Bronzkori hajók Bodrumnál,
amelyek megváltoztatták a víz alatti régészetet


Bodrum az ókori Halikarnasszosz helyén áll Törökország égei partvidékén. Itt található az Institute of Nautical Archaeology egyik bázisa, illetve a „Víz alatti régészeti múzeum”. Mindez azt sugallja, hogy nem mindennapi felfedezések helyszíne volt a környező tengerfenék.

Peter Trockmorton, amerikai újságíró a török szivacshalászok munkájának dokumentálása során tudomást szerzett egy bronzkori hajóroncsról a Gelidonya-fok mellől. Megkereste az akkor még doktorandusz George F. Basst, és ezzel elindult egy gyümölcsöző együttműködés, mely során létrejött az Institute of Nautical Archaeology, és a víz alatti régészet módszerei tökéletesedtek, maga a szakterület közismertté vált.

A Földközi-tenger keleti medencéjében a későbronzkor nagyságrendileg a Kr. e. 1600 és 1100 közötti időszakot öleli fel. Ez az Egyiptomi Új-birodalom, a Hettita Birodalom, a Mükénéi civilizáció időszaka. Ebben a korban élénk tengeri kapcsolatrendszer kötötte össze a civilizációs központokat. Távoli területekről származó árucikkeket tártak fel ásatásokon (például mükénéi kerámiát Dél-Itáliában és Szicíliában, egyiptomi szkarabeuszokat Krétán). 1960-ban már nagyjából tisztában voltak az egyes kultúrák jellegével, belső kronológiájukkal, de nagyon sok részlet várt még tisztázásra. A tengeri kereskedelemről például behatárolt ismeretekkel rendelkeztek.

A gelidonyai roncs 26-28 m mélyen helyezkedett el, sziklás fenéken. A homok hiánya miatt csak a rakomány élte túl az elsüllyedést követő 3000 évet, a roncsból lényegében semmi sem maradt. Az üledék hiánya segítette a lelőhely beazonosítását. A fő leletek ugyanis a későbronzkorra jellemző réz öntecsek voltak, és üledékborítás nélkül, egymáshoz tapadva hevertek az aljzaton. Ezeket az öntecseket a szaknyelv ingotoknak hívja. Formájuk jellegzetes, ugyanis nyúzott ökörbőrre emlékeztetnek. A lapos, nagyjából téglalap alakú fémtest négy sarka fogantyúként meg van nyújtva. Középső élük kissé konkáv. A kialakítás oka az, hogy a rakodás során könnyen meg lehessen őket markolni és vállon szállíthatóak legyenek. Átlagos súlyuk 25 kg, így éppen hordozhatóak. Egy új-birodalmi egyiptomi freskón is látható, amint egy adót hozó szír a vállára vetve hozza a fáraónak a rezet (ld. kép). Az ásatás során a 34 ingot mellett számos kulcsfontosságú apró lelet is előkerült. Néhány kosár maradványát is megtalálták, amelyekben beolvasztásra szánt sérült bronztárgyak voltak - ezek ciprusi eredetűek. Mivel fémmegmunkálási eszközök is előkerültek, valamint a bronz ötvözéséhez szükséges ón maradványai is, azt feltételezték, hogy a rakomány egy utazó bronzkovácshoz tartozott. A tárgyak egy részéről (pl. mécses, borotva, súlyok) azt feltételezik - valószínűleg jogosan -, hogy a legénységhez tartoztak. Vizsgálatuk során kiderült, hogy a levantei partvidékről (ma Izrael, Libanon és Szíria tengerpartja), esetleg a terület kulturális befolyása alatt álló Ciprusról származnak. A tudományos világ akkoriban a mükénéi tengeri hatalom teóriáját preferálta, hiszen széles körben előkerültek a mükénéi civilizáció jellegzetes díszített edényei, és Homérosz eposzai is az ősi görög hajózás teljesítményét magasztalta. Később éppen a törökországi hajóleletek hatására átalakult ez a kép. A leletek alapján sikerült 1200 körülre keltezni a roncsot, amely a bronzkor végi bizonytalan időszak kezdete. Ebben a korszakban jelennek meg az úgynevezett Tengeri Népek, akik végigdúlták a Földközi-tenger medencéjét és sorra megdöntötték a bronzkori államokat. A hatalmas Egyiptom ugyan egy véres tengeri csatában legyőzte a támadókat, de a birodalom hatalma árnyéka lett régi önmagának.

