A szenátor kétes ügyeinek víz alatti bizonyítékai?


Ezzel a címmel akár a bulvársajtó címoldalára is fel lehetne kerülni. Amiért mégis itt, az „Elsüllyedt múlt” rovatban találkozunk a „sztorival” az ügylet korából következik. Egy csaknem kétezer éves praktika bizonyítékait tárjuk a T. Olvasó elé.

Sokan nyaralnak a Tirrén-tenger partján. Érdekes kiegészítő program lehet a Salernótól délre húzódó Cilentói-félsziget festői sziklás partján található kis Santa Maira di Castellabate múzeumának meglátogatása. A Cilento partjai előtt, különösen a Punta Licosa térségében számos hajó süllyedt a tengerbe. Ezek leleteiből, illetve más víz alatti érdekességéből áll a kiállítás. A leletek között találunk számos ólomdúcot is. Ezek a fa horgonyok ólomból öntött keresztrúdjai voltak (ld. korábbi cikkünket a horgonyokról). Az ólomdúcok többsége 120-160cm-es hosszúságú, mindössze kettő darab van, amely meghaladja a 2 métert. Míg az utóbbiak a több ezer (akár 5-10 ezer) amforát is szállító hajókhoz tartoztak, a kisebb horgonyok az átlagos 1000-3000 amforás hajók horgonyai lehettek.

Némelyik horgonyon feliratok, jelek is láthatóak. Az egyiken egy név szerepel: CAQUILLIPROCULI (a biztonság kedvéért a dúc mindkét szárán). A leletet 1979-ben közlő Piero A. Gianfrotta professzor könnyedén azonosította a feliratban szereplő személyt: Caius Aquillius Proculus. Nem volt nehéz dolga, ugyanis ez a név szerepel a római konzulok listáján. Kr.u. 90-ben viselte a hivatalát, majd Kr.u. 103-104-ben a gazdag Ázsia provincia (Törökország nyugati partvidéke) prokonzula (helytartója) lett. Mindez azt jelenti, hogy gazdag, befolyásos ember, az ún. szenátori rend tagja volt. Családneve felbukkan Észak-Afrikában, ahol sok római előkelőségnek volt hatalmas kiterjedésű, bőséges jövedelmet biztosító nagybirtoka. Emellett találkozunk atyafiságával Puteoli-ban (ma Pozzuoli) is, amely a Római Birodalom elsőszámú kikötője volt az adott korszakban. Puteoli bonyolította le Róma tengerentúli élelmiszer szállítmányait, tehát semmi meglepő nincs abban, ha egy észak-afrikai nagybirtok ide exportálja termékeit.

Hogy teljes szépségében lássuk az ügyletet, kicsit vissza kell mennünk az időben. A hadiszállítások körüli botrányok arra vezették a római törvényhozást, hogy rendezzék a tengeri kereskedelem viszonyait. Ennek során megalkották a lex Claudiát (Kr. e. 219-218-ban), amely megtiltotta a szenátori rend tagjainak a 300 amforánál nagyobb hajó tartását, tehát lényegében kizárta a politikai elitet a tengerentúli kereskedelem és a hadiszállítás profitjából! Az erősen antikorrupciós jellegű törvény akár napjaink viszonyaira is adhat ötleteket. A C. Aquillius Proculus horgony rávilágít arra, hogyan is működött a „rendszer” a későbbiekben. Elvileg ellentmondás mutatkozik a kereskedelmi méretű hajóhoz tartozó horgony, a Puteoliban székelő családtag és a kereskedelemtől eltiltott szenátori rend képe között. Ezt az ellentmondást a római politikusok elegánsan átlépték.

A megoldás szintén a római jogrendben gyökerezik. A szenátor rabszolgája, felszabadított rabszolgája is része volt a tágabb értelemben vett „családnak” (vélhetően az olasz maffia-felfogás is ebben a rendszerben gyökerezik). A felszabadított rabszolga hűséggel tartozott egykori gazdájának, akinek a nevét is megkapta! A felszabadított rabszolga és természetesen a rabszolga nem tartozott a szenátori rendbe, így azt csinált a kereskedelem világában, amit akart (illetve amire volt tőkéje). Kapcsolataik és pénzügyi forrásaik bőségesen voltak ezeknek a félig független üzletembereknek, a hűség így nem is volt olyan nyomasztó teher. Nagyon is valószínű, hogy a Kr. u. 90. év konzulja, a fedhetetlen szenátor is ilyen strómanokon keresztül kapcsolódott be az igencsak jövedelmező tengeri kereskedelembe. Ha valakinek ezek után az a benyomása támad, hogy nincs új a nap alatt, akkor most nem cáfolnám meg.


BÚVÁRINFÓ, 2010. JÚLIUS


Dr. TÓTH J. ATTILA