"Napjainkban a stressz az egyik leggyakrabban használt szó, minden bajunkért "őt" okoljuk, sikerrel vagy kevésbé sikeresen küzdünk ellene. Ha túl sok van belőle, elfáradunk és betegek leszünk, ha túl kevés van, akkor pedig unatkozni kezdünk. Mi ez az oly sokszor emlegetett stressz?"

Számunkra búvárokra különösen fontos kérdés a stressz. Fogalmazhatok úgy is - kicsit értelmetlenül - hogy kétszeresen fontos kérdés. Először is mindennapi életünknek a része, hatásai befolyásolják "civil" életünket, majd az innen hozott hatásokkal terhelt, vagy könnyített állapotban indul el a másik énünk, a búvár a víz alatti világ felfedezésére, ahol újabb, de alapvetően más stresszhatások várják, illetve érik. Nyilvánvaló, hogy a második, a búvár ént érő hatások esetében egyáltalán nem minden, hogy milyen a "magunkkal hozott" állapot, milyen tapasztalatú, vagy gyakorlatú búvárok vagyunk. Persze az sem dőlhet nyugodtan hátra, akinek első (polgári) énje kiegyensúlyozott testi-lelki életet él, kipihent, fizikailag és szellemileg felkészült, s emellett jelentős búvár tudással-gyakorlattal rendelkezik. Azért nem, mert állíthatom, minden helyzet más, minden merülés más és más. Tehát a leggyakorlottabb búvár is könnyen kerülhet olyan helyzetbe, amiben még nem volt része, sőt, még ahhoz hasonlót sem tapasztalt. Sokan mondják erre, hogy igen, az ilyen helyzetek "kivédésére" szolgál a folyamatos gyakorlás (beleértve a problémás helyzetek, a vészhelyzetek elméleti átgondolása és gyakorlati kivitelezése), az ismeretek felfrissítése és új tudás megszerzése, valamint a szakirodalom figyelése, melyből (is) jelentős mennyiségű tapasztalat gyűjthető.

(A használt fogalmak pontosítása érdekében problémás helyzetről, problémáról akkor beszélünk, ha a kialakult helyzet a merülés során megszokottól jelentősen eltér, s amennyiben a helyzetet a búvár nem tudja megoldani, vagy az tovább romlik, a továbbiakban rosszabb helyzetbe kerülhet. Azt a problémás helyzetet tekintjük vészhelyzetnek, amikor "azonnali" beavatkozásra van szükség. A beavatkozás jellege egyaránt lehet ön- vagy társmentés. A problémás, vagy vészhelyzetet együttesen nevezhetjük rendkívüli helyzetnek, illetve rendkívüli eseménynek.)

Igen, ez helyes, kívánatos (mondhatni elvárható) egy magára adó, jártas búvártól, viszont nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy gyakorlás esetén egy színlelt helyzettel állunk szemben, amire készülünk, a megoldásra fel tudunk készülni, míg a valóságos vészhelyzetek - általában - a legváratlanabb helyzetben, s ha szabad még azt is hozzátenni, általában a legrosszabb pillanatban jelentkezik. (Ismert a mondás: A baj nem jár egyedül! Értelmezhető ez a problémás helyzetekre is.)

Igaz, a búvár "bölcselet" úgy tartja, hogy egy jól képezett, s a szabályokat betartó búvár egy problémát - általában - meg tud oldani egyedül, két probléma egyidejű jelentkezése esetén a merülőpár hatékony lehet, három (egyidejű) probléma megoldása kétséges. Miért jelentkezne három probléma egyidejűleg? Azért, mert az egy probléma esetén jelentkező pszichikai hatás - s itt lassan visszatérünk a stresszhez - rányomhatja bélyeget a probléma megoldására (Emlékeztetőül a helyes és követésre ajánlott módszer a víz alatt, sőt - megkockáztatom - a szárazon is jól alkalmazható módszer: Állj! Hozd rendbe a légzésedet! Gondolkozz! Cselekedj!), s hiba történhet a megoldásban. Innen egyenes az út a második hibához, s szinte biztos, hogy romlik a búvár, s valószínűleg a társa pszichikai állapota. Ezek után könnyen következik a harmadik probléma, vagy már esetleg a negyedik felé is járunk...