Egészen ritka helyzet, hogy egymástól néhány kilométerre kerüljön elő két kulcsfontosságú hajó, ám ez következett be 1982-ben. A Gelidonya-tól egy öbölnyire található Ulu Burunnál egy másik későbronzkori hajót találtak. A feltárás 1984 és 1994 között zajlott, az előző hajóénál sokkal jobb technikai feltételek mellett. A roncs rakományát példaszerű precízséggel tárták fel és dokumentálták. Szerencsés módon a rakomány csak kevéssé sodródott szét, így a berakodás rendjét is meg lehet figyelni. A rakomány tekintélyes részét itt is az ismert ökörbőr ingotok tették ki, amelyeket szépen sorban egymásra rakodtak (mintegy 10 tonnányi áru, amely a nyersanyag vizsgálata alapján ciprusi bányákból került ki). Mellettük néhány ón ingot és kék üveg tömb is előkerült a központi részen. Külön egységet képeznek a kánaánita amforák. Az amforák tartalma nyomokban megmaradt. Nagyjából a felükben megkövesedett gyantát találtak. Ennek vizsgálata kimutatta, hogy füstölőanyagként használt pisztáciagyantáról van szó. A gyantába bezáródott pollenek és apró állatok elemzése alapján a gyanta származási helyét a Holt-Tengertől ÉNy-ra elterülő izraeli területre lehetett szűkíteni. A kisebb leletek puszta felsorolása is kitöltené a rendelkezésünkre álló rovatot. Az egzotikumok közül érdemes kiemelnünk az ébenfa rönköket, elefántagyarakat, aranytárgyakat. Ehnaton fáraó feleségének Nefertitinek arany szkarabeuszát is megtalálták. Ez a hajó keltezése szempontjából kulcsfontosságú lelet, hiszen így a rakomány nem süllyedhetett el a királyné érkezése előtt. A fegyverek, használati tárgyak is egyértelműen a Kr. e. 14. század végére utalnak. A hajó tehát egy évszázaddal korábbi a gelidonyai roncsnál és a bronzkori mediterrán civilizációk aranykorából származik. Ebből az időszakból bőséges írásos forrás maradt ránk. Közülük is kiemelkednek azok a levelek, amelyek az egyiptomi Amarnából, a később eretneknek nyilvánított Ehnaton fáraó fővárosából kerültek elő. Ezek a levelek a fáraók szerteágazó külkapcsolataira is fényt derítettek. A levelekben az uralkodók közötti ajándék-kereskedelem is megtalálható. Van levél ciprusi rézről, keleti füstölőanyagokról, cserébe aranytárgyak, elefántcsont, stb. ment. Nem piaci kereskedelemről írnak, hanem adónak, vagy ajándéknak nevezik (egy fáraó csak ajándékot kaphat, vagy adót, de természetesen ő is tesz nagyvonalú gesztust - ez kicsit hasonlít az egykori KGST nem piaci alapú rendszeréhez). Gyakorlatilag minden megvan az Ulu Burun-i roncson, amely egy korabeli fejedelmi ajándékban benne lehetett. A személyes tárgyak itt is levantei hajósokra utalnak.

Szerencsés módon néhány négyzetméter faanyag is megmaradt a hajótestből. Mivel kevés bronzkori hajólelet ismert, ez felbecsülhetetlen érték. A mintegy ezer évvel korábbi Kheopsz fáraó számára eltemetett hajó deszkáit kötelekkel rögzítették egymáshoz - ezt varrott hajónak nevezzük, míg a klasszikus ókorban a csapolásos technikát alkalmazták a palánk rögzítésére. Az Ulu Burun-i hajón is ezt a modernebb eljárást alkalmazták.

A leletek Bodrumban megtekinthetőek. Aki többet szeretne megtudni a roncsokról, az olvashatja a G. Bass által szerkesztett „Beneath the seven seas” című mesteri tudományos-ismeretterjesztő könyvet, mely egyúttal a cikk képeinek forrása is.


BÚVÁRINFÓ, 2010. JÚNIUS


Dr. TÓTH J. ATTILA