Új látványossággal gyarapodott a Palatínus-tó: egy 19. század végi hatalmas gerendával. A Budai Főgyűjtő építési munkálataihoz kapcsolódóan július végétől víz alatti régészeti kutatásokat folytatunk a budai Alsó-rakpart előtt a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat megbízásából. Az 1.200 méter hosszú kutatási területen szondaárkokat mélyítünk annak megállapítására, hogy a régi térképeken azonosítható lelőhelyeket (két kikötő és egy török-kori vízmű) mennyire érinti a tervezett rakpartszélesítés. A munkálatok jelenleg is folynak, ma a 18. szondánkat "ássuk".

Legnagyobb leletünk jellemző módon nem a kutatószondákban került elő, hanem horgonyunk akadt meg a rágabalyodott számos kötélbe, drótba. Miközben az elakadt horgony felhozatalával küzdöttünk, egy jókora fadarab vége bukkant elő a víz alól. Szerencsére rögtön észrevettük, hogy a fa keresztmetszete szögletes, tehát megmunkált. Így aztán nem löktük vissza a vízbe, hanem a kiemelés mellett döntöttünk. Szó szerint nehéz döntés volt, mivel ahogy húztuk befelé a gerendát (először cölöpnek véltük) nem akart vége lenni. Végül heroikus küzdelem után a búvárpontonra vonszoltuk az immár 10,7 méter hosszú tölgy gerendát. Az egyik végébe 12-13 cm-es lyukat vágtak. Ez a jellegzetesség árulkodik arról, hogy úsztatott épületfáról van szó. Közismert, hogy Közép-Magyarországon már a középkorban elfogytak az építkezéshez használható nagyméretű tölgyfák, így azokat máshonnan kellett szállítani. Ennek szinte kizárólagos módja a folyami szállítás volt.

Felmerül a kérdés, hogy egy magányos gerendát hogyan lehet keltezni. A megoldást maga a fa adja. Az időjárási viszonyok változásainak megfelelően a fa minden évben másként növeszti évgyűrűit. Lényegében a fa élete az évgyűrűiben van kódolva. Egy-egy területen nagyjából azonos módon nőnek a fák. Amennyiben tehát van egy grafikonunk, amely egy terület évgyűrű-sorozatát ábrázolja, akkor egy újonnan előkerült, ismeretlen korú fa esetében nincs más dolgunk, mint lemérni az évgyűrűket, majd a mérés alapján készült grafikont összehasonlítjuk a már ismert sorozatokkal. Ahol illeszkedik az ismeretlen sorozatunk az ismerthez, megkapjuk az utolsó évgyűrű korát. Ez a valóságban természetesen messze nem ilyen egyszerű. Az évgyűrűk kutatásával a dendrokronológusok foglalkoznak. Szerencsés módon csapatunk egyik tagja Dr. Grynaeus András a szakterület elismert képviselője. Élve a lehetőséggel, kollégám már aznap este elvégezte a szükséges méréseket, és meg is adta az adatokat: a tölgyet 1899-ben vághatták ki, valahol Máramarosban, vagy a Tisza felső folyása mentén. Annak ellenére, hogy a lelet így nem régészeti korú, fontos emléke a fakereskedelemnek. Azt bizonyítja, hogy a millennium környéki fellendülés és építkezési hullám idején a főváros épületfa igényét távoli területekről elégítették ki. Esetünkben a Tiszán leúsztatták, majd a Dunán felvontatták a gerendát!

Az sem véletlen, hogy a Margit-híd térségében találtuk a leletet. Régi térképek szerint ugyanis itt volt a tutaj-kikötő, tehát az a hely, ahová az épületfák megérkeztek, majd az ácsok átvették őket. A 14. szondából egy másik érdekes lelet is előkerült (ez a szonda a Margit-híd térségében, attól északra helyezkedett el). Egy vas szekercéről van szó. Sajnos a bolygatásoknak köszönhetően nem lehetett réteghez kötni, de alakja és más sajátosságai alapján a Budapesti Történeti Múzeum középkoros régésze (Kovács Eszter) szerint későközépkori lehet. A szekerce, a gerenda és a térképek egyaránt bizonyítják, hogy a Margit-híd térsége (a középkori Viziváros északi peremén) a fakereskedelem tradicionális kikötőhelye volt, ahol évszázadokon keresztül kikötöttek a tutajok, illetve itt dolgozták fel a fákat.

A víz alatti régészet egyik fő kérdése, hogy mi legyen a leletekkel. A vas szekercét ioncserélt vízben tároljuk, így a fémsók nem tesznek további kárt a tárgyban. A feltárást követően remélhetőleg szakrestaurátorhoz fog kerülni, hogy a Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményét gazdagítsa. A gerenda már nem ilyen egyszerű kérdés. Egy ekkora fa tárgy konzerválása hatalmas kiadás (ráadásul Magyarországon nincs is megfelelő restaurátor háttér). Mivel a fa nem régészeti korú, a beruházót nem lehet terhelni a költségekkel, a múzeumok katasztrofális helyzete közismert, az örökségvédelmi terület válságban van. Amennyiben nem gondoskodunk rövid időn belül a gerendáról, akkor az el fog pusztulni. Szerencsére a Palatínus tavi bázis hajlandó volt befogadni a leletet, így nem csupán megőrizzük azt a jövő szerencsésebb generációi számára, hanem hozzáférhetővé is tesszük búvárok százai, talán ezrei számára. A víz alatti feltáráson dolgozó Szökőár Kft. munkatársai, illetve az Esztergomi Spartacus SE Búvár Szakosztály tagjai önzetlen segítséget nyújtottak a hatalmas gerenda szállításában, cipelésében, köszönet érte nekik! Terveink szerint a gerenda hamarosan "beépül" a tó víz alatti érdekességei közé, installációt, ismertető táblát is kap.