Pont ezért a pszichikai kérdések, a stressz hatások kiemelten fontos kérdései a búvárkodásnak. A különféle búvároktatási rendszerek mindegyike foglalkozik a stresszel a búvártanfolyamain. Nyilvánvaló, hogy e kérdéssel nem lehet olyan mélységben foglalkozni egy alapfokú tanfolyamon, mint egy mentőbúvári képzésen. (Általában egy érdekes paradoxon, hogy egy alapfokú tanfolyamon kellene mindent és részletesen megtanítani a víz alatti világba belépni szándékozónak, hiszen számára minden újdonság. Erre persze nincs lehetőség, így számos lényeges és fontos kérdésre - s tapasztalataim szerint ide tartozik a stressz, s hatásai is - csak - jó esetben - említés szintjéig jut el a hivatalos tematika, tananyag.) Egy másik fontos kérdés, hogy a különféle búvároktatási rendszerek milyen mélységig foglalkoznak a stressz kérdésével, mennyire hangsúlyozzék ennek a jelenségnek a fontosságát. Vitathatatlan, hogy itt már különbségek vannak. Arról, hogy e különbségek mennyiségileg milyen tudásbeli különbségeket eredményeznek, pontosabban e kérdéssel kapcsolatban a búvároktatónak milyen ismeretmennyiséget kell a hallgatónak átadni, nem kívánok elmélyedni, hiszen nem oktatási rendszerek tananyainak összehasonlítása jelen írás célja. (Nem is vállalkoznék ilyenre, főleg azért, mert szerintem tiszteletben kell tartani minden rendszer elgondolását a tananyagának a tartalmáról, felépítéséről.) Az viszont biztos, hogy vannak olyan rendszerek, melyek a stressz kérdését hangsúlyosan kiemelik. Példaként az SSI-t említem, a mentőbúvári tankönyvük címe is tartalmazza ezt a fogalmat: "Stressz és mentés".

Más oktatási rendszerek viszont több tananyagukban, könyvükben "részletekben" foglalkoznak e kérdéssel, mondván, hogy szem előtt tartják a fokozatosság- és az egymásra épülés elvét. Úgy gondolom, hogy bármelyik megoldás lehet jó és hatékony, főleg, ha a búvároktató e fontos kérdésre ráirányítja a figyelmet, őszintén beszél az e témával szorosan összefüggő olyan dolgokról is, mely számára - közvetlenül, vagy közvetve, akár az adott helyzetben, vagy később - kedvezőtlen hatást (is) kifejthet. (Túlzottan általános, s talán rejtélyesnek tűnő mondatomat - úgy gondolom, hogy - nagyon rövidke gondolkodás után a T. Olvasó, legyen búvár, vagy búvároktató meg fogja érteni.)

Valójában mi is a stressz?

"1936. július 4-én jelent meg az angliai Nature című tudományos folyóiratban egy 74 soros tanulmány "Károsítási tényezőkkel előidézett szindróma" címmel. Szerzője Selye János magyar származású kanadai tudós volt. Közleményében három fokozatot különített el. Az első fokozat az un. alarm reakció, mely egyfajta riadókészültséget jelent: a szervezet ilyenkor felkészül a veszélyre. Ám tartósan nem lehet ebben az állapotban maradni, s rövidesen kialakul a második fokozat, a rezisztencia állapota. Ez sok szempontból a riadóval ellentétes testi változásokat okoz, azaz a test alkalmazkodik az ártalomhoz. A harmadik fokozat a kimerülés, amelynek megnyilvánulásai meglepően hasonlítanak az alarm reakcióhoz. Idő előtti öregedést, s számos betegséget okoz."

Selye János (Bécs, 1907. jan. 26. - Montreál, 1982. okt. 15.): orvos, orvosbiológus, kémikus, egyetemi tanár, gyermekéveit Komáromban töltötte, anyja osztrák, apja magyar volt. Tanulmányait Prágában, Párizsban, Rómában, majd ismét Prágában végezte, ahol orvosi oklevelet (1929) és kémiai doktorátust szerzett. 1929-1932 között a prágai egy. kísérleti pathológiai intézetében tanársegéd, majd 1932-től az amerikai McGill Egy. kutatója., majd a montreáli egyetem professzor. Ezzel egyidőben az amerikai hadsereg általános sebészeti tanácsadója, 1976-tól a stresszkutatással foglalkozó nemzetközi intézet elnöke. Több mint negyven könyve és 1.700 szakközleménye jelent meg. Neve elsősorban az általa kidolgozott stresszelméletről ismeretes. Több könyve megjelent már az 1960-70-es években magyarul, melyek közül a legismertebbek az Életünk és a stressz, Álomtól a felfedezésig; Stressz distréssz nélkül.

