A nagyon távoli régmúlt időkben is már a víz felszíne alá merültek az emberek táplálékért, kagylókért, csigákért, vagy korallokért, szivacsokért, az elsüllyedt hajók értékes rakományáért. Ezeknek a merüléseknek a célja mindig a víz alatti munkavégzés volt. A búvárfelszerelések fejlesztése, tökéletesítése is azt a célt szolgálta, hogy a búvárok hatékonyabban végezhessék fontos munkájukat a felszín alatt. A munkamerülések története - óvatos becslés szerint is - több mint két és fél ezer éves múltra tekint vissza, ezzel szemben a szórakozásból, kedvtelési célból történő búvárkodásnak alig 80-90 éves a története. Úgy tudjuk, hogy Magyarországon az első búvármunkák az 1830-as években, az Al-Duna szabályozásánál voltak, amikor a „sziklák széthányását végző” (a robbantótölteteket elhelyező) munkások búvárharangban merültek a mélybe. Ugyancsak búvárharangot használtak 1837-ben a Lánchíd pilléralapozási munkálatainál is. Az I. Világháború előtt a Magyar Királyi Haditengerészeti Hatóság búvárai dolgoztak - elsősorban a tengeren - főleg a kikötőkkel, hajókkal kapcsolatos építési, javítási és karbantartási, vagy roncsemelési munkálatokon. A világháború után a Magyar Királyi Folyamőrség búvárai hazánkban elsősorban a roncsokat távolították el a folyókból, de folyamatosan, sok helyen polgári létesítmények építési, karbantartási feladatait is ellátták. Ebben az időben már több civil búvárcsoport is dolgozott. A II. Világháború harci cselekményei során a Folyamőrség (később Folyamerők) búvárainak nagyon sok munkát adott az elsüllyed hajók, lebombázott, vagy felrobbantott hidak, vízi építmények roncsainak eltávolítása. 1945. után nagyon-nagy igény volt a búvármunkára a nagyszabású roncsemelési, hídépítési és más újjáépítési munkálatok során. Ezen feladatok túlnyomó része 1950. elejére befejeződött, csak az Erzsébet híd újjáépítése váratott magára az 1960-as évek elejéig. Az Erzsébet-híd elkészülte után a látványos, sokszor a híradások középpontjában szereplő búvármunkák befejeződtek… Napjaink szabadidős búváraival beszélgetve is gyakorta szóba kerülnek a búvármunkák. Gyorsan kiderül, hogy a kedvtelésből, a víz alatti világ felfedezéséért merülők vajmi keveset tudnak e témáról. Azért, hogy a búvárkodásnak ebbe a fontos ágába bepillantást nyerjünk, Vígh Jánost – képünkön – kerestük meg. Beszélgetőtársunk hosszú ideje a Szökőár Búvár Alpinista és Építő Kft.-t, egy jelentős ipari búvárvállalkozást irányít, az Ipari Búvárok Országos Szövetsége titkára, de a kedvtelési célú búvárkodásban is jártas, hiszen maga is gyakorló búvároktató.

BÚVÁRINFÓ: Először is próbáljuk meg tisztázni, milyen munkákat is végeznek napjainkban Magyarországon a víz alatt az ipari búvárok?

Vígh János: Három fő csoportra osztható a tevékenységünk. Az első csoportba a tervezhető karbantartások tartoznak. Ez az általunk „Kenyérfa” néven emlegetett, többnyire állandó megrendeléseinket takarja. Ezek a feladatok közé a település vízgazdálkodás terén a víztermelési és vízkormányzási műtárgyak, vízkezelési és víztározó műtárgyak rendszeres karbantartásai tartoznak. A szennyvízkezelésben is szerepünk van, például a Dórr-, Dortmundi-, Lipcsei-medencék eleveniszapjában keverőlapátok cseréje, pótlása, betonfelületek, levegőszállító csövek kis javítása, az elő- és utóülepítők takarítása. Nagy átmérőjű szennyvíz közcsatornákban a leülepedett, cementálódott szennyvíziszap kitakarítása, a csatornák falának, illetve folyókáinak javítása, szennyvízátemelők (Moba) tisztítása, valamint az üzemeltető kérései szerinti egyéb karbantartások. A területi vízgazdálkodás is számít ránk, bár sajnos egyre kevesebbet költenek az állami vízi műtárgyakra. A hajózózsilipeket hajdanán ötévente víztelenítették és karbantartották. Az előbbi feladat elvégzéséhez kellett a búvármunka. Ma is közreműködünk ezekben a munkákban, azonban a karbantartás kitolódik hét-nyolc évre is. Szerencsére a bújtatók, tiltók, átereszek övcsatornák, öntözőcsatornák rendszeres karbantartása nem odázható el, így ezek sokkal sűrűbben történnek. Folyamszabályozási, mederrendezési műtárgyak felülvizsgálata, állapotfelvétele és javítása is ipari búvár feladat. A hajózás terén is dolgozunk. Több állóhajó kéri a várható kisvízállásnál a hajó alatti medervizsgálatot, ilyenkor azt kell felderíteni, hogy a víz nem sodort-e a hajó alá éles tárgyat, követ, mely veszélyezteti a hajó alját. S természetesen a veszélyeseket el is kell távolítani.

