető, hogy Weisz József hajója az, ami ma is a zátonyon vesztegel. A kortárs tiszai és dunai hajókról maradtak fenn fotók és leírások, így a barcsi hajó - részletesebb tanulmányozás után - fontos összehasonlító anyag lehetne, amely segítene az egyes területek hajóépítészetének jellegzetességeit elkülöníteni. Reményeink szerint a roncsot az UNESCO Víz alatti örökség konvenciójának szellemében horvát-magyar együttműködésben kutathatjuk a nem oly távoli jövőben.


BÚVÁRINFÓ, 2011. MÁRCIUS


Dr. TÓTH J. ATTILA