Szabad legyen egy kis szubjektív kitérőt tennem. Selye professzor híres könyvét még gimnazista koromban fedeztem fel a lakásunk mellett lévő könyvespolc kirakatában. A számomra ismeretlen - s valószínűleg sokan voltak akkor a felnőttek világában is hozzám hasonlóan - stressz kifejezés felkeltette az érdeklődésemet. A könyvet olvasgatva érdekesnek találtam, de azért nem lett mindennapos olvasmányom. Évek múlva találkoztam újra véletlenül találkoztam újra a stresszel egy szakcikkben. A szerző e "jelenségről" meglehetősen meglepően nyilatkozott: szerinte stressz csak a nyugati világ rohanó és embertelen kapitalizmusában létezik, a szocialista társadalmat és embert elkerüli. Meglepő volt a szakember állítása, összevetve Sellye János elméletével, ami a stresszt nem társadalmi rendszer, berendezkedés függőként, hanem az emberhez, az emberi léthez kapcsolódónak tartotta. Újra évek teltek el, s kiderült a szakcikk csak cikk - lényegében propaganda anyag - volt, a szakember - aki nem is biztos, hogy szakember volt - tudatosan csúsztatott... Az igazság az - kissé leegyszerűsítve - hogy a stressz emberi és nem társadalmi jelenség...

"Hogyan kapta ez a - mondjuk pszichikai jelenség - a stressz nevet? Selye János a három fokozatot (azaz a triászt) generális adaptációs szindrómának nevezte el. De mi legyen a neve annak, ami mindezt létrehozza? Tudta, hogy a károsítási tényező nem jó név, mivel izomgyakorlatokkal is létrehozható a szindróma. Ekkor botlott a stressz szóba, melyet a mérnöki szaknyelv használt olyan erők jelölésére, melyek valamely ellenállásra hatnak. Stressznek nevezik például a megfeszített gumiszalag vagy az összepréselt rugó változását. Ugyanakkor az idegi stressz kifejezést már régebben használták a pszichológusok a lélek izgalmi állapotának jellemzésére. Orvosi értelemben a stressz azonban ennél több, hiszen létezik hő-stressz vagy akár fertőzés-stressz is. Sok dilemma után végül ez a szó, méghozzá hímnemű formában lett a választott név: le stressz. A névválasztás úgy tűnik jól sikerült, hiszen a stressz szó mára már meghódította a világot."

"Szervezetünk a legkülönfélébb ártalmakra ugyanazzal az adaptációs mechanizmussal reagál. Látványos az a magyarázat, hogy egy ősi válaszreakcióról van szó: ha veszély van, menekülni vagy támadni kell. Mindkettő aktivitást igényel - azaz szaporább szívverést, magasabb vérnyomást, a véreloszlás megváltozást (vagyis több vért az izmokban és az agyban), és ezáltal kevesebb vért a bőrben és az emésztőrendszerben. Ugyanakkor cukor és zsír válik szabaddá a szervezetben, az izmok megfeszülnek, a légzés gyorsabbá és mélyebbé válik. A verejtékezés fokozódik, a nyálka- és nyálkiválasztás csökken, a pupillák önkéntelenül kitágulnak. Ugyanekkor a mellékvese két hormont választ ki - adrenalint és noradrenalint -, melyek a keringésre vannak hatással, s több vörösvértest kibocsátására ösztönzik a lépet, egyúttal több fehérvérsejt termelésére sarkallják a csontvelőt. Eközben az agyalapi mirigy is kiválaszt két további hormont, amelyek növelik a test energiatermelési sebességét, illetve kortizolt és egyéb stressz hormonok kiválasztását indítják el. Ezek a fizikai változások hasznosak egy veszélyes helyzetben. Ám, ha nincs veszély és nem kell küzdeni vagy menekülni, ez a túlfeszített állapot hosszú távon ártalmas a szervezetre."