Második csoportba a tervezett vízépítési kivitelezések tartoznak. Előzetes munkaként a mederidegen tárgyak - különös tekintettel a vélhetően robbanásveszélyes mederidegen tárgyakra - felderítését, eltávolítását kell elvégezni. Példaként említem, hogy egy jelenlegi kivitelezésünknél a Margit híd alatt találtuk meg a régi berobbantott híd roncsait, amit ki kellett szedni, mert a szádlemez verést és a lábazati kőszórás előtti kotrást akadályozta. Mederkeresztezéseknél a kotrási künet ellenőrzése, a lefektetett cső, vagy kábel helyzetének vizsgálata, a leterhelő idomok elhelyezése, a takarás utófelderítése, vagy fordított esetben mindezek bontása a munka sorrendje. A mi feladatunk a meder- és partállékonyságot biztosító geotextília az ún. terfil terítése a kőszórások alá, majd a kőszórások utóellenőrzése, valamint a „Gabion” kőzsákok, vagy „Reno” Matrac-ként ismert kőmatracok elhelyezése is. Feladat továbbá a víz alatti betonozás, a különféle lakatos- és csőszerelő munkák, melyeket híd-, kikötő-, kútépítésnél és egyéb vízügyi, vagy ahhoz kapcsolódó kivitelezéseknél kell elvégezni. Időnként különleges helyszínekre is hívják a búvárokat. Előfordultunk már belvárosi mélygarázs építésénél, mivel a magas talajvíz miatt, a liftaknában nekünk kellett a betonvasat vágni víz alatt, vagy egy váci úti autószalon mélyalapozásnál a betörő talajvíz „megregulázását” végeztük. Egy tangazdaság bortárolójában is merültünk egyszer, mert a tolózár csere idejére belülről kellett eltömítenünk a vezetéket, nehogy a nedű elcsorogjon. Úgy jártunk el, mint Petőfi Sándor Csokonai című versében: „A likra tette tenyerét a Pap, s csak várt, csak várt, hogy jön talán a csap.” Szerencsére nincs két egyforma kivitelezés, így mindig van újdonság, van min töprengeni, de a sok éves rutin, a speciális anyagok és technológiák magas szintű ismerete alapján mindig van megoldás.

A búvármunkák harmadik csoportjába a különböző veszélyhelyzetek megelőzése, vagy következményeinek csökkentése, illetve megszüntetése tartozik. Ide tartozik az árvízvédekezés. Igaz, e munkáknál az elmúlt években megjelentek az úgynevezett „katasztrófa védelmi brigádok”. Mivel az államtól támogatást kapnak, ezért nem tőlünk, hivatásosoktól rendelik meg a védekezéshez a búvármunkát, hanem ezeket a vízügyi műveltséggel - általában - nem, vagy minimális mértékben rendelkezőket hívják, mert nekik „nem kell fizetni”, nem úgy, mint nekünk. A védekezés vezető pedig a haját tépi, amikor oktatást kell tartania alapvető kérdésekről, hogy mi is az a suvadás, buzgár, fakadóvíz és egyéb, úgynevezett havaria helyzet veszélyeiről és kezeléséről. Birtokomban van egy újságcikk, ahol egy efféle „szakember” rajzzal illusztrálva magyarázza, hogy a mederből hogyan tekeri FEL a gát oldalán, a gátkoronáig a fóliaterítést. Megnézném! Sajnos, amíg az ilyen csapatok a tapasztalat hiányában akár még veszélyeztetik is magukat és a védekezést, mi hivatásos búvárok maximum szivattyúkezelőként ténykedhetünk a területen. Láttunk már dugig töltött és szorosan bekötött szájú fentről bedobált „homokzsákolást”, százas szöggel teleszögelt fóliaterítést és egyéb érdekességeket. Komoly probléma, hogy nem veszik mindenhol tudomásul, nem elég csak azt tudni, hogyan kell a „víz alá menni”, a vízhez is kell érteni. Szerencsére azért a vízügyi szakemberek ismernek minket és ha van rá lehetőségük, ránk bízzák a védekezés kényes feladatait.

