Búvárinfó

Töröcsik András búvároktatótól, a Tiburon Búváriskola vezetőjétől kaptuk az alábbi levelet:

„A mai nap (még július 4-én) egy tragikus baleset történt a csepeli bázisunkon. Nem búvár baleset volt, de tanulságként szerintem érdemes elgondolkozni felette.

A történet a következő:
A szokásos hétvégi merülésünkön vettünk részt a csepeli bányatónál, a szokott helyünkön. Terveink szerint - szokás szerint - a környezet rendezése után a víz alatti oktatópályánkat akartuk bővíteni. A parton már láttuk, nem lesz könnyű a napunk, az általunk kirakott két darab 200 literes szemetes hordóinkat felborították, sőt az egyiket a vízbe dobták. (Miért?)

Az eligazításkor megbeszéltük a feladatokat, kialakítottuk a merülőcsoportokat, illetve a merülőpárokat. Az egyik veterán búvár barátommal csak »megfigyelőként« voltunk jelen: mi egy víz alatti vontató kipróbálását terveztük azon a napon.

Az a tapasztalatunk, hogy a víz alatti platformunk feletti bójánk »vonzza« a fürdőzőket, (az, hogy miért némileg rejtély számomra). Most is a merülés közben egy idő után fel jöttem, hogy körülnézzek, nincs-e társaimnak szüksége segítségre. Ekkor láttam, hogy a parton lévő idegenek (fürdőzők) integetnek, kiabálnak, hogy valaki elmerült a bója mellett.
Nem mérlegeltem, azonnal lemerültem, mert nem akartam időt veszteni, bár nem igen reménykedtem, hogy meg találom az illetőt. (Lehet, hogy valaki úgy gondolja, hogy ez hiba volt, s meg kellett volna várnom társaimat a mentés megkezdésével, de ez sok perc időveszteséget jelentett volna, s az elmerült ember túlélésének lehetőségét nagymértékben rontotta volna.)

Szerencsére a látás kicsit jobb volt az átlagosnál. A platformunk két kivezető kötéllel van felszerelve, úgy döntöttem, hogy a bal oldalin indulok, Szerencsém volt: úgy őt méterre a trepnitől megtaláltam az elmerült férfit. Amikor megpillantottam, megemelkedett az adrenalin szintem. (Érthető, hiszen ez egészen más, mint amikor az ember ideális körülmények között gyakorolja a mentést. Élesben senkinek sem kívánom.)

Felhoztam a maga tehetetlen embert a felszínre - társaim még mit sem tudva a víz alatt végezték dolgukat - láttam, hogy egyedül vagyok, csak magamra számíthatok. A felszínen a tanultak és sokat gyakoroltak szerint meg kezdem az újra élesztést, ami ezúttal élesben ment… A partra juttatásban veterán búvártársam segített, annyira, amennyire az adott helyzetben tudott.
A parton állóknak próbáltam utasításokat adni, hogy hívják a mentőket.

Az a hely, ahol merülni szoktunk eléggé eldugott helyen van, s járművel a megközelítése sem egyszerű. Pont ezért én még korábban felírtam a hely GPS adatait. A pontos adatok alapján is a mentők 15-20 perc alatt értek helikopterrel a helyszínre. Megérkezésükig folyamatos CPR-t alkalmaztam. (Volt mállunk AMBU maszk, ami megkönnyítette az újraélesztési kísérletet.)

A fürdőzők elmondása szerint úgy 10-15 perce történhetett a baleset. A víz hőfoka 22 fokos volt. Ismereteim szerint nem sok esély volt az újraélesztésre, de természetesen azt tettem, amit ilyenkor kell, a mentők megérkezéséig folytattam az újraélesztést. Az érzésem beigazolódtak, sajnos az illetőt nem tudtuk - a mentők sem tudták - visszahozni az életbe…

Végül is amiért megosztom búvártársaimmal ezt a tragikus történet az az, hogy ne vegyük fél várról a probléma bekövetkezésének lehetőségét, a mentési tervet, s különösen a mentési gyakorlatokat. Nem szeretnék a különböző tanfolyamokon tanultakra itt kitérni, hiszen biztos minden tapasztaltabb búvár tisztában van ezzel. Csak az a fontos, hogy tudja is alkalmazni mindenki a tanultakat.

Az a fránya Murphy megmondta ami bekövetkezhet, az be is fog következni. Csak az a kérdés, hogy kivel és mikor.