Az ember szervezet általános fenti reakciói - úgy gondolom - könnyen érthetők. Próbáljuk azonban ezeket a helyzeteket "áthelyezni" egy speciális helyzetre, speciális körülményekre - s szabad legyen azt mondanom - egy speciális emberre, a búvárra. A többféle hatás közül tekintsük a víz alatti világban - talán - a legfontosabbat, nevezetesen a légzést. Nos egy vészhelyzetben felgyorsul a légzés. (Emlékeztetőül, a szakirodalom a víz alatti stressz helyzet felismerésének több jelét említi, de legmeghatározóbbként a kapkodó, túl gyors légzést.) A gyors légzés - a víz alatt szinte kivétel nélkül - tökéletlen légzés is. Ilyenkor a búvár előbb, vagy utóbb "fuldoklani" is kezd. Ugyanakkor a levegőkészlete rohamosan fogy.

Mennyire tökéletlen a légzés, s mennyivel több levegőt fogyaszt a magát súlyos vészhelyzetben érző búvár? A szakirodalom szerint a normál levegőfogyasztás két-háromszorosára is megnőhet a búvár által elhasznált - többnyire elpazarolt - levegő. Nyilvánvaló, hogy ez egy "második" problémaként (legyen az első az egyik búvár levegő hiánya) gyorsan maga után vonhatja (vonja? Inkább ránthatja) a társ erősen stresszes állapotát, ahol már könnyű hibázni. Egy levert maszk, egy nem kellő gyorsasággal visszaadott légzőautomata, a túl gyors emelkedés észlelése - mind-mind olyan hibák lehetnek, melyek a társakat "szembefordíthatják" egymással, s könnyen a saját életükért küzdő egyénekké válhatnak. S itt megszűnik a társmentési helyzet, innen már az önfenntartás ösztöne működhet... Mit is mondtam? Ösztön? Nos, amikor a megtanult dolgok helyett az ember ösztönös tevékenysége jelentkezik - hatalmasodik el - akkor megszűnik a stressz, s átvált egy minőségileg más állapottá, a pánikká...

Súlyos problémák forrása lehet még az önbizalom hiánya, amit az eltévedéstől, elveszéstől, a feladat nem megfelelő teljesítésétől való félelem okoz. Ennek ellentéte, a túlzott önbizalom, a félelem teljes hiánya talán még súlyosabb probléma. Ez a jelenség akkor válik a stressz forrásává, ha egy probléma jelentkezésekor a búvár rádöbben a tévedésére.

"Tágabb értelemben stressznek a szervezet és a külvilág közötti kölcsönhatás folyamatában fellépő, újszerű választ igénylő helyzetet nevezzük. Szűkebb, hétköznapi használatban csak a megoldhatatlan kapcsolatot, szituációt értjük alatta. Ez a Sellye János által megfogalmazott kontrollálhatatlan, negatív stressz, a distressz, amely felmorzsolja az embert. Előbb-utóbb valódi pszichoszomatikus betegségekhez - az elnevezés a test (görögül szóma) és a lélek (pszükhé) kölcsönhatásának zavarára utal - vezethet, melyben az emberek 10-30%-a szenved."

Tehát a "szárazföldi" embert hosszabb időn keresztül, rendszeresen erős stresszhatások érik, azok súlyos betegségeket idézhetnek elő. S amint a kutatásokból kiderül, napjainkban már igen magas az ilyen "betegségben" szenvedők száma. Valójában mi is játszódik le az emberi szervezetben ilyenkor?