Hasonló, azonnali beavatkozást igénylő feladat a hajó lékesedése, vagy propuziós sérülésének rendbetétele, mint például a feltekert drótkötél, felkapott, beszorult autógumi, vagy egyéb mederidegen tárgy eltávolítása. Szedtünk már ki hajócsavarból kikötőbakot is. A hajóknál előfordulnak kormánylapáttörések, lapáttengely ferdülések javítása, vagy az orrsugár kormány hibaelhárításai. Volt, hogy a szél által a Dunába sodort hombárfedeleket kellett megkeresnünk. Rendszeres munka a beszakadt horgonyok felderítése, megkötése is. Rendelkezünk ultrahangos szonárral, ami a felderítést megkönnyíti. Hasonló munkák sóderbányákban is előfordulnak: kotrókanál beszakadás, vagy vedersorra szakadt partfal eltávolítása, de szedtünk ki már dózert, kotrógépet, teherautót is bányatóból. S vannak egészen különleges feladatok is, kerestünk vadász által bányatóba ejtett csőre töltött, kibiztosított vadászfegyvert. Sokan nem tudják, hogy nem csak vízfelszín alatti munkákat végeznek ipari búvárok, hanem légzésre alkalmatlan, vagy vélhetően alkalmatlan, tehát gázzal, füsttel telt épületekben, aknákban, tartályokban is dolgoznak. Megítélésem szerint a „füstbe menő” tűzoltókat is ipari búvároknak kellene tekinteni, és azokat a biztonsági megoldásokat, eszközöket kellene alkalmazniuk, mint a nulla látótávolságnál, mérnöki létesítménybe merülő búvároknak. Így - valószínűleg - elkerülhető, de legalábbis nagyon jelentősen csökkenteni lehetne az olyan problémákat, mint ami az emlékezetes egyetemi pincelőtérnél bekövetkezett tragédiát okozta. Kissé hosszúra nyúlt a válasz, de messze a teljesség igénye nélkül mutattam be néhányat a munkáinkból.

BI: Ezek közül melyek a nehéz, a nagy tapasztalatot és szakértelmet igénylő feladatok, s ha van olyan, akkor melyek azok, melyeket könnyű, jó munkának tekintenek a búvárok?

V.J.: A legnagyobb nehézséget a nulla látótávolságú vízben, vagy lebegő iszapban, szennyvíziszapban végzendő munkák jelentik. Ebben a környezetben is elvárják tőlünk a szakszerű felderítést, vagy munkavégzést. Lelkileg megterhelő olyan területen tapogatva dolgozni, ahol előzőleg már találtunk robbanószerkezetet és tudjuk, hogy várható újabbak felbukkanása is. Tapasztalatot igényelnek a szerelési munkák, például a nagyon súlyos tolózárak fel- és leszerelése az ivóvízkútba, vagy a kutak, csatornák nagy nyomású vizes mosása, az ún. womá-zása, ami komoly fizikai igénybevétel. Folyóvízi munkánál, magas vízállásnál, amikor a sodrás erős és mindenfélét hoz a víz „ajándékba”, görgetegkövet, víz közben lebegve sodródó lombos fát, döglött állatokat, szintén nem tekinthető ajándék munkának. Kellemes, jó munkák a víztározóknál, természetvédelmi területen, arborétumokban végzett munkamerülések, ahol a csodás környezetben, viszonylag tiszta vízben dolgozhatunk.

(Az archív képek Mészáros Gyula gyűjteményéből származnak. Köszönet a felhasználás lehetőségéért!)