Küszöbön a nyár, indul a búvárszezon, hiszen májusban már a tavasz utolsó harmadában járunk. A csillagászok szerint a nyár a nyári napfordulótól az őszi napéjegyenlőségig tart, tehát az északi féltekén június 21. - szeptember 23. A meteorológusok némileg másként számolnak, szerintük a nyár június 1-jétől augusztus 31-ig tart. A természet is jelzi az évszakváltást, a fák ágai lombkoronába burkolództak, a madarak vidám csicsergése jelzi, hogy túl vannak a fészekrakás nehéz, de szép és fontos feladatán. S a nap ereje is erősebb, s melegednek a hazai tavaink és a közeli tengerek.

Eljött az idő, hogy az előttünk álló búvárszezonra tervet készítsünk. Lesznek, akik „csak” merülésekről gondolkodnak, lesznek viszont, akik búvárismereteiket kívánják elmélyíteni, s ezért tervezik új minősítések megszerzését is. (Tiszta szívünkből kívánjuk, hogy sikeres legyen a búváriskola, a búvároktató választásuk.) Jelentős lépés egy búvár életében, ha egy magasabb lépcsőre fellép egy új minősítés megszerzésével. A tudással megalapozott, a teljesítmény alapján megszerzett búvárkártya új kapukat nyit meg a víz alatti világ felfedezésében. S ha meggondoltan, de minél többször lép be a búvár e kapukon, akkor gyakorlata növekszik, tapasztalata szélesedik.

Biztos sokan tervezik a mentőbúvári tanfolyam elvégzését. Ez a minősítés a merülés, a merülőcsoport biztonságát növelő ismereteket adó búvártanfolyam egy nagyon fontos állomás a búvár életében, s büszkeséggel tölthet el, ha fellép erre a lépcsőre. (Fontos persze, hogy a mentőbúvári minősítés megszerzése felett érzett öröm és a büszkeség ne változtasson a búvár viselkedésén, ne legyen öntelt, túlzottan magabiztos, vagy kérkedő.)

Merüljünk el egy kicsit a mentőbúvár tanfolyam részleteibe! Először is érdemes a különféle oktatási rendszerek mentőbúvár ismereteit a tankönyvek, tematikák, jegyzetek alapján - már amennyire lehet - összevetni. Nagyvonalú értékelés alapján nyugodtan mondhatjuk azt, hogy lényegében ugyanazokat az eljárásokat, módszereket találjuk minden búvároktatási rendszernél. A különbség elsősorban a könyvek terjedelmében, szerkezetükben és esetleg a magyarázatok részletezettségében van. (Tekintsünk el az eltérő elnevezésektől és képanyagtól.) Érthető is ez, hiszen a merülés előtt, alatt és után minden búvár - oktatási rendszertől függetlenül - ugyanazokkal a problémákkal kerülhet szembe. (Az, hogy egyes problémáknak soha nem szabadna bekövetkezniük, ha mindenki betartaná az általános búvárszabályokat, az egy másik kérdés. S persze az is, hogy mit tesz a merülőcsoport az ilyen problémák megelőzése érdekében.) Leszögezhetjük, a problémák - talán jobb, ha a mentési helyzet kifejezést használjuk - megoldása „rendszer független”, lévén mindegy, hogy milyen szervezethez tartozik a búvár, ha bajban van, segíteni kell rajta, menteni kell.

A mentőbúvár tanfolyamok a különféle oktatási rendszerek szervezési kérdéseivel (pl. hogy táv oktat, vagy kötelezően előadásokat tart, a gyakorlati képzéskor használ uszodát, vagy sem, hány óra előadást hallgatnak, merülést hajtanak végre, stb.) és a részvétel feltételeivel (minősítés, kor, gyakorlat, elsősegélynyújtó-újraélesztő tanfolyami végzettség, stb.) itt és most nem kívánok foglalkozni. (Azért erősen vissza kell fognom az ujjaim a billentyűzeten, nehogy mégis kifejtsem véleményem a 20 merüléssel mentőbúvár tanfolyamot kezdeni, a 12 éves korhatár, vagy az „5 nyíltvízi merülésen 12 mentési készség gyakorlása” témákkal kapcsolatban. Erős vagyok. Megállom, s nem fejtegetek.)

Szűkítsük le ezt a hatalmas témát és foglalkozzunk csak a mentőbúvár gyakorlati ismeretek elsajátításával. Úgy gondolom, hogy egy lelkiismeretes búvároktató irányításával, egy mentőbúvárnak egyébként alkalmas, rátermett búvárhallgató, amennyiben betartják a búvár oktatási rendszerük tematikáját, biztos, hogy megismeri az alapvető mentési eljárásokat.