"Selye János a dezoxikortikoszteron (vagyis mellékvesekéreg hormon) beadásával egész sor betegséget tudott előidézni kísérleti állatain. Ezen betegségeket akkor még egyáltalán nem hozták összefüggésbe sem a hormonokkal, sem a stresszel. Ma már triválisnak tűnik, számos klinikai és kórbonctani vizsgálat nyilvánvalóvá tette és bizonyította azt, amit a laboratóriumban állatokon tapasztaltak, nevezetesen a stressz szerepét számos betegség kialakulásában. Ilyenkor a már említett harmadik fokozatba - a kimerülés fokozatába - kerül az a szerv, amely megbetegszik.
Mivel a stressz nagyon sok szervet érint, így a stressz okozta betegségek palettája is óriási. A teljesség igénye nélkül ezek: magas vérnyomás, szívinfarktus, gyors szívverés, gyomor-, bélbetegségek, mint például a nyombél-, gyomorfekély, vastagbélgyulladás, bélgörcs, görcsös nyelőcső. Gyulladásos megbetegedések, reuma, fertőzések, allergia. A fájdalom általános reakció, gyakran fej-, hát-, lábfájás ízületi fájdalom. A pszichiátriai következmények között felsorolható az idegesség, szorongás, fóbia, depresszió, álmatlanság, krónikus fáradtság. Nemi betegségek, meddőség, permenstruációs feszültség. Gyenge immunrendszer, gyakori megbetegedések. Ide tartoznak a tumoros megbetegedések is."

Nyilvánvaló, hogy a kedvtelési búvárnál csak a merülései során "elszenvedett" stresszhatások következtében a fenti egészségkárosodások nem alakulhatnak ki. Fontos viszont arra felhívni a figyelmet, hogy ezek a problémák kialakulhatnak a búvár "szárazföldi élete során", amit magával hoz a túrákra. A kedvtelési búvárok nagyon széles körét a polgári életében a stressz különféle hatásainak "erősen megterhelik". S ezeket a "terheket" az öltöny farmerra cserélésével, a note-book uszonnyal történő felváltásával, néhány tucat, vagy száz (ezer) kilométer távolságra történő elutazással nem lehet "lerakni". Sőt, könnyen előadódhat, hogy a pszichikai terhek mellé fizikaiak is párosulnak s egy újabb stressz kiváltó ok jelenik meg, a fizikai alapon kialakuló hatás. (Emlékeztetőül: A stresszt kiváltó leggyakoribb fizikai okok: edzettség hiánya, rossz közérzet, fáradtság, kialvatlanság, természetellenes testhelyzet, éhség, szomjúság, kiszáradás, lehűlés, rossz látási viszonyok, bezártság érzet, tengeribetegség. A lélektani alapon kialakuló stressz kiváltó okai is igen összetettek. Általánosságban a bizonytalansággal, az ismerethiánnyal, önbizalom hiányával, a kétségekkel függnek össze, melyeknek vélt, vagy valós okai lehetnek. Ezek a kérdések szoros összefüggésben vannak a búvár lelki, érzelmi beállítottságával, bizonyos kérdéseknek a megítélésével, azokhoz való fogékonyságával, illetve azokhoz való viszonyulásával. Nem szabad megfeledkezni a korábbi negatív merülési élményekről, melyek összefüggésben lehetnek a merülés helyével, a merülés jellegével, a végrehajtás módjával, felszerelésével, de akár még a merülőtársakkal is. Jó, ha tudjuk a fizikai stressz gyengíti a búvárt, a pszichikai pedig az általánostól eltérő viselkedést eredményez, pontosabban viselkedészavart okoz.)

Visszatérve a szervezetben hosszabb idő alatt kialakuló egészségkárosodáshoz, fontos kiemelni és felhívni a figyelmet, a búvárok rendszeres orvosi vizsgálatának fontosságára, mely a szervi betegségek megjelenésére felhívhatja a figyelmet. Napjainkban már számos búvárterületen kötelezően előírják az érvényes búvárorvosi igazolást. Persze olyan is előadódik, hogy ez mindössze csak egy kis bevételt jelent a helyi orvosnak. S ennél még rosszabb lehetőségek is vannak, de nem kívánok e rögös ösvényre tévedni.

A stressz negatív hatásait összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az búvárra igen károsan hat. Különösen az a probléma, hogy leggyakrabban nem egy hatással, hanem szövevényes, összetett jelenséggel áll szembe a búvár, melyből nagyon nehéz kikerülni. A legsúlyosabbak talán a szellemi tevékenység (észlelés, helyzetfelismerés, begyakorlott fogások, figyelem korlátozódása, a problémamegoldás elnehezedése, stb.) lelassulása. Amennyiben a felsoroltak közül egy időben több tényező bekövetkezik, úgy a merülő egyre súlyosabb helyzetbe kerülhet. A különféle negatív hatások, tényezők egymást erősíthetik. Ilyen esetben ezek a tényezők pánikhoz vezethetnek. A szellemi gátlásokkal egy időben fizikai stressz elemek is jelentkezhetnek, ami még nehezebb helyzetbe hozza a búvárt.

Ami eddig a stresszről itt állt, arról joggal gondolhatja a T. Olvasó, hogy az emberre leselkedő, láthatatlan és elkerülhetetlen veszélyek közül a leggaládabb ellenség a stressz. Nos, ez nem egészen így van. A stressznek vannak kedvező, az emberi pszichét fejlesztő, segítő hatásai is.

"A korábban már leírt három fokozat közül az első, az alarm fokozat nemhogy nem káros, hanem mind a fizikai, mind a pszichológiai fejlődés alapvető feltétele. Maga Selye János mondta, "a stressz az élet sója". Fontos, hogy a fiatalokban kialakuljon a nehézségekkel való megbirkózás képessége. Ha egy gyerek sem fizikai kihívásoknak, sem pszichológiai kihívásoknak nincs kitéve, később nagyon könnyen összeroppan akár az iskolában, akár a munkahelyen, akár a párválasztás időszakában."

Egy "izgalmas" merülőhely, víz alá merülő sziklafal, felszín alatti zátony, barlang, vagy roncs a megpillantáskor is már megdobogtathatja a búvár szívét. Készült már korábban a "találkozásra", információkat, még otthon ismereteket gyűjtött róla. Előfordulhat, hogy túlságosan is megdobogtatja. Az egészséges izgalom nem okoz semmiféle problémát. Az izgalom a legtöbb esetben a vízfelszín alá merüléskor, a tervezett hely elérésekor megszűnik, de semmiképpen nem ez lesz a cselekedeteket irányító érzés. Veszélyessé válhat azonban az izgalom, ha a merülés megkezdése után a stressz erősödik.

"A stressz, a kihívás tehát alapvető fontosságú a fejlődéshez, ha folyamatosan képesek vagyunk megbirkózni a nehézségekkel. Ez a megbirkózás nemcsak a fejlődést segíti elő, de önbizalmat is ad. Ezért egy teljesen stresszmentes munka egy egészséges egyénnek nem jelent kihívást, nem ösztönzi, unalom érzését kelti. Fontos megtalálni azt az egyensúlyt, hogy annyi stressz érjen bennünket, amennyivel meg tudunk birkózni, s hasonlóan: a gyereknevelésben is annyi terhet kell rakni a gyerekekre, ami ösztönzi, őket, de még elbírnak vele."

Felvetődik a kérdés, hogy mit lehet a stressz káros hatásainak elkerülése érdekében tenni. Az egyik - talán legfontosabb - kérdés, hogy ismerkedjünk meg a stresszel, a kiváltó okaival, a "működési mechanizmusával". Az írás célja az volt, hogy ezeknek az ismereteknek az alapjaira emlékeztetesse a T. Olvasót. Az írásból kiderül, hogy a stressz egy velünk élő jelenség, amitől nem lehet "elzárkózni". Másik fontos kérdés a negatív stressz elemek eluralkodásának a megelőzése. (A megelőzés, preventivitás elvének érvényesülésének részét képezik, hogy a képzettségének, gyakorlatának megfelelő merülésre csak teljesen egészséges személy, megfelelő fizikai-pszichikai állapotban - alkohol-drog-gyógyszerek hatásától mentesen - vállalkozhat. A személyi feltételekkel azonos fontosságú a merüléshez szükséges és elégséges, megfelelő minőségű, működésű búvárfelszerelés. A merülések kockázatait jelentősen csökkenti, ha a merülőhelyről, a tervezett merülésről megfelelő ismerettel rendelkezik a búvár, s körültekintő, szabályszerű merülés szervezéssel készítik elő a víz alatti feladat, a merülési terv végrehajtását. A felsoroltak a reális célkitűzés és a szűk keresztmetszet elvének érvényesülését is szolgálják.) E kérdések mellett a kiemelt figyelmet kell fordítani a búvártársakra a merülés előtt-, alatt és után.

(Kollár K. Attila, felhasználva Dr. Kovács Dóra pszichiáter Selye János: Életünk és a stressz c. könyve alapján írta, a Világhálón megjelent dolgozatát. A búvár tárgyú képek illusztrációk!)