Az UNESCO gondozásában nemrég jelent meg az Óceánia víz alatti kulturális örökségét bemutató könyv (U. Guérin - B. Egger - V. Penalva: Underwater cultural heritage in Oceania, Paris 2010). A kötet lapjait olvasva és a lenyűgöző fotókat nézve számos „ismerőssel” találkozunk. A korai hajózási emlékek között jól ismert az 1629-ben, az akkor még feltérképezetlen ausztrál partokon hajótörést szenvedett Batávia, a Holland Kelet-indiai Társaság hajója. A legendás Bounty, vagy a lázadók elfogására kiküldött, visszatérése során 1791-ben elsüllyedt Pandora a korai koloniális korszakot képviselik.

Kulturális értékük mellett turisztikai és ökológiai szempontból is fontosak a második világháború japán és szövetséges hajói, repülőgépei. Szinte nincs olyan területe a térségnek, ahol a háború ne hagyott volna valamilyen nyomot. Guam, a Mariana-szigetek, a Salamon-szigetek, vagy a Chuuk lagúna a maradványok nagy száma és változatossága miatt külön említést érdemel. Kevéssé ismert, hogy a Manila-Acapulco útvonalat járó spanyol hajók közül több is elsüllyedt a Mariana-szigeteknél. Több 17. századi galeont kincskereső társaságok termeltek ki, de még további hajók várnak immár a valódi régészekre.

Annak ellenére, hogy a térség több szakaszban, évezredek alatti benépesülése a tengeren keresztül zajlott, a bennszülött hajózás emlékei hiányoznak a régészeti térképekről. Nem valószínű, hogy ennek oka a navigációs technika tökéletessége volt, hiszen a hajótörés a legjobban megépített hajóval, illetve a legügyesebb tengerésszel is megtörténhet. Talán az is közrejátszhatott, hogy a koloniális hajók nagy méretük, illetve a rakomány fémtartalma (ágyúk) miatt könnyebben felfedezhetőek, valamint rakományuk vonzóbb a kincskeresők számára. Ezért is volt kellemes meglepetés a mikronéziai Carolina-szigetek bennszülött építészeti emlékeivel találkozni. Yap szigetének partjainál halászati célú kőépítmények, csapdák találhatóak. Ezeknél is izgalmasabbak a sziget part menti vizeiben elsüllyedt kőpénz koncentrációk. A Palau szigetén bányászott kerek kőpénzeket ugyanis Yapra importálták és csoportokban helyezték el (ezeket bankoknak is hívja a szakzsargon). A tengerszint változása miatt a lelőhelyek egy része ma víz alatt van. A 4 métert is elérő fánk, vagy malomkő alakú kőtárgyak, illetve a kőpénz használatának története világörökségi jelölést is kapott.

Nad Madol, amelyet a Csendes-óceán Velencéjének is neveznek szintén a Carolina-szigetek egyikén, Pohnpein található. A megalitikus hatású építmények nagyrészt szögletes mesterséges szigeteken találhatóak (csaknem 100 ilyet fedeztek fel). A város valószínűleg a 12-13. századtól épült fel (de vannak nyomok 500 tájáról is), és az 1500 körülig uralkodó Saudeleur-dinasztiához kötődik, amelynek fővárosa volt. A legkorábbi leletek Kr.e. 200 körülre keltezhetőek! A 18 négyzetkilométeres rommező fő funkciója az lehetett, hogy az uralkodó dinasztia maga köré telepítse a kis birodalom helyi főnökeit, ezzel megakadályozza függetlenedésüket. Egyes szigeteken a főnökök palotái, másokon a papok lakhelyei voltak. Több szigetet temetkezési célra használtak. Az építményeknek különleges jelleget adnak az építőanyagként használt hasáb alakú, kötőanyag nélkül rakott kövek. Az építményeknek ez a technika „farakás” jelleget kölcsönöz. Állítólag vannak még felfedezésre váró víz alatti folyosók is. Egyedisége miatt természetesen összefüggésbe hozták már az Elveszett Kontinenssel (pl. Mu, vagy Lemuria - ízlés szerint), illetve az Elveszett Fajjal is. A fikciónál gyakran a valóság sokkal izgalmasabb tud lenni, amire kitűnő példa ez a további kutatások előtt álló együttes…