A drávatamási feltárást követően a Búvárrégészeti Szakosztály kis csapata a Magyar Nemzeti Múzeummal együttműködve egy néhány napos térképezést végzett Dunaszekcső tágabb térségében. A szonarazás, majd az azt követő merülések során több hajóroncs mellett egy római kori kikötőerőd víz alatti maradványait (cölöpök és faragott kövek) vizsgáltuk meg. A hajók közül kettő második világháborús lehet helyi adatközlőink szerint. A harmadik, tölgyfa szerkezet talán korábbi lehet, fa anyagának vizsgálata jelenleg is folyamatban van.

Természetesen nem hagytuk abba a dunakanyari munkát sem. Annak ellenére, hogy a média kitüntető figyelmében részesültünk, sem a megkeresett szponzorok, sem a rövid időre élénk érdeklődést mutató Oktatási és Kulturális Minisztérium nem nyújtott támogatást a tervezett merülésekhez, így azokat egyelőre elhalasztottuk. A szonarazást azonban folytattuk és a vizsgálati terület nagyobbik részével végeztünk. Ennek során ígéretes anomáliákat is találtunk.

A viszonylag száraz ősznek köszönhetően a Duna vízállása az utóbbi időben alacsony. Ez lehetővé tette, hogy az egyik, korábban talált roncsot a partról begyalogolva megvizsgáljuk. Azt találtuk, hogy egy laposfenekű dereglye maradványa, amelynél a deszkákat vas szöggel erősítették az egyetlen fából kifaragott tölgy bordákhoz. A deszkák közötti rést moha tömítéssel tömték be, ezt vékony fa lappal, illetve sűrűn elhelyezett rombusz alakú lappal ellátott iszkábákkal rögzítették. Ez a módszer önmagában még nem keltezi pontosan a hajót. Az iszkába alakja azonban azt sugallta, hogy nem valószínű a Mária királyné hajóihoz való kapcsolás (jelen ismereteink szerint akkoriban a széles, ovális lappal ellátott iszkábákat használták). Az egyik bordából mintát vettünk, ezt Dr. Grynaeus András kollégám meg tudta határozni: az utolsó keltezhető évgyűrű alapján a hajó nem lehet 1738-nál korábbi, valószínűleg a 18. sz. középső évtizedeiben készülhetett. Ez az osztrák örökösödési háború időszaka, amikor Magyarország fontos szerepet játszott az utánpótlás előteremtésében. Bár nem a legendás hajók közül származik, a roncs kétség kívül olyan időszakból származik, amelynek hajóépítészetéről a Duna-medencéből csak írásos és képi forrásokból tudunk tájékozódni, kézzelfogható bizonyítékunk nincs. A roncs további figyelmet érdemelne. Reméljük, hogy önkénteseink munkájával a kedvező vízállás elhúzódása mellett legalább egy állapotfelmérő dokumentációt tudunk készíteni (reményeim szerint mire a lap az Olvasó kezébe kerül, ezen már túl is leszünk).

Az első vizsgálatok alapján a hajótest alja, illetve az oldalfal alsó palánksora mind a test jobb és bal oldalán megmaradt. Kedvező elhelyezkedése és jó megtartása alapján ezt a hajót akár teljesen fel lehetne tárni, majd ezt követően könnyen ki lehetne emelni, hogy konzerválás után egy még nem létező hajózási múzeumban kiállítsuk. Mondanunk sem kell, hogy ennek fedezete nem áll rendelkezésre.

Természetesen a Mária királyné programot sem hagyjuk abba, a szonarazást folytatjuk, és kedvező körülmények esetén megkezdjük a geofizikai kutatást, majd a víz alatti régészeti munkákat is. Október 28-án Szobon új időszaki kiállítás nyílik, amely bemutatja a térség "hajósnépeinek" korai történetét, annak okleveles forrásait, illetve a 2006-ban kezdődő víz alatti kutatások eredményeit is.