2009. január végén egy Solt melletti kotrás alkalmával a markoló hajómaradványokba ütközött. A kb. 20 méter hosszú, aljával felfelé fekvő roncs felét a gép kiszedte, a másik részt visszatemette. A szomorú eseményt követő helyszíni szemlén az egykori hajó fele farakás formájában a munkaterület szélére kidobva várt minket. A kovácsoltvas hajószögek, iszkábák, csapolásnyomok alapján első látásra egyértelművé vált, hogy nem egy modern hajó került elő. Az egyik bordából vett minta alapján néhány nap múlva bizonyossá vált, hogy egy török-kori roncsot bolygattak meg.

A 17. sz. eleji lelet megmentése vált a hazai víz alatti régészet legfontosabb feladatává. Intézményi háttér és anyagi forrás nélkül csak civil partnereinkhez fordultunk, és nem is csalódtunk bennük. Februárban mentőakciót szerveztünk és a Búvárrégészeti Szakosztály kis csapatának munkájával, a bölcskei polgármester, és egy helyi cég segítségével biztonságos (bekerített, őrzött) telephelyre szállítottuk a kikotort maradványokat. A szállításhoz a teherautót a kotrási vállalkozó adta (fontos megjegyezni, hogy ő mindenben eleget tett a hatóságok előírásainak, a roncsolás oka a megelőző kutatások hiányának tudható be, ami az örökségvédelem intézményrendszerének hibája). Azért kellett elszállítania a deszkákat, mert az őrzés nélkül maradt területen nem éreztük biztonságban a leleteket.

Bölcskén / Rakodás Solton…

A telephely azonban csak ideiglenes megálló lehetett, mivel a fa leletek érzékenyek a melegre és a napfényre, így konzerválás nélkül menthetetlenül elpusztultak volna. Első dolgunk volt tehát, hogy javaslatot tettünk a leletek, illetve a lelőhely sürgős kutatására, konzerválására. Az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak van is egy ún. vészhelyzeti kerete, amelyet elvileg éppen az ilyen lelőhelyek esetére találtak ki. Természetesen rögtön összeállítottunk egy projekt-tervezetet és be is nyújtottuk támogatásra. Írásos válasz nem érkezett, azt azonban sikerült kideríteni, hogy a szakmai zsűri támogatásra javasolta a tervezetet. Az idő azonban csak telt, és döntés, szerződés nem érkezett (a nem hivatalos hírek egyszerűen aggasztóak voltak). Ezért úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, mivel az idő felmelegedésével a palánkok folyamatosan száradtak. Csak a vészhelyzet maradt, a támogatási keret csupán fogalomként létezett.

2009. május 9.-én a Búvárrégészeti Szakosztály tagjai a Börzsöny Múzeum Baráti Körének tagjaival összefogva (őket a Mária királyné projektből ismerjük) végrehajtották a „nagy hajórakodást”. Néhány tagunk közadakozással „összedobta” az amúgy kedvezményes fuvar árát (a fuvaros csak benzinköltséget kért) és a lelteteket Dorogra szállítattuk, hogy a Palatínus-tóba helyezzük el őket. Azért esett választásunk a tóra, mivel konzerválás nélkül csak vizes környezetben remélhetjük a deszkák stabil tárolását. A Palatínus-tó ezen kívül körülkerített, a búvárbázis figyelemmel tudja kísérni az eseményeket, ráadásul az itt merülő sok-sok búvár meg is nézheti a leleteket.

Palatínus-tónál…

Miután lerakodtunk a teherautóról, megtisztítottuk a deszkák, gerendák felszínét, majd azonosítószámokkal láttuk el őket. A tisztítás után sok részlet tűnt elő: újabb szegek, javítások, faszögek, csapolási részletek. A leleteket egyenként fotóztuk, majd „vízrebocsátottuk”. Mivel az elmúlt hónapokban nedvességet veszítettek, egyelőre még lebegőképesek, de hamarosan megszívják magukat, és elsüllyednek.

Míg a deszkák, a nagyközönség és a kutatók azokat a szebb napokat várják, amíg a maradványokat ismét kiemeljük, hogy konzerváljuk és összeállítsuk őket, a feldolgozási munka folytatódik. A fotók és leírások alapján értékeljük a leleteket, megpróbáljuk rekonstruálni az építési technikát, továbbá virtuálisan egymáshoz illeszteni az egyes deszkákat, bordákat. Már az első tanulmányozás során sok érdekes, eddig ismeretlen megoldást sikerült találnunk. Egyes szegeknél például azt találtuk, hogy a fej alatt kötelet csavartak körbe, hogy jobban tömítsenek. További tanulmányozást érdemelnek a javítások, amelyekkel a repedéseket, csomókat tömítették. Ezek a technikai részletek közelebb visznek minket a Kárpát-medencei hajóépítészet, így török-kori történelmünk egy kevésé ismert szegmensének jobb megismeréséhez.

Javított deszka, iszkábákkal tömítve / Újra vízben az egykori hajó maradványai

A lelet az egykori török hódoltság területén került elő. A fa vizsgálata azt mutatta ki, hogy a Kárpát-medencéből származik. Azt, hogy magyar, rác, vagy éppen török hajóról van szó, csak további kutatás - többek között a még mindig sóderrel borított másik fél hajó ásatása - tudja eldönteni. Hogy ezt miből finanszírozzuk, még nem tudjuk, de talán a civilek mellett előbb-utóbb a „hivatalos” Magyarország is hajlandó figyelemre méltatni víz alatti örökségét!

Amelyik nép nem ismeri múltját, nem érdemli meg, hogy jövője legyen.