Sőt, azok egy részét ki is próbálhatja, gyakorolhatja a hallgató a gyakorlatban. Ez azonban biztosan nem azt jelenti, hogy a mintegy két tucatnyi mentési helyzet megoldását olyan szinten begyakorolja, mint mondjuk az alapfokú búvártanfolyamon a légzőautomata megkeresését. (Ne feledjük, hogy vannak olyan mentési helyzetek is, melyek gyakorlására egyszer sem biztos, hogy adottak a körülmények. Pl. sziklás partra magatehetetlen búvár kijuttatása, hullámzásban végrehajtott mentés, „igazi” kimerült búvár mentése, stb.) Nincs is ezzel semmi baj. A baj forrása máshol keresendő.

Egy búvár, aki rendszeresen merül, minél távolabb kerül a búvártanfolyam időpontjától annál jártasabb, tapasztaltabb lesz. Így van ez minden minősítési szint, vagy szakbúvár (specialitás) ismeret megszerzése esetén. Kivétel a mentőbúvári tanfolyam. Azért, mert a mentési ismeretek döntő többsége passzív tudást képez, hiszen a búvár merülései során azt nem alkalmazza. (Szigorú kivételektől eltekintve.) A megismert mentési eljárásokra - megkockáztatom felszínesen megismert eljárásokra - az idő rátelepíti a feledés homályát. Nem azt állítom, hogy egy gyakorlott búvár, ha leül és végiggondolja, képzeletben elpróbálgatja, nem tudja „összehozni” az egyes mentési helyzetek részletmozzanatait. Csakhogy egy valódi mentés esetén, éles helyzetben, időkényszerben, amikor azonnali beavatkozásra van szükség, s nyilvánvaló, hogy a mentésre készülőt is blokkolja a helyzet, rajta is erősebben érezteti hatását a stressz, akkor kérdés, hogy az emlékek felejtéssel takart bugyrából előjön-e minden részlet, minden fogás apró részlete. Amennyiben kételkedik állításomban a T. Olvasó, tegyen egy próbát! Számoljon ötig, s azután folyamatosan mondja el magának, hogy melyik ujja hol van, mit fog, a tenyere merre áll, ha légzőcsőből akarna egy eszméletlen búvárt lélegeztetni. Sikerült? Gratulálok! Vagy mégsem, nem baj, keresse meg a légzőcsövét, s próbálja meg azzal újra. Így egyszerűbb volt? Igen? Biztos. S vajon mennyi idő telt el a légzőcső forgatásával, az ujjak közti elhelyezésével? Legyen őszinte magához! Tovább tartott, mint fél perc? Vagy talán egy percig is bíbelődött? Talán… Tetszett a próba? Folytathatja! Vegye elő a mentőbúvár tankönyvét! Üsse fel bárhol! Nézze meg az adott mentési helyzetet. Vegyen egy üres lapot, s egy plajbászt (jó a golyóstoll is). Írja fel sorba, a lehető legrészletesebben az adott mentés lépéseit, majd hasonlítsa össze a könyvben leírtakkal. Az eredmény? Gratulálhatok? (No, nem én, hanem az, akinek képzeletben megmentette az életét!) Amennyiben nem sikerült, az is jó eredmény, mivel felismerte, hogy tudását fel kell frissítenie!

Nos, valójában erről akartam írni, erre szeretném ráirányítani a figyelmet. A búvártudás felfrissítéséről gyakorta beszélnek a búvároktatási rendszerek, számos helyen ilyen tanfolyamokat is ajánlanak. Egy merülés sorozat előtt, ellenőrző merülést tart - rendezettebb helyeken - a merülésvezető, részben, hogy felmérje a búvárok tudását, megbízhatóságát, de azért is, hogy azok átgondolják az esetenként szükséges teendőket. Az ilyenkor elvégzendő gyakorlatok általában a legegyszerűbb búvárfogások, önmentési módszerek. Érdekes és elgondolkodtató, hogy egyetlen búvároktatási rendszer sem javasolja a mentőbúvárainak, hogy időről-időre (mondjuk évente, kétévente) mind elméletben, mind pedig gyakorlatban frissítse fel a mentési ismereteit. Nem furcsa ez? Már csak azért is, mert a szárazföldi elsősegélynyújtó tanfolyamokat, vagy az ún. oxigénadó tanfolyamokat rendszeresen meg kell újítani. S úgy gondolom, hogy ezeknél az ismereteknél lényegesen összetettebb a búvármentés, történjék az a víz alatt, vagy akár a felszínen.

T. Olvasó! Elgondolkodik azon, amit írtam? Szép, biztonságos és mentési helyzetek nélküli merüléseket kívánok: